Élő:
Vágólapra másolva!
Október 24-án hajnalban kezdetét vette az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) 2024-25-ös szezonja. Az izgalmas mérkőzéseken túl az NBA története telis-tele van legendákkal, talán egy élet is kevés volna elmesélni mindet, de Jászai Mari-díjas színművész Scherer Péter mégis megpróbálja. A Sport TV Mesél a Pálya című sorozatában Stephen Curry egyik legnagyobb rajongója november elejétől tíz epizódon át mesél majd a hihetetlen fordulatokkal tarkított háttér történetű kosárlabdázókról.

Bizonyára kevesen tudják, hogy a legismertebb magyar színészek közé tartozó Scherer Péter imádja az NBA-t, a kedvenc játékosa Steph Curry, a Golden State Warriors legendája. A színész fiával együtt pár évvel ezelőtt sokszor úgy aludt el, hogy a tévében éppen Curry varázslatos játéka ment. Az viszont közismert, hogy számtalan felejthetetlen alakítását láttuk már filmekben, sorozatokban vagy a színpadon. Kisebb vagy nagyobb gyermeket nevelő szülők közül pedig szinte biztosan mindenki találkozott legalább egy olyan mesével valamilyen felületen, amit a Jászai Mari-díjas színész mondott el, és amit az anyukák és apukák legalább olyan lelkesen hallgatnak, mint a gyerekek. A színművész most nagy szenvedélyéről, az NBA-ről fog mesélni a sportág hazai szerelmeseinek.

Az NBA meséi

A Sport TV november 3-án debütáló saját gyártású sorozatában, a Mesél a Pályában a színész 10 fantasztikus kosárlabdázó néhol már-már hihetetlennek tűnő élettörténetét mondja el nekünk. Aki nem ismeri az NBA-t és ezeket a sportolókat, azt könnyen elvarázsolják majd ezek a sztorik, aki viszont már hallotta vagy olvasta ezek egy részét, azért fogja szeretni a Mesél a Pályát, mert Scherer Péter előadásában még sokkal érdekesebbé válnak.
"A Nemzeti Sport egyik korábbi interjújában Scherer Péter beszélt a kosárlabda iránti szeretetéről, és hogy mennyire imádja Stephen Curry játékát. Később többször is szerepelt a Sport TV NBA-vel foglalkozó műsor, és minden alkalommal láttam a szemében a csillogást, amikor az észak-amerikai profi kosárligáról beszélt" – mondta el a Mesél a pálya ötletgazdája, Szabó Máté, akiben akkor fogalmazódott meg a több részes sorozat gondolata.
"Miután megszületett a kislányom, akkor kezdtük el hallgatni a Boribon meséit, amelyben Péter mondott el különböző történeteket gyerekeknek, és öröm volt hallgatni. 

Ekkora gondoltam rá, hogy fel lehetne eleveníteni a pár évvel ezelőtti történetet, és valami érdekes és színvonalas dolgot kreálni, ami kapcsolódik a közös szenvedélyünkhöz, az NBA-hez.

Szerencsére Péter azonnal benne volt – nyilatkozta a Sport TV munkatársa. Hazánk egyetlen NBA-játékosa, Dávid Kornél, a centeróriás Shaquille O’Neal és a „Féreg”, azaz Dennis Rodman képviseli a legendák csapatát, a jelenlegi szupersztárok közül pedig Giannis Antetokounmpo, Jimmy Butler, Steph Curry, Luka Doncic, Joel Embiid, LeBron James és Nikola Jokic alkotja azt a szupercsapatot, akiket most bemutat a produkció.

Doncic is kedvenc

A Mesél a pálya műsorvezetője, Scherer Péter gyerekkora óta imádja a kosárlabdát, és kérdésünkre visszaemlékezett, honnan eredeteztethető a sportág iránti szenvedélye. 
"Ajkán születtem, és ott nem volt kosárlabda-szakosztály. Volt labdaérzékem, kézilabdával kezdtem a sportolást, de hamarosan kiderült, hogy nem voltam elég harcos mentalitású hozzá. Később a szombathelyi kollégiumban egy aszfaltozott kosárlabdapályán játszottam rengeteget, miközben az asztaliteniszben is eléggé kiképeztem magam. 

Három a három ellen játszottunk, és annyira jól ment a játék, hogy a testnevelő tanárom be is vett az iskolaválogatottba"

 – emlékezett vissza a kosárlabdával való első találkozására Scherer Péter, aki első csapatával megnyerte a megyei bajnokságot.
"Az NBA szeretete Michael Jordannel kezdődött nálam. A kilencvenes évek elején a Chicago Bulls diadalmenete elkezdődött, és néha el-el tudtam kapni a mérkőzéseket a televízióban. Amiket ők csináltak, az emberfeletti volt számomra" – mondta el a Mesél a Pálya műsorvezetője.

Dallas Mavericks v Golden State Warriors - Game Five, Luka Doncic, Steph Curry
Napjaink sztárjai közül Luka Doncic és Steph Curry a legnagyobb kedvencei Scherer Péternek
Fotó: Getty Images via AFP

"Stephen Curry mellett a szlovén Luka Doncic fineszes játékát is imádom. Curry-t egyébként videós összeállításokból ismertem meg. A csapata a Golden State Warriors 73 győzelemmel és mindössze 9 verességgel zárta az alapszakaszt a 2015/2016-os szezont, és mégis elbukták a döntőt a LeBron James vezette Cleveland Cavaliers ellen. Azt az idényt sosem fogom elfelejteni" – árulta el a Jászai-Mari díjas színművész, aki bízik benne, hogy a Curry vezette Golden State a legjobb formájában játszik majd az NBA idei szezonjában. Hetente egy epizód debütál a Sport TV csatornáin az év végéig. A jövőben a teljes évad elérhető lesz a Selekt felületén. Scherer Péter a házigazdája az összes résznek, de szerepel még Hosszú Katinka, Hajnóczy Soma, Musimbe Dennis, Puskás Peti, Ekanem Bálint és Ferenczei Gábor, azaz Gaben a BSW zenekarból is.

Mesél a Pálya – Luka Doncic: november 3., vasárnap 21:15, Sport1 (élő)

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!