Garaba Imre: A szovjetek elleni meccs akkora tragédia, mint az elvesztett vb-döntő

A magyar labdarúgó-válogatott június 15-én megkezdi Európa-bajnoki szereplését a címvédő portugálok ellen. Ebből az alkalomból sorozatunkban a magyar futball korábbi klasszisait, Eb-n és világbajnokságon szerepelt játékosait keressük fel. Az első részben az 1972-es Európa-bajnokságon szerepelt csapat kulcsjátékosát, Bálint Lászlót kérdeztük, a második fejezetben a csapattárs, Dunai Antal idézte fel az emlékeit. Ezután a két világbajnokságon, 1982-ben és 1986-ban is szereplő Sallai Sándor következett, majd az olimpiai bajnok Nagy László – aki kulcsjátékosa volt az Argentínában szerepelt csapatnak - következett a sorban. Ezúttal a nyolcvanas évek magyar futballjának egyik kulcsfiguráját, Garaba Imrét hallgathatjuk meg, aki elárulja, hogy a spanyolországi vébé csalódottságát csak a mexikói szereplés gyásza múlta felül, nem titkolja, hogyha az oroszok elleni 0-6 szóba kerül, ma is kiveri a verejték. Nagyinterjú.

Utánanéztem, a válogatottsági örökranglistán a védők közül csupán a 95-ször pályára lépő Juhász Roland előzi meg. Tehát túlzás nélkül kijelenthető, a nyolcvanas évek meghatározó labdarúgója volt, a Honvéddal négyszer nyert bajnokságot, és volt olyan esztendő, hogy a nemzeti csapat mindegyik találkozóján pályára lépett. Vissza tud emlékezni, mi döntötte el véglegesen, hogy futballista lesz?
Sződön nőttem föl, és akkoriban egy vidéki srác két dolog közül választhatott, vagy a labda vagy a kard. Én a labdát választottam. Nem volt nehéz döntés, hiszen a családból apám két testvére is a helyi csapatban futballozott, édesapám pedig az együttes technikai vezetője volt.

Nem csoda, hogy amikor csak tehettem, kimentem az edzésekre. 14 éves voltam, amikor apám szólt, annak nincs sok értelme, hogy a falu csapatában tengődjek, így kerültem Budapestre, és a III. Kerületi TVE-ben lettem először igazolt játékos.

Óbudán a serdülőben és az ifiben játszottam, majd Vácra kerültem, ahol Jenei Pista bácsi – Isten nyugosztalja, nemrég halt meg – először lefogyasztott, majd betett a felnőtt csapatba.

Itt fedezte fel Tichy Lajos, aki a Honvédba hívta, és egy szerencsés garnitúrával elkezdődött a Bp. Honvéd aranykora, hat év alatt nyert négy bajnoki címmel. Az rendben van, hogy Kispesten bombabiztos helye volt a kezdőben, hiszen csupa válogatott játékos (Sallai Sándor, Nagy Antal, Varga József és ön) alkotta a hátsó alakzatot, de mi lehetett az oka, hogy hosszú évekig senki nem tudta kiszorítani a magyar válogatottból sem? Miért tudott Garaba Imre a nyolcvanas évek magyar futballjának első számú védője lenni?
Lajos bácsinak, Komora Imrének, és Lakat Karcsi bácsinak is nagyon sokat köszönhetek, utóbbinak azt, hogy

1980 októberében egy Csehszlovákia elleni barátságos mérkőzésen debütálhattam a magyar válogatottban.

Szerencsére ezek után Mészöly Kálmán is látott bennem fantáziát, abszolút bizalmat szavazott, és tényleg kihagyhatatlan lettem a nemzeti csapatból, szinte csak akkor hiányoztam, ha megsérültem. S hogy mindez minek volt köszönhető?

Magyarország-Brazília válogatott labdarúgó-mérkőzés március 16-án a Népstaionban: 3-0. A képen Garaba Imre kapura tör Renato mellett Forrás: MTI/Németh Ferenc

Szorgalmas voltam, megbízható, kemény, és határozott védőként mindig tudtam hozni egy jó, sőt, inkább egy átlag feletti formát.

