Elmúltak már azok az idők, amikor a gazdag sztárfocisták feleségei hátradőltek, dúskáltak a pénzben és sütkéreztek a férjeik dicsőségében. A Gambling Zone kutatása alapján a The Sun összegyűjtötte a világ tíz leggazdagabb focistafeleségét. A végeredményt illetően nincs meglepetés, hiszen az élen David Beckham felesége, az egykori Spice Girl, Victora Beckham végzett.
10. Rebekah Vardy (3 millió font)
A Leicester City legendájának, Jamie Vardynak a 41 éves felesége több valóságshow-ban, többek között az I'm A Celebrityben és 2021-ben a Dancing on Ice-ban szerepelt.
A hatodik Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 1980-ban a 11-es párbajban Csehszlovákia ugyanazt az öt játékost küldte a sorsdöntő rúgásra, akit az 1976-os döntőben, ráadásul ugyanabban a sorrendben. Vagyis Panenka rúgott ötödiknek, de ezúttal nem azzal a „szemtelen” mozdulattal talált a kapuba, amellyel négy évvel korábban. Ráadásul nem is az ő lövése lett a sorsdöntő, mert csak a 9. párban dőlt el a csata, „természetesen” Csehszlovákia javára.