A Vörös Mourinho, aki szereti a szép cipőket, és nem eszik földigilisztákat

fbl Horizontal
Burnley's English manager Sean Dyche reacts during the English Premier League football match between Chelsea and Burnley at Stamford Bridge in London on January 31, 2021. (Photo by JUSTIN TALLIS / POOL / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No video emulation. Social media in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No use in betting publications, games or single club/league/player publications. /
Vágólapra másolva!
Sean Dyche a leghosszabb ideje a posztján lévő edző a Premier League-ben, legfrissebb szerződése 2025-ig szól. És emellett az egyik legszórakoztatóbb is, mégis alig ismerik a nevét hazáján kívül. Pedig az a legkevesebb, hogy érdekes figura, aki vonzódik a szép bőrcipőkhöz, simán leszóljaJürgen Kloppot, és bármilyen kérdésre válaszol egy sajtótájékoztatón, ami nem a csapata taktikáját feszegeti.

A labdarúgás csodálatos világa soha nem csak a nagyszerű focistákról szólt. Időről időre felbukkant egy-két edző, akiről kis túlzással többet lehetett beszélni és írni, mint a korszak játékosairól.

Ernst Happel, Helmut Schön, Guttmann Béla, Bill Shankley, Bob Paisley, Matt Busby, Helmuth Schön, Rinus Michels, Valerij Lobanovszkij, Arrigo Sacchi, Fabio Capello, Sir Alex Ferguson, Arsene Wenger –

akkor most tényleg csak a szakma legnagyobbjainak legfelsőbb rétegét kapartuk meg egy kicsit.

Persze napjainkban is találunk – de még mennyire, hogy találunk – olyan edzőket, akiket vagy taktikai zsenijük, vagy éles nyelvük, vagy mindkettő miatt lehet imádni vagy gyűlölni. Jürgen Kloppnak vagy José Mourinhónak legalább annyi rajongója, mint utálója van, és szó se róla, mindketten tesznek is érte, hogy a címlapokra kerüljenek, hiszen miközben trófeákat nyernek, örökzöld beszólásokkal látják a futballrajongókat.

Mindenki róluk beszél: Jürgen Klopp (balra) és José Mourinho Forrás: AFP/Peter Powell

Kicsit közelebb hajolva a témához – és most csak a Premier League-re koncentrálva – azonban még számos nagyszerű szakembert találunk, akik a szó konkrét és átvitt értelmében is megérik a pénzüket. Az Östersundstól a Brightonhoz igazoló Graham Potterről már mi is írtunk, ahogy a Leeds Unitedet irányító Marcelo Bielsáról is, ráadásul nem is egyszer. És még számosan vannak, a mi tekintetünk azonban most Sean Dyche furcsa nevén akad meg.

Milyen név ez a Dyche? És, hogy kezdheti valaki a kilencedik szezonját ugyanannak a PL-csapat kispadján, akit nem Wengernek vagy Fergusonnak hívnak?

Ez már éppen elég kérdés ahhoz, hogy egy kicsivel jobban megismerjük a Vörös Mourinhót.

Dyche egy Kettering nevű kisvárosban született Northamptonshire megyében 1971-ben. A családnév eredete részben német, részben belga, és gátépítőt jelent, írják egy vele készült beszélgetés bevezetőjében. Édesapja az 1999-ben felszámolt British Steel Corporation nevű óriási acélgyár egyik vezető menedzsere, akit a munkája gyakran szólított olyan távoli országokba, mint Egyiptom vagy éppen India. Édesanyja pedig egy cipőgyárban dolgozott, ami egy életre szóló elköteleződést jelentett a kis Sean számára. Nem csak meglepően sokat tud a cipőgyártás folyamatairól, de vonzódik is a minőségi lábbelikhez.

Az ott bizony egy minőségi bőr cipő Sean Dyche (balra) lábán Forrás: AFP/Clive Brunskill

„Azért nem vagyok olyan, mint Imelda Marcos (a Fülöp-szigetek egykori diktátorfeleségének 3000 párból álló gyűjteménye volt – a szerk.), de tény, hogy szeretem a jó minőségű cipőket. Egy jó cipő akár húsz évig is bírja. Sajnálatos, hogy így tönkrement a cipőipar" - sajnálkozott már felnőtt fejjel.

