Németországban 1902 óta rendeznek labdarúgó-bajnokságokat, és ezeket a II. világháború befejezéséig területi felosztás szerint bonyolították le, majd az országos végjátékot kuparendszerben. A háború (és az ország két részre bomlása) után ez a rendszer élt tovább a nyugati (fociban is sokkal jobb) területen 1963-ig, azonban
a keleti országrészben 1949-től már a maihoz hasonló rendszerben zajlott a bajnokság, 14 csapattal.
Vagyis mindenki kétszer játszott mindenkivel, így 26-26 találkozó után alakult ki a végső sorrend. Az NDK első bajnoka 1950-ben „Trabantstadt”, vagyis Zwickau csapata lett, majd az első 10 szezon során hét különböző gárda vehetett át aranyérmet. Az első komolyabb sorozatot
a Dynamo Dresden mondhatta magáénak,
ez a gárda az 1953-as első keletnémet címe után a ’70-es években komoly sikereket elérve 1978-ra már hatszoros bajnok volt a szovjetek által megszállt országban.
A csapat nevében található Dynamo név arra utalt, hogy a belügyminisztérium társulata, és mint ilyennek voltak bizonyos előjogai pl. az igazolások terén. A különleges bánásmódhoz az is nagyban hozzájárult, hogy a klubot az állambiztonsági hatalom,
a rettegett Stasi drezdai vezetője, Horst Böhm vezérőrnagy irányította.
Ezzel a háttérrel örökre (de legalábbis Böhm haláláig) bajnok lehetett volna a drezdai alakulat, csakhogy a fővárosi Dynamo élén egy hozzá hasonlóan focirajongó elvtárs trónolt, ráadásul ő még Böhm vezérőrnagy fölött is állt a szolgálati rangsorban. Erich Mielkének hívták az elvtársat, és az NDK történelmének egyik legfélelmetesebb figurája volt. Már 1957-ben hatalmat kapott, és 1989-ig,
a Fal leomlásáig élet-halál uraként tetszelgett.
Mielke a drezdaiak hatodik bajnoki címének ünneplésekor 1978-ban megjelent a díszvacsorán és a következőket mondta:
Elég bajnoki címet szereztetek, mostantól a Dynamo Berlin veszi át a helyeteket, és én ennek érdekében mindent meg is teszek
Nem nehéz elképzelni, hogy ez milyen hatást váltott ki az ünneplő drezdai focisták körében.
A szász csapat focistái pontosan tudták, hogy ki ez a Mielke, és szavainak (továbbá tetteinek) mekkora súlya van nemcsak a sportéletben. Mielke pedig nem beszélt a levegőbe. Gyorsan összeszedett minden olyan focistát, akire szüksége volt „mesterterve” végrehajtásához, és az 1978-79-es bajnokságnak olyan gárdával futott neki, melynek
kötelező volt megszerezni az egyesület első bajnoki címét.
Falko Götz, aki 1971-től a berlini Dynamo akadémiáján nevelkedett, és 1979-ben már a felnőtt csapat játékosaként részese volt a kezdeti sikereknek így emlékszik a játékosállomány – mondjuk így – megerősítésére:
A kiszemelt labdarúgókat nem csábítgatták, hanem parancsba adták nekik, hogy hozzánk kell igazolniuk. A legjobbakat Mielke személyesen kereste meg, és nyíltan azt mondta, vagy hozzánk igazolsz, vagy vége a pályafutásodnak. Nem számított, hogy mi állt a szerződésében.
A játékosok „elrablásán” túl sem bíztak semmit a véletlenre, a következő 10 évben (amikor mindig bajnok lett a csapat) a legtöbbet neki vezető 10 játékvezetőből hét a Stasi alkalmazottja volt. A kor legjobb keletnémet bírója, Bernd Heynemann 2015 szeptemberében egy konferencián elmondta, hogy amikor a Dynamo Berlin vereséget szenvedett, a mérkőzés játékvezetőit berendelték a szövetségbe, és azt mondták nekik, hogy ilyennek többé nem szabad megtörténnie.
Őszintén szólva, néha zavarba jöttem attól, ami a pályán történik
– mondta később a már idézett Götz, és hozzátette: senki sem így akart nyerni.
A szisztematikus építkezésnek gyorsan meglett az eredménye,
az 1978-79-es bajnokságot a Dynamo Berlin nagy fölénnyel nyerte.
