Vágólapra másolva!
A UFC újabb számozott gálája Abu Dhabiban zajlott, ezért a magyar rajongók kivételesen emberi időben, azaz este 8-tól nézhették a főkártya mérkőzéseit.

Az első meccsen a veretlen középsúlyú kedvenc, Sharapudtin Magomedov lépett ketrecbe. A vöröshajú, félszemű bunyós arról híres, hogy dagesztáni létére nem birkózik, hanem az állóharcot erőlteti. Ellenfele Armen Petrosyan örmény kiválóság volt, aki egész jól bírta a sarat – és több tökön rúgást is bevitt – de a második menet végén áldozatul esett Shara egészen elképesztő dupla fordulóütésének. Az egyiket blokkolta, de a másik azonnal a padlóra küldte és a bíró – helyesen – be is szüntette a mérkőzést. “Shara Bullet” mérlege ezennel 15-nullára módosult.

Egy pehelysúlyú összecsapás következett, amelyben Dan Ige és Lerone Murphy nyújtott kiváló teljesítményt. A kiegyenlített küzdelmet végül Murphy nyerte pontozással.

Félnehézsúlyban találkozott Magomeg Ankalaev – aki eddig mindhiába lobbizott egy Alex Pereira elleni címmeccsért – és Alexandar Rakic, az osztrák színekben versenyző szerb. A végig mozgalmas bunyó végén egyhangú pontozással hozták ki győztesnek Ankalaevet, de az igazat megvallva ennyi erővel Rakic is győzhetett volna, olyan kiegyenlített volt a küzdelem.

Az elő-főmeccsen – középsúlyban - a veretlen Hamzat Chimaev várva várt visszatérését láthattuk az ausztrál Robert Whittaker ellen. A csecsen tavaly októberben lépett utoljára ketrecbe, azóta betegségek hátráltatták pályafutását. A bunyó nem tartott okáig: Hamzat lerohanta Bobbyt, egyből földre vitte, majd satuba fogta a fejét. Whittaker – akinek momentuma sem volt a meccsen – azonnal lekopogta a fojtást, mert a csecsen eltörte az állkapcsát és teljesen átrendezte alsó fogsorát. Chimaev megőrizte veretlenségét és nem irigylem a következő ellenfelét, mert egyelőre legyőzhetetlennek tűnik.

Következett a főmeccs, Max Holloway és Ilia Topuria feszült egymásnak könnyűsúlyban. A hawaii Holloway (aki még gengszterfilmben is szerepelt) a BMF, azaz a „bad motherfucker” öv tulajdonosa, a grúz-spanyol Topuria pedig a bajnoki cím birtoklója, ezért hatalmas volt a tét.

 A harmadik menetben jött az óriási meglepetés: Max Hollowayt – életében először – kiütötték!

Egy pusztító jobbos megrendítette, majd jött egy balkezes, amitől földre került, ahol még kapott párat, amíg a bíró le nem intette a mérkőzést. Topuria azt mondta, következő ellenfele lehet Diego Lopes, de szerinte inkább Alexander Volkanovski érdemli meg a visszavágót. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!