Az ifjú Dyche-nak ennek ellenére nem a cipészmesterség, hanem a futballistalét fészkelte be magát a gondolataiba. Saját bevallása szerint jó tanuló volt, akit legfeljebb azért csúfoltak az osztálytársai, mert nem lehetett belevinni semmi rosszba.

– mondja. A jó felépítésű (kb. 185 centi magas, kimondottan erős), szilárd erkölcsű fiút mondhatni az isten is középhátvédnek teremtette. Hiszen milyen egy jó középhátvéd? Egyszerű és hatékony.

Ifi éveit a '80-as évek közepétől leszálló ágba kerülő, de attól még kétszeres BEK-győztes Nottingham Forestnél töltötte, ahol 1989-ben profi szerződést is kapott, igaz, játéklehetőséget már nem. Így 1990-től a negyedosztályú Chesterfield játékosa lett, amelyikkel 1996-ban feljutott a harmadosztályba.

És egy gól 11-esből a Middlesbrough elleni FA-kupa elődöntőben 1997 tavaszán:

Innen nyolc idény után Bristolba vitt az útja, őket meg a másodosztályba jutásban segítette 1998-ban, hogy ugyanezt megtegye a Millwallal is 2001-ben – kimondhatjuk, hogy

Sean Dyche egy igazi talizmán volt a feljutásra áhítózó csapatok számára.

Ugyanez aztán a Watforddal már nem sikerült a másodosztályban, nem úgy utolsó előtti szezonjában, amikor a Northampton Townnal lépett osztályt a negyedikből a harmadikba.

Ha a feljutás nem is jött össze annak idején Watfordban, jó emlékezetükben megőrizték Dyche-t, akinek 2007-es visszavonulása után először ők ajánlottak kispadot 2011 nyarán. És bár az elmúlt négy idény legjobb eredménye volt az irányításával elért 11. hely, mégis ajtót mutattak neki. De ezt ma már aligha bánja. 2012 októberében ugyanis megkereste a szintén másodosztályú Burnley, amelyik Eddie Howe váratlan távozása után edző nélkül maradt.

Sean Dyche pedig valósággal bebetonozta magát az edzői székbe,

ami nem is csoda: egyrészt 2014-ben feljutott a csapattal a Premier League-be, és ugyan a következő szezonban kiestek, de ugyanazzal a lendülettel vissza is jutottak az élvonalba, és a 2016-17-es szezon óta stabil középcsapatnak számítanak. Olyannyira, hogy a 2017-18-as idényben a minden várakozást felülmúló 7. helyen zártak, és indulhattak az Európa-ligában, márpedig hasonlóra utoljára ötven évvel korábban volt példa, amikor negyeddöntőbe jutottak a Vásárvárosok Kupája (az UEFA-kupa elődje) 1966-67-es kiírásában.

„Rám tör a csuklás, amikor az ellenfelek szurkolói elkezdenek a vörös hajamon poénkodni.

– mondja Dyche, aki vörös üstökével és körszakállával tényleg elég jellegzetes figura. Meg az óriási hangjával, amin a legnagyobb igyekezete ellenére sem tud változtatni. „Tudom, hogy nagyon hangos vagyok, de nem tudok vele mit csinálni. Ha halkan próbálok beszélni, az olyan furcsa, bizarr lesz."

Hangosan beszél, hogy mindenki jól hallja Forrás: AFP/Justin Tallis

A nagy hangja, a pálya széli aktivitása és részben azért a meccsek során bemutatott húzásai miatt is nevezték el a szurkolók a Vörös Murinhónak.

„Mondjuk tavaly nem sokszor hallottam ezt" – elmélkedett nevetve 2014 tavaszán, amikor feljutott a Burnley-vel a PL-be, és visszagondolt az előző idényre, amit a másodosztály 11. helyén zárt a csapat.

És, ahogy Mourinho, úgy Dyche sem fél tengelyt akasztani senkivel, ha arról van szó. Idén január 21-én, amikor a Burnley 1-0-ra nyert az Anfield Roadon véget vetve ezzel a Liverpool 68 meccses hazai veretlenségi szériájának, ország-világ láthatta, ahogy a szünetben az öltözőbe menet ez történt:

„Amikor ilyen csapatokhoz (mint a Liverpool) utazunk, akkor igenis harcolunk. És most esélyünk volt győzni. Mindenféle dolgokat mondtunk ott egymásnak, de csak annyi történt, hogy két edző harcolt a saját csapatáért. Nincs ebben semmi rossz" – mondta az esetről Dyche, akit 2018 márciusában és 2020 februárjában is a hónap edzőjének választottak a PL-ben, azt követően, hogy januárban éppen Klopp kapta az elismerést.

