Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Ljubljanából.
Mint minden szakmában, úgy a sportújságírásban is van, hogy kell egy kis szerencse egy-egy anyag megszületéséhez. A lentebb olvasható a rövidke interjú is egy eltvedt e-mail eredményeként született meg. A norvég sajtófőnökkel leveleztem vasárnap este, hogy interjúlehetőséget kérje Emilie Arntzenhez. Nem ő a csapat legnagyobb sztárja, éppen ezért úgy számoltam, hogy biztos nem fogják tucatjával ostromolni a kollégák, nekem is jut pár perc. Jutott is, Artzen pedig udvariasan elmondta, hogy nem vár könnyű meccset a magyarok ellen.
A norvégoknál nem media call-nak hívott sajtófélóra van, legalábbis a hivatalos tájékoztató szerint, de a valóságban ők is olyan sajtóeseményeket tartanak, mint például a magyar csapat. Azzal a különbséggel, hogy ők nem a szálloda egyik helyiségében, hanem a hotel mögötti parkban fogadják az újságírókat. Az előzetes bejelentkezés alapján összeállított lista szerint a sajtófőnök vezényli a játékosok körforgását, aki kamerától kameráig, újságírótól újságíróig mennek.
Szóval vasárnap éjfél és egy közöttre ígérte a norvég kolléga a választ Arntzennel kapcsolatban, és meg is jött a jóváhagyás. Pár percre rá jött még egy mail, amiben az állt, hogy "Katrine nagyon boldogan beszél veled 5 percet". Mármint velem? - gondoltam, és egy percen belül válaszoltam, hogy "Fantasztikus, nagyon köszönöm!" Furcsálltam a dolgot, nem értettem, hogy lettem hirtelen ekkora sztár, de feldobódva tértem nyugovóra, hiszen nem csak, hogy a címvédő legnagyobb sztárjával, de egyik legnagyobb kedvencemmel is beszélhetek. Aztán reggel kiderült, hogy mi történt: "Bocs, rossz helyre ment a levél, de lesz három perced" - írta Halvor, én pedig köszöntem szépen, hiszen a három perc pont három perccel több, annál, amit valaha is reméltem.
A napsütéses hétfő reggel percre pontosan meg is jött a norvég csapat, Emilie Arntzen után pedig Katrine Lunde is válaszolt az Origo kérdéseire.
Két meccs, két győzelem, eddig egyáltalán nem tűnik nehéznek ez az Eb Norvégia számára.
Szó sincs róla, hogy könnyű lenne. Különösen az első, horvátok elleni mérkőzés volt nehéz. De végig tudtuk, hogy keményen kell játszanunk, nyomnunk kell, mert a legtöbb csapat elfárad ellenünk a meccsek végére. Minden posztra több nagyon jó játékosunk van, így végig száz százalékot tudunk nyújtani.
Az utolsó csoportmérkőzést a magyarok ellen játsszák. A mieink két nem túl jó meccsen vannak túl. Milyen látja a magyar válogatottat?
Nehéz most erre válaszolni... elvesztették a második meccsüket, nincsenek a legjobb helyzetben.
Azt viszont tudom, hogy sok jó játékosuk van, talán csak arról van szó, hogy többet kell még együtt játszaniuk, hogy összeálljon a csapat, mert a klubjaikban mindannyian kiváló játékosok. Óvatosnak kell lennünk, mert minden poszton vannak jó játékosaik.
Alaposan fel fogunk készülni, ez egészen biztos.
A mieinkkel szemben a norvég csapat célja nyilván az újabb aranyérem.
Az álmunk persze az aranyérem, de egyelőre em gondolunk még erre, most csak a középdöntőre fókuszálunk.
A norvég csapatban a rutinos játékosok mellett több fiatal is szerepet kap ezen a tornán. Mondhatjuk, hogy ideális összetételű most a csapat?
Sok változás van, de úgy tűnik, hogy működik a dolog, és a fiatalok élnek a lehetőséggel, ami azt mutatja, hogy mentálisan erősek. Persze még tapasztalatot kell gyűjteniük, éppen ezért szerencsés, hogy most itt lehetnek a rutinosabb, idősebb játékosokkal együtt.
A tapasztaltak között ön az egyi legtapasztaltabb. 42 éves, de ugyanolyan formában van, mint húsz évvel ezelőtt, ugyanolyan gyors a kapuban. Mi a titka? A több edzés, a több pihenés, egy különleges étrend?
Húú, nem is tudom. Az biztos, hogy fiatal korom óta nagyon szeretek edzeni, valószínű ennek köszönhetem, hogy nagyon alapokkal rendelkezem.
Szeretek lent lenni a csarnokban, a mai napig ugyanazzal a szenvedéllyel készülök, ugyanannyi energiát teszek bele.
Persze azért figyelek a testemre, ennyi idősen már pontosan tudom, hogy mennyit bírok és mire van szükségem. Fontos megtalálni az egyensúlyt az edzések és a pihenés között. Talán ennek is köszönhetem, hogy nagyon kevés sérülésem volt, remélem, ez most már így is marad.
Öt évet töltött Győrben, ahol rengeteg sikerben volt része. Eszébe jut néha Magyarország, a magyar bajnokság, esetleg az ott élő barátai?
Ó, igen, fantasztikus volt Magyarországon játszani. Mindig különleges érzésekkel gondolok vissza Magyarországra. Emlékeszem, hogy már fiatalon, amikor az akkori norvég csapatommal játszottunk a Győr ellen az európai kupákban, már akkor egy kicsit beleszerettem Magyarországba.
Nem hinném, hogy sok olyan ország van, ahol ilyen szenvedéllyel szeretik a kézilabdát.
A szurkolók fantasztikusak, a klubokban nagyszerű embereket ismertem meg, nem beszélve a sok legendás magyar játékosról.