Semmi extrát nem nyújtottam, de arra sem emlékezhet senki, hogy Garaba Imre bármelyik mérkőzésén rosszul játszott volna. Arra mindig képes voltam, hogy a közepesnél többet nyújtsak, és nyugodt szívvel kijelenthetem, sem a Honvédban, sem a magyar válogatottban nem játszottam e szint alatt.

Kérem, azt mindenképpen írja le, ahhoz, hogy én több mint két évtizedig ilyen teljesítményre voltam képes a hazai és nemzetközi élvonalban, nélkülözhetetlen volt a nyugodt családi háttér és a feleségem támogatása. Ő mindig ott volt mellettem, és maximálisan segítette a pályafutásomat.

A nemzetközi színtéren az első jelentős sikere a spanyolországi világbajnokság sikeres kvalifikációja volt a válogatottal. Miként élte meg a sporttörténelmi mérkőzést, El Salvador 10-1-es legyőzését, valamint, hogy Belgium ellen csupán 11 percen múlt, hogy nem jutottunk tovább a csoportból?
Röviden csak annyi: a mennyből a pokolba jutottunk. A Belgium elleni mérkőzés nem csupán a kiesés miatt volt fájdalmas, hanem azért is, mert a sors igazságtalansága volt, hogy nem győztünk.

Hiszen 1-0-s vezetésünknél a belgák világklasszis kapusa, Jean-Marie Pfaff valósággal letaglózta az egyedül kiugró Fazekas Lacit, azonban a játékvezető – teljesen érthetetlen módon – csak szabadrúgást adott, a jogos kiállítás elmaradt.

A másik dolog, hogy utólag Mészáros Feri is azt mesélte, azért sem volt képes hárítani a belga Czerniatinsky lövését, mert kicsit „túlvetődött" a labdán, így nem tudta azt oldalra ütni. Nem csoda, hogy nem csak mi, játékosok, hanem a vezetők és a közvélemény is maximálisan csalódott volt, hogy nem jutottunk tovább. De azt kívánom minden utódomnak, hogy jussanak ki egy világbajnokságra, és ott a csoportmérkőzések során 50 százalékos teljesítményt nyújtsanak.

A már 22 évesen világklasszis Diego Maradona külön téma, hiszen e sorozatban Bálint László és Sallai Sándor, korábbi nyilatkozatában pedig Kiss László is rémálomként elevenítette fel a vele való találkozást. Ön miként élte meg, hogy nem sikerült még utolérniük sem a két gólt szerző argentin zsenit a 4-1-re elvesztett találkozón?
Lehet, hogy furcsán hangzik, de élmény volt a vele való találkozás. Hiszen a világ akkori legjobb játékosa ellen szerepelhettünk, akinek a játéktudása és -intelligenciája magasan kiemelkedett a mezőnyből, éppen ezért egy az egyben tényleg képtelenség volt megállítani, és szabályosan szerelni.

Az argentin Diego Maradonát szereli Sallai Sándor (14) és Garaba Imre az 1982-es spanyolországi vb-n Forrás: MTI/LVB - AP

Mi nem azt az utat választottuk, mint az olasz-argentin meccsen Enzo Bearzot, a taljánok szövetségi kapitánya. Egy az egyben Maradonára állította Claudio Gentilét, és azért is tudták kiverni az ellenfelüket, mert a híresen kőkemény védő brutálisan játszott; ahol csak érte, ütötte, vágta Diegót, manapság biztos, hogy legalább nyolc piros lapot kapna akkori játékáért.

Mexikóval kapcsolatban nyilván önt is sokan kérdezték, de egy nyilatkozatában elárulta: kifejezetten Mezey Györgyöt tartja hibásnak a szovjetek elleni 0-6-ért, és azért, hogy Európa legjobb válogatottjaként vert seregként kullogtunk haza a 1986-os világbajnokságról.
Azóta sok minden történt, Mezeyről – személyes okok miatt - nem is akarok beszélni, inkább a saját emlékeimet eleveníteném fel.