A játékosok 26 meccsen 75 gólt szereztek, csak egyszer kaptak ki a bajnokságban. A következő aranyakat úgy nyerték, hogy három, négy, majd újra három vereséget szenvedtek el, majd jött az 1982-83-as pontvadászat.
A német focibajnokságok történetében először játszotta végig a szezont egy csapat vereség nélkül!
A Dynamo Berlin három-nullás győzelemmel nyitotta szezont, és már a nyitóforduló után élre állt, ám nem aratott rajt-cél győzelmet, mert három egymást követő döntetlenje miatt ideiglenesen át kellett adnia az első helyet a Carl Zeiss Jenának. A berliniek a nyolcadik játéknapon szerezték vissza a „pole pozíciót”, és féltávnál három ponttal vezettek a Lokomotive Leipzig előtt . A szezon második fele lenyűgöző teljesítményt, erődemonstrációt hozott,
a Dynamo a tavaszi 13 meccséből 12-t megnyert.
A második helyezett FC Vorwärts Frankfurt volt az egyetlen klub, amelyet nem győzött le. Négy játéknappal a zárás előtt már bajnok volt, ekkor már csak a veretlenség megőrzése volt az egyetlen célja.
A történeti hűség, és az érdekesség kedvéért, kerüljön szóba, melyik volt az a hat meccs, melyet nem nyert meg: mindkétszer döntetlent játszott a Vorwärts Frankfurttal (ez az Odera-menti város társulata, nem azonos az Eintrachttal, mely a Majna-parti Frankfurtban "lakik"), a másik csapat, mely elvitt tőle pontot, az a nagy ellenfél Dynamo Dresden. Frankurt an der Oderen kívül Jénából, Erfurtból és Lipcséből (a Lokomotive-tól, mely nem jogelődje Gulácsi Péter és Willi Orban RB Leipzigjének) nem tudott győzelemmel távozni, a többi meccsét megnyerte.
Tehát pont úgy hat meccsén játszott döntetlent a bajnokságban, mint a Leverkusen idén, de ne feledjük, hogy a Leverkusennek 34 találkozót kellett vívnia, a Dynamo Berlinnek „csak” 26-ot az 1982-83-as évadban.
Persze ezért nem kell szégyenkeznie!
Pontosabban: nem ezért kell szégyenkeznie!
Hanem a már említett dolgokért, továbbá még valamiért, ami szintén túlmutat a sportszerűség határán.
Erről is beszélt Falko Götz:
Egy meccs után pozitív lett a doppingtesztem, pedig önszántamból semmi tiltott dolgot nem vettem be. Utólag kiderült, hogy ezeket a teljesítményfokozó szereket az italainkba keverték az orvosaink. Természetesen nem lett ebből bajom.
Doppingról egy másik berlini focista, Waldemar Ksienzyk is beszélt az újraegyesülés után, de ő mást szűrt le ebből:
A futballban nem lehet szisztematikusan doppingolni, mert ez egy kreatív sport. A Dynamo Berlinnél töltött idő labdarúgó-pályafutásom csúcspontja volt, mert nagyon jó csapatunk volt, és egy igazi baráti társaság.
Falko Götz nem osztotta a lengyel származású csapattársa lelkesedését, őt sok minden zavarta a keletnémet kirakatcsapatnál. Erről is mesélt később:
Egy-egy külföldi kupameccsre Mielke magángépével repültünk. Voltak velünk szép számmal Stasi tisztek, akik nem szurkolóként kísértek el minket. Amikor egy szálloda negyedik emeletén laksz, és egész éjszaka ketten ülnek a bejárat előtti lépcsőn, azokról nem gondolnád, hogy fanatikus rajongók.
Falko Götz mégis túljárt az elvtársak eszén: a veretlen bajnoki cím utáni belgrádi Bajnokcsapatok Európa-kupája mérkőzésen kijátszva „őrei” éberségét meglógott, és kalandos körülmények között az NSZK-ba szökött. Ott a Bayer Leverkusen játékosa lett, és 1988-ban megnyerte a csapattal azt az UEFA Kupát, melynek utódjának, az Európa-ligának a döntőjében idén elbukott a veretlenül (össznémet) bajnok.
