Vágólapra másolva!
Az orosz Alekszandr Bolsunov nyerte a férfi sífutók eredetileg 50, a mostoha időjárás miatt 28,4 kilométerre rövidített szabadstílusú versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel a harmadik aranyérmét szerezte a játékokon.

A második helyen honfitársa, Ivan Jakimuskin, a harmadikon pedig a koronavírus-fertőzésből felgyógyult norvég Simen Hegstad Krüger végzett. A mezőny magyar indulója, Kónya Ádám csaknem 14 perces hátránnyal 55. lett.

Nem sokkal a tervezett rajt előtt dőlt el, hogy egy órával később kezdődik a klasszikus szám, és 50 helyett csak 28,4 kilométert teljesítenek a sífutók. A módosításról "a versenyzők egészségének óvása" érdekében határoztak a szervezők, mert a csangcsiakoui sífutó központban mínusz 16 fok volt és nagyon erős szél fújt, ami még tovább rontotta a hőérzetet. A táv csökkentésével az volt a cél, hogy az indulók kevesebb ideig legyenek kitéve a szélsőséges körülményeknek. A módosított távon

négy 7100 méteres kört kellett teljesíteni, és összesen 1200 méter szintkülönbséget leküzdeni.

Eleinte a norvégok és az oroszok diktálták az iramot, az esélyesek közül Alekszandr Bolsunov, Artyom Malcev, Ivan Jakimuskin és Sjur Röthe szökött meg, velük tartott az amerikai Scott Patterson és a francia Clément Parisse is. Nagyot küzdött a kétszeres olimpiai bajnok, 50 kilométeren vb-bronzérmes Krüger, aki koronavírus-fertőzéséből felgyógyulva később csatlakozott a csapattársaihoz. Féltáv előtt ugyan leszakadt a bő élbolytól, de hátrányát sikerült ledolgoznia, lécet is cserélt, így visszazárkózott a közvetlen élmezőnyhöz. Kónya - az utolsó magyar pekingi olimpiai szereplő - a 61 indulóból ekkor stabilan az 57. helyen haladt.

Kónya Ádám az 55. lett a lerövidített sífutóversenyen Forrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Deng Hua

Még egy órája sem zajlott a csata a mostoha körülmények között, amikor a norvég Johannes Hösflot Klaebo - aki már négy érmet, két aranyat, illetve egy-egy ezüstöt és bronzot nyert a pekingi játékokon - úgy döntött, feladja a küzdelmet. Ekkor több mint egyperces hátránya volt az élmezőnyhöz képest. Ha most győzött volna, hat arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal a hatodik helyre zárkózott volna fel a legeredményesebbek örökranglistáján.

Klaebo 20 kilométernél történt kiszállásával Kónya is javított egy helyet, de már kilenc percre volt a legjobbaktól. Patterson és Parisse a 25. kilométer környékén szakadt le, így maradtak öten: Bolsunov, Krüger, Jakimuskin, Malcev és Röthe, ám utóbbi kettő fokozatosan leszakadt.

Az ötszörös olimpiai bajnok Johannes Hösflot Klaebo feladta a küzdelmeket Forrás: AFP/Odd Andersen

Az utolsó kilométeren Bolsunov hatalmas iramot diktált, Jakimuskin és Krüger ezt már nem tudta tartani, így ebben a sorrendben értek be a célba.

Az orosz sífutó korábban a 15+15 kilométeres tömegrajtos versenyben és a 4x10 kilomteres férfi váltóval diadalmaskodott a pekingi olimpián.

Kónya Ádám a viadal után elmondta, hogy mindenképpen az volt a célja, hogy értékelhető eredménnyel fejezze be a versenyt.

a bekészített cserelécet sem kellett használnom, jól haladtam így is, és az első lécem is bírta a közel 30 kilométert. A nagy szélben furcsa volt a hó, mert nem ette annyira vaxot, mint máskor a száraz hó" - mondta az MTI-nek Kónya, aki a vasárnapi záróünnepségen viheti majd a magyar zászlót.

Edző-testvére, Kónya Bálint jelezte: úgy tudja, hogy mínusz 18 fok alatt nem szoktak világkupa-versenyt rendezni, most éppen nem volt annyi, de a szél így is eléggé zavarta a versenyzőket.

- fogalmazott.

Kónya Ádám nagy megtiszteltetésben részesült, ő viheti majd a magyar zászlót a záróünnepségen Forrás: Magyarock/Facebook/Szalmás Péter

A címvédő Iivo Niskanen - aki a csangcsiakoui sífutó központban a 15 kilométeres klasszikus stílusú versenyben győzött, csapatsprintben második, a 15+15 km tömegrajtos számban pedig harmadik volt - négy éve klasszikus stílusban győzött ebben a számban, de most nem vállalta a versenyt.

Eredmények:
sífutás, férfi tömegrajtos szabadstílusú 28,4 km, olimpiai bajnok:
Alekszandr Bolsunov (Orosz Olimpiai Bizottság) 1:11:32.7 óra
2. Ivan Jakimuskin (Orosz Olimpiai Bizottság) 1:11:38.2
3. Simen Hegstad Krüger (Norvégia) 1:11:39:7
... 55. Kónya Ádám 1:25:21.4

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!