Emlékszem, Kardos Józsi volt a párom a bemelegítésnél, és azt vettem észre, hogy már 5 perc után a halálomon voltam, és az volt az érzésem, hogy most azonnal haza akarok menni! Kérdeztem Józsit, hogy érzi magát, és ő is csak annyit tudott felelni: „nem valami jól", de igaz volt ez a többiekre is. Amikor már a bemelegítéskor le akarsz jönni a pályáról, akkor már nagyon nagy gáz van.

Nem csoda, hogy a 24. percben már 3-0-ra vezettek a szovjetek, mint ahogy az sem, hogy a második félidő ötödik percében – egy becsúszó szerelés után – lefeküdtem a földre, és három-négy másodpercig nem tudtam felkelni, annyira besavasodtam, pedig a labda már az alapvonalon túl volt. S ekkor még hátra volt 40 perc a meccsből. Ma is kiver a verejték, ha erre a kilencven percre gondolok.

Sallai Sándor – e sorozatban – többek között azt nyilatkozta ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a kezdés előtt „pizsamás" szovjet katonatisztek jelentek meg a magyar válogatott rezidenciáján, valamint hogy a lefújás után fokozatosan tért magához, sőt pár nap után el is múlt a levertség.
Erre csak azt tudom mondani, hogy lehet itt túlzott tésztaevésről, savasodásról, túledzettségről, kevés folyadékról beszélni, de sem előtte, sem utána nem éreztem magam annyira gyengének, mint a szovjetek ellen.

Hiszen, ha teszem azt, bepiáltunk volna a meccs előtti éjszaka, akkor is a bemelegítést, valamint a találkozó első 20-25 percét simán lenyomjuk.

A francia Yannick Stopyra (fehér mezben) és Garaba Imre párharca az 1986-os mexikói világbajnokságon Forrás: AFP/Staff

Pláne, hogy akkor legalább tudtuk volna, miért vagyunk ennyire levertek! A mexikói vébé óta sok feltételezés született, de senki nem tudott semmit bizonyítani és határozott válasz adni, mi, miért történhetett. Ez a világbajnokság egy örök szálka marad nemcsak bennünk, hanem a teljes szakmai stábban és a szurkolókban is. Hiszen azóta is bárkivel találkozom és a futballra terelődik a szó, legkésőbb a harmadik kérdés az: mi történt Mexikóban?

Számunkra ez akkora tragédia, mint Puskáséknak az 1954-ben elvesztett világbajnoki döntő.

A jelenkor futballjára rátérve: miként élte meg korábbi klubja, a Honvéd bukdácsolását? Hiszen csak egy hajszálnyin múlt, hogy nem estek ki az NB I-ből.
Ez is csak azt bizonyítja, hogy bizonyos esetekben egy hajszál is óriási mértékegység lehet. Hiszen pár év múlva kit érdekelnek már a körülmények? A lényeg, hogy bennmaradtunk. Nagyon szurkoltam a fiúkért, hiszen bizony ciki lett volna, ha kiesünk, néha alaposan felpaprikázták az idegeimet, de szerencsére ez a bizonyos hajszál megmentett minket a szégyentől.

S azt minek tulajdonítja, hogy Marco Rossi irányításával a magyar válogatott diadalmenetbe kezdett? Hiszen az Eb-kijutás hihetetlen izgalmak után, de ismét összejött, ráadásul a Nemzetek Ligája-csoportunkban is az élen végeztünk.
A remek eredményekhez utólag is gratulálok a csapatnak és a szövetségi kapitánynak. Látszik a szakmai hozzáértés, a tudás, és lehet, hogy voltak súgói is, de nagyon jó érzékkel válogatta össze a keret tagjait is.

Azt, hogy az öltözőn belül mi történik, nem tudom, azt sem, hogy ki a jobb motivátor, Marco Rossi vagy Szalai Ádám, a lényeg, hogy jó taktikával és remek hozzáállással játszik a válogatott.