A Götz által ott hagyott berlini csapatot az egész NDK-ban gyűlölték. A „kisemmizett” egykori vetélytárs, Dynamo Dresden csatára, Ralf Minge, aki 1980-tól 11 éven keresztül játszott a szász gárdában és 220 bajnokin 103 gólt szerzett, ezt mondta:
Nyílt titok volt, hogy a berlini Dynamo Erich Mielke , a Stasi vezetőjének játszótere, ő irányította a dolgokat. Ettől minden csapat első számú ellenségévé vált a Berlin. Amikor vele játszottál sokszoros erővel akartál nyerni.
Több városban is „Üdvözöljük a Dynamót és házi játékvezetőit” transzparensekkel köszöntötték a fővárosi gárdát, és sok helyen szólt az ének arról, hogy „nem akarjuk látni a Stasi-disznókat”. Ilyen véleménynyilvánítás persze egy diktatúrában nem lehet, gyakran voltak letartóztatások ezek miatt, és súlyos megtorlások. A fővárosi derbi,
az Union elleni mérkőzés gyakran utcai tömegverekedésbe torkollt,
egy alkalommal súlyos kár keletkezett a stadionban is. A Németországot legutóbb a Bajnokok Ligájában képviselő Union Berlin a munkásosztály csapata, így egy Dynamo-Union összecsapást nyugodtan lehetett „osztályharcnak” titulálni, csak nem éppen úgy, ahogy azt az elméleti kommunizmus atyja, Karl Marx és hű fegyverhordozója, Friedrich Engels az íróasztal mellett megálmodta.
A Dynamo Berlinnek igazi szurkolói sem voltak, a dolgozó nép az NDK fővárosában az Union mellett állt, vidéken meg mindenütt őszinte gyűlölettel tekintettek rá. Ez a gyűlölet azért összekovácsolta a csapat kisszámú híveit, de érdekes módon a diktatúra ideológiájától nagyon távol álló, olyan szélsőjobboldali külsőségeket is előszeretettel használtak, amilyeneket a Kelet-Berlinben fogható nyugati tv-adásokban láttak. Így az a furcsa eset állt elő, hogy Stasi által kézivezérléssel működtetett csapat drukkereit náci jellegű megmozdulások miatt kellett időnként agyba-főbe verni. Gyakran úgy tűnt, hogy a Dynamo Berlin meccsein balhézók csak terepet kerestek a tombolásra-rombolásra, a klub nem is igazán érdekelte őket.
A Stasi-főnök „játékszere” viszont csak otthon működött igazán,
az egymás után 10 évben kierőszakolt-összecsalt bajnoki címet követően a bajnokok nemzetközi vetélkedésében többnyire „könnyűnek találtatott”. A sors ott szolgáltatott igazságot, mert a hazugságra, megfélemlítésre, terrorra épített Német Demokratikus Köztársaságban erre nem volt lehetőség.
Az 1988-ban zsinórban szerzett 10. bajnoki cím után két évvel az ország is, a rendszer is, és az azt kiszolgáló gépezet is a történelem szemétdombjára került, a csapat viszont új néven, BFC Dynamo, ma is létezik. A negyedosztályban.
Akármilyen korban, és akármilyen körülmények közepette született az az 1982-83-as bajnoki cím, azért az tény:
a Dynamo Berlin volt az első német csapat, mely a mai rendszerű bajnokságban veretlenül ért a csúcsra.
Ezt senki nem veheti el tőle, és ezt érdemes tudni napjainkban is, amikor a német focitársadalom a Bayer Leverkusen nagy tette előtt emel kalapot. Továbbá azt se feledjük, hogy a Leverkusen bajnoki veretlen szériája jelenleg 34 meccses, miután a 2022-23-as idény utolsó fordulójában 3-0-ra kikapott Bochumban. Míg
a Dynamo Berliné 36 bajnokit számlált,
ugyanis a makulátlan évad előtt az 1981-82-es szezon 22. fordulójában kapott ki utoljára, majd legközelebb az 1983-84-es pontvadászat 7. játéknapján, Karl Marx-Stadt-ban.
Ám ez a zsinórban vereség nélkül megvívott 36 bajnoki mérkőzés nem német csúcs, mert a Bayern München a Bundesligában (!) produkált ennél hosszabbat: 2012. október 28. (Leverkusen ellen 1-2) és 2014. április 5 (Augsburg ellen 0-1) között 53 bajnokin nem talált legyőzőre.
Ezt a sorozatot aligha dönti meg a Bayer Leverkusen, viszont a berlini egykori Stasi-csapat, a Dynamo Berlin meg biztosan nem.