Dörzsölte a szemét a hamburgi stadion 60 ezer nézője, továbbá világszerte több százmillió focirajongó, amikor a várva várt hazai rendezésű világeseményen a Német Szövetségi Köztársaság kapitánya a hajrához közelítve 0-0-nál cserére szánta rá magát, és lehozta két kulcsemberét, a védelem oszlopát, és a támadásoknak fazont adó irányítót. Mindenki találgatta, hogy miért tette ezt, pedig a cél teljesen egyértelmű volt. Helmut Schön azért cserélte le Franz Beckenbauer „testőrét”, a Császár mellől soha nem hiányzó Hans-Georg Schwarzenbecket, továbbá az irányító Wolfgang Overathot, hogy a válogatott kikapjon.
Az ötven évvel ezelőtti, Nyugat-Németországban rendezett világbajnokságon történt ez, és a győzelemre született stratéga ezúttal taktikázásból is jelesre vizsgázott: ugyanis válogatottja nyolc perccel később gólt kapott, és ezzel
elérte a mérkőzésre kitűzött tervet: 1-0-ra kikapott.
A győztes találatot szerző Jürgen Sparwasser hazájában nemzeti hős lett, ha nem az ideológiáját az ateizmusra építő Német Demokratikus Köztársaság lett volna az, azt is mondhatnánk, hogy „mennybe ment”. Mert a mesterségesen létre hozott két német állam közül a keletiben a sport a nyugattal vívott „békeharc” kiemelt szegmense volt, így a kreált ellenség hazájában győzni, és megnyerni előtte a vb-csoportot, a legkívánatosabb dolgok közé tartozott.
Az kicsit sem érdekelt senkit az NDK-ban, hogy az NSZK szándékosan kapott ki. Ugyanis a világbajnokság 16 csapatát négy négyes csoportba osztották, és minden kvartettből 2-2 társaság került a legjobb 8 közé. Ahol szintén négyes csoportokat alakítottak (nem volt az rossz kiírás!), és ezek győztesei játszották a döntőt, második helyezettjei mérkőztek a bronzéremért. Az NSZK mikor kivonult az NDK elleni esti mérkőzésre már tudta, hogy a délután elsőként befejeződött csoportból
a címvédő Brazíliával játszik a folytatásban, ha nyer.
Továbbá biztosnak tűnt, hogy a következő nap záró csoportok közül Brazília mellé majd a vb titkos esélyese, Hollandia kerül, továbbá Argentína. Ezen csapatokhoz csatlakozott volna az NSZK, ha nem kap ki az NDK-tól. Míg vereség esetén a Lengyelország-Svédország-Jugoszlávia triót kellett megelőznie a döntőbe jutásért. Mivel az erőviszonyok (milyen érdekes ez!) nagyjából ugyanolyanok voltak, mint manapság, ha Jugoszlávia helyére Szerbiát vagy Horvátországot helyettesítjük, érthető, hogy
az NSZK inkább vállalta a Hamburgban a látványért fizető szurkolók füttykoncertjét, mint a Brazília-Argentína-Hollandia triót.
A sunnyogás bejött, az NSZK mindhárom további meccsét megnyerve döntőbe jutott, míg az NDK már a második vereség után elveszítette az esélyét a folytatásra.
Az NSZK a fárasztó ágon érkező Hollandiát is legyőzte a fináléban, és története során másodszor lett világbajnok. Az első címét, 20 évvel korábban is úgy szerezte, hogy egy könnyebb ágon „sétált döntőbe” (Jugoszlávia és Ausztria legyőzésével), míg a nagy esélyes magyar válogatottnak a kor két nagy válogatottját, Brazíliát, és Uruguayt kellett legyőznie.
Az NSZK akkor is kikapott a csoportmeccsen a „gyengébb ágért”
Magyarországtól, bár ezt aligha tette szándékosan, még akkor sem, ha gyakorlatilag tartalék csapatával játszott a 8-3-on.
Ám ez egy másik történet, ahogy az 1986-os vb utolsó csoportmeccse is. Itt is érintett volt az NSZK, és a tét hasonló, mint 1974-ben. Dániával játszott a csoportkör utolsó találkozóján, és ez nemcsak neki volt utolsó, hanem ezzel zárult az akkor már 24 csapatos vb első fázisa. Vagyis 13 csapat már elfoglalta a helyét a legjobb 16 között, sőt tulajdonképpen 15, a kérdés csak az volt, hogy a „németes” kvartettből ki jut tovább a harmadik helyen. Illetve még az volt a (nem kevésbé érdekes) kérdés, hogy a meccs előtt már továbbjutó Dánia és az NSZK melyik ágra kerül.
