A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
A címvédő és nagy fölénnyel éllovas Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának szombati játéknapján. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Fradi orosz vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov értékelte a találkozót.

"Ez egy abszolút hatpontos meccs volt. Mindkét csapatnak meg volt az esélye, mindkét csapat akarta a győzelmet, és a helyzetek is megvoltak mindkét oldalán. Úgy gondolom a Kisvárda nagyon jó játékot mutatott ma hazai pályán. A félidőben azt beszéltük a fiúkkal, hogy mindenképpen növelni szeretnénk a tempót, és talán az is okozhatta a második félidőben a nagyobb dinamizmust, hogy a Kisvárda a szünetig be volt tömörülve, kontrákra voltak berendezkedve, utána viszont kicsit felengedtek. Ez is okozhatta a dinamikaváltást, de Sigér és Wingo is frissességet hozott a pályára.

Az orosz trénert Carlos Auzquiról is kérdezték a sajtótájékoztatón, aki alig negyedórával korábban állt be, majd lecserélték.

"Előbb más játékosokról szeretnék beszélni, mert szeretem tisztelni azokat a futballistákat, akik tesznek is a pályán. Nem azokkal szeretnék foglalkozni, akik nem tesznek" – hangzott a sokat sejtető válasz.

Ha becserélek valakit, akkor sajnos nincs arra időm várni, hogy majd előbb, vagy utóbb megjöjjön a megfelelő teljesítménye. Nekem készülnöm kell meccsről meccsre, és azt várom a játékosoktól, hogy amint beállnak úgy teljesítsenek, ahogy az elvárható. Ha egy játékos beáll a 71. percben, akkor annak plusz segítséget kell adnia a csapatnak a pályán" – fogalmazott Csercseszov.

Sztanyiszlav Csercseszov szerint hatpontos meccs volt a Kisvárda elleni rangadó Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az első félidőben a Fradi bosnyák középpályását, Muhamed Besic térdét kellett ápolni, néhány perccel később pedig a nem is tudta folytatni a mérkőzést. Az első hírek szerint a keresztszalagja sérült meg. Csercseszovnak pedig azért is okozhat fejfájást Besic kidőlése, mert az utóbbi időben már az újonnan igazolt Owusu Kwabena és Tokmac Nguen is megsérült.

"Először is meg kell vizsgálni Besic térdét, utána lehet csak biztosat mondani az állapotáról. Természetesen, ha folyamatosan a lehetséges sérülések miatt aggódnék, akkor nem szabadna pályára küldeni senkit. Sérülés nélkül nincs futball" – mondta a Fradi edzője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!