A tőzsdén nőttek nagyra az angol fociklubok

Az elmúlt évek gazdasági sikerei oda vezettek, hogy a szigetországi labdarúgás pénztermelő potenciálja ma már nagyobb, mint aminek kihasználását a hagyományos keretek lehetővé teszik. A tőkepiac révén külföldi mágnások hatalmas összegeket fektettek be, és a számuk vélhetően csak gyarapodni fog.

A brit foci maga a Kánaán - legalábbis ez derül ki a Deloitte könyvvizsgáló cég a 2006-2007-es idényben világszinten legtöbbet kereső futballklubokról nemrég nyilvánosságra hozott jelentéséből. A húszas listán - amelyen egyébként csak európai egyletek sorakoznak - hét brit egyesület szerepel - annyi, amennyi olasz és spanyol együttvéve.

Az adott szezonban elért bevétel nagysága természetesen csak egy a gazdagságot vagy a piaci értéket szemléltető mutatók közül, de talán a legkönnyebben összehasonlítható mérőszám, amellett a változása sokat elárul a trendekről.

Az angol óriások előreléptek

A Deloitte tanulmánya megállapítja például, hogy míg a kérdéses időszakban a top 20-as mezőny bevétele 11 százalékkal emelkedett, a második helyen álló Manchester United több mint 20 százalékos növekedést könyvelhetett el. A legnagyobb angol klubok egyébként mind előreléptek a rangsorban: a MU két, a Chelsea három, az Arsenal négy helyet.

Bízvást feltételezhetjük, hogy a brit klubfutball előretörése az elkövetkező években is folytatódik. Paul Rawnsley, a Deloitte szakértője a jelentés kapcsán megjegyezte, az olyan klubok, mint az Aston Villa, az Everton, a Manchester City és a West Ham United, közel járnak az első húszhoz, így az új közvetítési szerződésekből származó bevételgyarapodás eredményeként várhatóan még több angol csapat tűnik majd fel az élcsoportban.

Mi lehet vajon a britek titka? Jóllehet a Serie A kilencvenes évekbeli és a spanyol bajnokság ezredforduló környéki dominanciája után manapság a Premier League-et tartják a világ legerősebb ligájának, ez inkább következménynek tűnik, semmint kiváltó oknak: a gazdasági siker és a bőkezű befektetők rajzása brazil, argentin és spanyol válogatottaknak a szigetországba csábítását is lehetővé teszi, ami korábban nem volt jellemző.

Nyitott kapuk a tőkepiacra

Richard Scudamore, a Premier League első embere szerint a jó pénzügyi eredmények előfeltétele az volt, hogy a klubok hajlandóak voltak megnyitni a kapukat a tőkepiac szereplői előtt. Európában elsőként a Tottenham Hotspurt vitték a tőzsdére, még 1983-ban, és a legtöbb nagy egylet két évtizeden belül követte.

Ez a gyakorlat alapvetően különbözik, például, a németországitól, amely csupán kisebbségi részesedés vásárlását teszi lehetővé a befektetők számára. Nem is szólva Spanyolországról, ahol a nagy klubok - így a Deloitte rangsorát egyébként vezető Real Madrid és a Barcelona - tulajdonosai maguk a tagok, a "sociók". Akárcsak a labdarúgás történetének hajnalán.

A tőzsdére lépés utáni években eleinte csak a brit pénzügyi-gazdasági elit - gyáriparosok, versenyló-tulajdonosok, gyémántkereskedők - fantáziáját mozgatta meg egy-egy patinás egyesület. Ők mára jobbára túladtak a részvénycsomagjaikon, általában jelentős profittal.

Nem megélhetési bevándorlók

Hanem az új évezredben a külföldieké lett a terep. Amint John Madejski, a Reading FC - felvett neve ellenére tősgyökeres angol - elnöke nemrég megjegyezte: "Tíz vagy húsz éven belül a Premiership összes résztvevője külföldi kézben lesz, beleértve a Readinget is."

Már régóta jól szervezett vállalkozásként működik a fociklub

Az említett befektetők és befektetéseik persze merőben eltérőek. Az amerikai milliárdos, Malcolm Glazer Európa egyik legjövedelmezőbb, legjobban szervezett és legnépszerűbb klubját vette meg, amikor 2005-ben felvásárolta a Manchester United részvényeit, és nem kétséges, hogy előbb-utóbb szeretné viszontlátni a befektetett pénzét.

Roman Abramovicsnak ezzel szemben sokkal inkább egy drága játékszer járhatott az eszében, mintsem jövedelmező üzleti vállalkozás, amikor 2003-ban megvette a Chelsea-t. A 80 millió fontos adósságot cipelő klubba helyből csaknem félmilliárd fontot ölt bele, és azóta is százmilliós nagyságrendben adott "kamatmentes kölcsönt", elsősorban játékosvásárlásra.

A Chelsea vesztesége, bár évről évre csökken, a 2006-2007-es pénzügyi évben is csaknem 75 millióra fontra rúgott (egy évvel korábban 80,2, azelőtt 150 millió volt). Peter Kenyon ügyvezető az adatot kommentálve kiemelte a bevételek dinamikus növekedését, ugyanakkor elismerte, hogy a legalább nullszaldós működés elérése a kitűzött 2009-2010-es szezonra meglehetősen ambiciózus tervnek tűnik.

A sikerek ellenére csak lassan csökken a veszteség

Vannak még a leggazdagabb oroszhoz hasonló figurák, mint például a Thaiföldről száműzött egykori miniszterelnök, a tavaly a Manchester Cityt megvásárló Thakszin Sinavatra. Egy, az iparágat jól ismerő bennfentes a következőképpen írta le őket a Spiegelnek: "korábban tigrisekre vadásztak a dzsungelban, ma pedig angol focicsapatok trófeáira vágynak."

Az azonban biztos, hogy az ő pénzük ugyanolyan jótékony hatással van a futballbizniszre, mint a hozamot és megtérülést szem előtt tartó befektetőké. A sok pénz pedig, mint az lenni szokott, még többnek ágyaz meg: a magas színvonalú meccsek közvetítési jogaiért és a szponzori megjelenésekért egyre többet lehet kérni - megdöbbentő módon esetenként nagyságrenddel többet, mint az egyéb nagy európai bajnokságokban.

Sokan úgy vélik, a Premier League kinőtte nemcsak Nagy-Britanniát, hanem Európát is, elvégre egyik-másik csapat elképesztően népszerű Ázsia bizonyos országaiban. Ennek az útkeresésnek lehet jele a nemrég bejelentett 39., külföldön játszandó forduló ötlete, amely ugyan egyelőre megbukni látszik.

Más próbálkozások arra utalnak, hogy egy másik kontinensen jóval nehezebb az otthon bevált módszerekkel érvényesülni. A Kínában elindított Win TV távolról sem hozza azokat az eredményeket, amiket a klubok vártak tőle, a fizetős csatorna PL-meccseit ugyanis átlagosan 10 ezren nézik a milliárdos népességű országban.