A meccs győztesére a(z akkor is) bombaerős Spanyolország várt,
míg a vesztes Marokkóval játszhatott a nyolcaddöntőben, majd továbbjutás esetén az elődöntőért Mexikóval.
Nagyon nem volt azonos a csoportelsőre, és a másodikra váró feladat!
Dánia 2-0-ra nyert, majd a nyolcaddöntőben 5-1-re kapott ki Spanyolországtól (Emilio Butragueno négy gólt szerzett), és kiesett. A német válogatott 1-0-ra győzte le Marokkót, aztán 11-esekkel kiütötte Mexikót, és az elődöntőben 2-0-ra verte Franciaországot.
Majdnem két héttel tovább tartott neki a vb, mint a csoportban őt legyőző Dániának, és ezüstéremmel térhetett haza.
Kizárt, hogy a német focit jól ismerőknek nem jutottak eszükbe ezek az esetek, amikor az idei Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a 90. percben Svájc 1-0-ra vezetett a hivatalosan ma is NSZK-nak hívott válogatott ellen. Mert azon meccs előtt már mindenki tudta,
ha a németek nem kapnak ki, akkor a legjobb nyolc között Spanyolországgal találkoznak.
Azzal a válogatottal, mely a csoportkör során a legjobb benyomást tette a nézőkre. Továbbá azt is tudtuk, hogy Cristiano Ronaldo Portugliája is ezen az ágon lesz, és várható volt Franciaország és Hollandia közül is az egyik. Míg a mérkőzés vesztese könnyebb folytatásban reménykedett, és ez akkor is igaz, ha „benne volt a pakliban” a nyolcaddöntőben az Olaszország elleni mérkőzés. Viszont a címvédő olyan gyenge csapattal vett részt az Eb-n, amilyennel talán még soha egyetlen világversenyen sem.
Vagyis logikusnak tűnt kikapni Németországnak Svájctól. A korábban felsorolt előzmények ismeretében ez nem is lett volna annyira meglepő, ám Niclas Füllkrug a 92. percben egyenlített, ezzel a csoport élére „fejelte” a házigazdát.
Ezért a negyeddöntőben Németország-Spanyolország csatára kerül sor.
Mondhatjuk: a németek nagyon becsületesek voltak, mindent megtettek a győzelemért Svájc ellen, ellentétben az Anglia-Szlovénia, a Szlovákia-Románia szereplőivel, és a portugálokkal.
Mondhatjuk?
Soha nem fog kiderülni, hogy Füllkrug a „csapatutasítás” ellen tett, vagy a német válogatottnál örülnek annak, hogy Spanyolországgal játszhatnak. Ugyanis a National11-nek nagyon komoly elszámolnivalója van a spanyol armadával. Az eset nem is olyan régi, alig másfél éves, vagyis az akkori szereplők közül sokan most is ott lesznek a stuttgarti stadionban.
A legutóbbi világbajnokságon Németország és Spanyolország a csoportküzdelmek során egy remek mérkőzésen 1-1-et játszott egymással, ez egy olyan kvartettben, amelyben rajtuk kívül Costa Rica és Japán kapott helyet az erőviszonyok alapján együttes továbbjutást ért volna minden korban, és mindenhol. Csakhogy ezen találkozót megelőzően Németország óriási meglepetésre kikapott Japántól, míg Spanyolország 7-0-ra verte Costa Ricat. Majd Costa Rica legyőzte Japánt, így ha a papírforma érvényesül az utolsó fordulóban, akkor
az előzetes erőviszonyoknak megfelelően Spanyolország elsőként, Németország másodikként megy tovább.
Ehhez német győzelem kellett Costa Rica ellen, és az, hogy Japán ne verje meg Spanyolországot. Erre minden korban, és mindenhol nagy pénzben lehetett fogadni labdarúgásban.
Csakhogy 2022 telén pont ez ellen lehetett fogadni!
Aki kicsit is tudott gondolkozni a főszereplők fejével az biztos lehetett benne, hogy Németország nyer, de kiesik, mert Spanyolország „odaadja” a mecset Japánnak. Pontosan ez is történt! Spanyolország „kigolyózta” a négyszeres világbajnokot.
Ezt aligha felejtették el Németországban! Sem a játékosok, sem a szurkolók. Lehet, hogy éppen azért követett el mindent Németország a csoportelsőségért, hogy ezért az esetért bosszút álljon hazai környezetben. Amennyiben ez megtörténik, akkor duplán (triplán? tízszeresen?) lesznek boldogok a német drukkerek. Ellenkező esetben viszont emlékeztethetik a mai játékosokat: lehet, hogy elődeik nem mindig viselkedtek a sport szellemének megfelelően, de legalább rafináltak-dörzsöltek voltak, és ezzel sikeresek lettek.