Ilyen még nem volt. Több helyszínen, több országban, több városban gyülekezik Európa futballelitje a június 11-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon. Az esemény körül most még szinte minden kérdőjeles. Ilyen lebonyolítás még soha nem volt, ennyi országban még soha nem rendeztek egyszerre ennyire rangos tornát. Londonban nyolc, Szentpéterváron hét mérkőzést rendeznek majd, a többi kilenc rendező város – így Budapest is – négy mérkőzésnek ad otthont. A 24 résztvevő csapatot négyes csoportokba sorsolták, a magyarok – ez már régóta ismert – az Eb legnehezebb csoportjába kerültek be Portugália, Németország és Franciaország társaságában.
A koronavírus hatásai a járvány által meggyötört világban, benne a futballvilágban kiszámíthatatlanok. A csapatok részéről a felkészülés sem volt ugyanaz, mint a normális időkben. A vírus az esélyeket is megváltoztathatja. Az Európa-bajnokság belépőjegyei méregdrágák lettek, ezek beszerzése bonyolult hadművelet. A stadionokba való belépés a szinte megszámlálhatatlan biztonsági intézkedések miatt
nagy kihívás lesz, bár a szurkolóknak ebben a kiváló minőségű helyi italspecialitások sokat segíthetnek. Mármint a tortúra elviselésében. A szurkolók megfegyelmezésére számos új szabályt hoztak – meg hozott a világjárvány is -, de egy biztos: kevesebb sör most sem fog fogyni, mint az előző Európa-bajnokságokon. A magyar szurkolók a lelátókon ebben a vetélkedőben biztos, hogy versenyképesek lesznek még az angolokkal is, bár velük – ezen a téren - nehéz lépést tartani.
Korábban nagyon sokat beszéltünk már a rendező városokról, a lebonyolításról, agyontárgyalt információhalmaz mindez. Ezért jobb, ha a csapatokkal foglalkozunk. Ebben az írásban most nem ejtünk szót a magyar válogatottról, Marco Rossi csapatával külön cikkben foglalkozunk majd hamarosan. Nézzük most azokat a csapatokat, amelyek – véleményem szerint – komoly szerepet kaphatnak az Eb végküzdelmeiben.
A világ legerősebb futballja jelenleg az angol. Klubjaik tőkeerősek, gazdasági erejük, a közönség érdeklődése, a szurkolók támogatása egyedülálló a világon. Angliában mindenütt teltházas mérkőzések várják a csapatokat – már akkor, ha nincsen pandémia és a stadionokba bemehetnek a nézők. Igaz, az angol csapatok tele vannak külföldi játékosokkal, akik rövid időn belül alkalmazkodni tudtak ehhez a sajátos világhoz, az angol futballközeghez.
Ugyanakkor a rengeteg külföldi jelenléte nem gyengítette az angol válogatottat. Angliának jelenleg bombaerős a válogatottja. Élcsapataik, a Manchester City, a Chelsea taroltak a Bajnokok Ligájában. Döntőt játszottak, ugyanakkor a BL-döntő játéka kissé csalódást okozott ahhoz képest, amit ez a két angol csapat az elődöntőben nyújtott. Ott ugyanis szinte lesöpörték a francia PSG-t és a Real Madridot. Olykor kézi erővel is.
Aki követte az említett csapatok játékát az elődöntőkben, csak ámuldozott. A Chelsea és a Manchester City bedarálta a Real Madridot és a PSG-t.
Sebesség, technika, játékügyesség, szervezettség, - ahogy azt Guardiola csapataitól megszoktuk - párosulva egy új, szembeötlő elemmel, a végtelen agresszivitással, ellenféllel, bíróval, olykor saját magukkal szemben is. Mindez nem rontotta játékuk minőségét, hibátlanul jöttek ki technikailag a legreménytelenebb helyzetekből is. Aztán a döntőt már nem a Manchester City, hanem a Chelsea nyerte meg.
Ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy az angol válogatott azért más csapat. Nemzetközi téren alig tudtak kiemelkedni az aktuális mezőnyből. 1966-ban hazai pályán nyerték meg a világbajnokságot, azóta viszont semmit sem nyertek. Sem Eb-t, sem vb-t. Gareth Southgate, az angol szövetségi kapitány megpróbálja tartani az európai módit - követve a klubok játékfelfogását, de ez csak részben sikerülhet neki. Miért?
A válasz szinte minden futballban járatos szurkoló előtt világos. Egy válogatott csapatjátékát taktikailag, szerkezeti elemeiben nem lehet olyan magas szintre emelni, mint egy Premier League-ben szereplő élcsapatét. Az angol válogatottak mindig döcögősebben játszanak, mint klubjaik és ez nemcsak arra a tényre vezethető vissza, hogy az angol klubokban játszó légiósok tudása a válogatottban pótolhatatlan. Ez a kijelentés igaz. Ugyanakkor mostanság kopik a nemzeti csapatok plusz motivációja is. A válogatott színekben harcolni kell, miközben az embert elönti a nemzeti büszkeség.
Aki hallotta már a teltházas Wembley-ben az angol himnuszt, midőn azt százezer megszállott teljes átéléssel énekli, megérti, hogy miről beszélek.
Ám akinek csak a mai furcsán változó világ vérszegény himnuszéneklése jut, annak sokkal nehezebb a dolga. Van játékos, aki nem azért nem énekli, zengi a himnusz dallamait, mert nem érzi át a pillanat felemelő hatását, hanem azért, mert nem tudja a himnusz szövegét. Annak az országnak a nemzeti dalát, amelynek színeiben a pályára lép.
A mérkőzések elemzésekor kitérünk a személyre szabott feladatokra, a sajátos taktikai húzásokra, az eredményt meghatározó kiemelkedő egyéni és közösségi teljesítményekre is. Most csak azt jelezzük: az angol válogatottal számolni kell az Európa-bajnokság befejezéséig. De mely csapatok tartoznak ugyanebbe a körbe?
Németország - az a csapat, amely sokáig a nemzetközi eredményességi rangsor vezetője volt -, most kényesebb megítélés alá esik. Náluk a kapitányváltás mindent megváltoztathat. A sikeres Joachim Löw elfáradt, - ezt ő is jelezte, bár kicsit későn -, csapatát már képtelen volt megújítani. Pillanatnyilag sem megbízható védelem, sem magasszintű, váratlan szervezési készség, sem ütőképes támadósor nem jellemzi a német csapatot. Sajnos, de ki kell mondani, hogy egyszer Thomas Müllernek is lejár az ideje. De Németországot leírni sohasem szabad.
Európa másik hatalmas futballnemzete, Spanyolország is nehéz helyzetben van és őket nem is emelném ki abból az elit-társaságból, amelyben Franciaország, Portugália (a címvédő), Olaszország, Hollandia és Belgium van. Belgium helyzete nagyon érdekes. Az eddigi Eb-k eredményességi mutatója a belga csapatnál a legrosszabb, miközben az aktuális statisztikák szerint a csapatuk a világon most legjobb. Az általam említett társaságból (Spanyolország, Franciaország, Portugália, Olaszország, Hollandia, Belgium) – figyelembe véve az Eb-k eddigi eredményeit valóban nem lehet a lista élére Belgiumot állítani. Hiszen a a franciák, a portugálok, az olaszok, a hollandok is nyertek Európa-bajnokságot – a belgák nem. Ők 1980-ban ezüstérmesek lettek.
Nem szóltam még a világbajnoki ezüstérmes Horvátországról, amely a 2018-as óriási sikere után megtorpant. Luka Modricék mintha nem tudnának megújulni, mintha a 2018-as vb-ezüstérmes csapatban nem lehetnek látni azokat, akik a nagy horvát sztárok helyére léphetnek.
Hogy ezen az Európa-bajnokságon csapatjátékban melyik válogatott mivel rukkol ki, az most szinte megjósolhatatlan.
De: az általam említett országok közül bármelyik megnyerheti az előttünk álló tornát. Ugyanakkor bombasztikus szakmai újításokra, a Manchester City vagy a Chelsea által bemutatott futballharmóniára - amibe belefér a drasztikus agresszivitás is - aligha számíthatunk.