Ja, és Dyche gyerek kora óta nagy Liverpool-drukker...

A fenti videóból nem csak az derül ki, hogy imádta nézni Kenny Dalglish játékát, de az is, hogy a ránézésre zord külső mögött egy elképesztően vicces fickó van. Olyan, aki képes rezzenéstelen arccal kimondani, hogy az első pillanattól tudta, hogy óriási tehetség, aki szigorú ábrázattal körmölte a nagy semmit az edzői noteszébe, és, aki előadja, milyen tágra nyílt szemekkel bámulta Flea-t, a Red Hot Chili Peppers gitárosát.

A rockzenéhez való vonzalmával szemben viszont határozottan tagadja, hogy attól lenne jellegzetes rekedt hangja, mert játékos pályafutása során gilisztákat evett volna a bristoli focipályán, ahogy azt viccből megjegyezte egy korábbi csapattársa.

Február 2-án a Manchester City elleni mérkőzés előtt pedig minden idők egyik legszórakoztatóbb sajtótájékoztatóját tartotta, amikor egy újságíró bátorkodott megkérdezni tőle, hogy mondták-e már neki, hogy hasonlít Mick Hucknallre, a Simply Red zenekar énekesére. Dyche szerint igen, sőt Chris Evansre is (kicsit sem). Elárulta, imádja, amikor a kocsmában a haverjaival egymás hasonmásait keresik a vendégek között, a legdurvább ilyen élménye az volt, amikor egy Sunderland elleni meccs előtt látott egy fickót, aki úgy nézett ki, mintha az Up! című rajzfilmből lépett volna elő. Aki pedig nem szeret hasomáskeresőset játszani, azt nedves hallal kellene megpofozni. És leszögezte, hogy utálja az olyan unalmas kérdéseket, mint „Sean, jól láttam, hogy 4-4-2-ben játszottatok?"

De Dyche nem csak vicces, okos is. Mint mondja, folyamatosan tanul, és látja, hogy változik körülötte a foci. Míg a Nottingham Forestnél azt látta, hogy a legendás Brian Clough szava törvény volt, addig ma már más a helyzet.

Ha Clough azt mondta valakinek, hogy „ma jól játszottál", annak akkora lett az arca, hogy nem fért ki az öltöző ajtaján, viszont, ha valakinek csak annyit mondott, hogy rosszul játszott, az legszívesebben a föld alá bújt volna. Én nem mondhatom azt senkinek, hogy milyen rosszul játszott, helyette azt kell mondani, hogy „ez ma nem volt olyan jó, de nézd, így tudsz jobb lenni".

Clough-tól tanulta meg, hogy a dolgokat nem kell túlkombinálni, akkor mindenki tudni fogja, hogy mi a dolga. „A foci azóta persze sokkal bonyolultabb lett, de bizonyos módon mégis az egyszerűségre kell törekedni." De véleménye szerint mai fociban a nagy Brian Clough bizony bajban lenne. „Ügynökök, közösségi média, tetoválások. Most aztán mondhatná, hogy tüntessék el a játékosok a tetkóikat. Mindenkin van már valami, és azt hiszik, hogy ettől lesznek különlegesek, holott éppen ez teszi őket egyformává.

Pedig, ahogy kedvenc idézete tartja minden idők egyik legnagyobb golfjátékosától, Gary Playertől: minél többet dolgozol, annál szerencsésebb leszel.

Dyche október elején három évvel meghosszabbította 2022-ben lejáró szerződését, és, ha kitölti a 2025-ig szóló kontraktust, akkor bizony igazán elit társaságba kerül, hiszen kevés edző mondhatja el magáról, hogy egy évtizednél is többet húzott le ugyanazon a kispadon. És, ha a klubvezetésen múlik, akkor ez így lesz, ugyanis a Burnley tulajdonosának elmondása szerint ők akár élethosszig szóló szerződést is hajlandóak lettek volna letenni Dyche elé. Igaz, hogy a csapat jelenleg 11 forduló során mindössze 8 pontot szerezve a kiesést jelentő 18. helyen áll, de egyrész messze van még május, másrészt pedig, ha kétszer már sikerült feljutni a csapattal, miért ne sikerülhetne harmadszor is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!