A salvadori Rodriguez (15-ös mezben) elveszti a labdát, Garaba Imre pedig támadásba lendül az 1982-es spanyolországi világbajnokságon Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Staedele

S ha jön a siker, másként állsz a mérkőzésekhez, még inkább nő az önbizalom, nehezebben fáradsz el, bátrabban bevállalod a lehetőségeket védekezésben és támadásban, no, és a labda gyakrabban pattan be a kapufáról is.

Jó példa volt erre az Izland elleni sorsdöntő pótselejtező, ahol az utolsó percig űztük, hajtottuk az ellenfelet, és meg is lett az eredménye.

Mind a négy fiúunokám sportol (három futballozik, egy kézilabdázik), és nekik is azt tanítom, amíg a játékvezető nem fújja le a mérkőzést, nem szabad föladni, és akkor előbb-utóbb a szerencse is melléd áll.

Ezek után mit vár a részben hazai rendezésű Eb-n Portugália, Franciaország, majd Németország ellen?
A legnehezebb csoportban vagyunk, de abban bízom, hogy az egyik hazai mérkőzésen a portugálokat vagy a franciákat el lehet kapni!

Már egy döntetlen is siker lenne, de akár egy győzelem is összejöhet. Bízzunk a srácokban, hiszen ha korrekten és becsületesen állnak hozzá a mérkőzésekhez, akármilyen végeredmény is születik, biztos vagyok benne, hogy a szurkolók díjazzák majd, hogy az utolsó percig nem adják föl a küzdelmet, és a végén megtapsolják majd őket.

Jelenleg ön csak a Focisegély Alapítvány tagjaként van jelen a magyar futballban. Mi az oka, hogy a kilencvenes évek közepétől eltűnt a honi labdarúgásból? Miért nincs szükség Garaba Imrére és a kortársaira?
Utoljára az MTK edzőjeként dolgoztam az élvonalban. A kilencvenes évek közepétől, végétől elindultam a civil életben, az üzleti vállalkozásaim jól működtek, s innentől kezdve kissé lazábbra vettem a futball világából érkező ajánlatokat.

Kicsit csalódtam is egy-két vezetőben, de nem voltam rászorulva arra, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljek, hogy azt olvassák az emberek: Garaba Imrét „kirúgták" ettől vagy attól a klubtól.

S egyfajta szabadságérzés is fogott el attól, hogy nem kellett mindennap edzést tartanom, pláne, hogy a hétvégéim szabaddá váltak. Nem csoda, hogy egyre jobban megtetszett a civil élet, és ma már nem is hiányzik, hogy a magyar futballban dolgozzak.

Szabadidejében sokat vadászik még?
Vidéki srácként – a futball mellett – nyaranta rengeteget horgásztunk, halásztunk, a mezőn pedig csúzlival lőttük az állatokat. Aztán apósom révén belekóstoltam az igazi vadászatba is, ezt egész évben lehet űzni.

Garaba Imre, a magyar labdarúgó-válogatott volt védője Forrás: honvédfc.hu

Nagyon szeretek a magas lesre járni, hiszen egész nap jó levegőn van az ember, és az sem utolsó, ha egy vadászatról terítékre hozott vaddal térünk haza. Az utóbbi időszak egyik legemlékezetesebb zsákmánya az volt, amikor egy gím szarvasbikát 30 méterről sikerült leterítenem. Egy ilyen kaland nagyon megdobogtatja az ember szívét, és a pulzus is hamar fölszökken.

Említette a négy fiúunokát. Kérem, meséljen a családjáról!
A legidősebb, Horváth-Garaba Ádám a Ferencvárosban kézilabdázik, testvére, Botond a Honvédban futballozik, míg a fiam két gyermeke, Domán a Mészöly Focisuliban, Milán pedig a BVSC-ben játszik.

Mind a négyben megvan a tehetség és a szorgalom, csak rajtuk és a szerencsén múlik, mire viszik majd.

De azt már most tapasztalom, hogy a Garaba névvel nem könnyű a helyzetük. A négy srácon keresztül érzékelem leginkább, hogy például Albert Flóri vagy Mészöly Kálmán gyermekeinek mennyire nehéz lehetett az elvárásoknak megfelelni.