Manchesterből érkezhet Mourinho első igazolása
A portugál edző az AS Románál is együtt dolgozna egyik kedvenc játékosával.
A portugál edző az AS Románál is együtt dolgozna egyik kedvenc játékosával.
Ugyan a portugál tréner csak a szezon után veszi át az AS Roma csapatát, de már most elkezdte a munkát.
Jose Mourinho tíz éve még a világ legjobb edzője volt, azóta többször is megbukott. A Tottenhamnél trófeát sem nyert, de most újra Olaszországban tehet csodát.
Egy robogón száguldva ábrázolták a portugál trénert.
Ahogy az várható volt, nem a dicséretek záporoztak.
Rómában hamar megtalálták Paulo Fonseca utódját.
A portugál edző nemcsak a megfelelő klubra vár, hanem ahhoz kapcsolódóan a megfelelő közegre és kultúrára is egyben.
A belga és az angol válogatott szövetségi kapitánya is esélyes lehet a posztra.
Wayne Rooney szerint nagyon rossz volt az időzítés.
A londoni sztárcsapat jelenleg csak a hetedik helyen áll a Premier League-ben.
A Manchester United középpályása hasonlította össze a két menedzsert.
És még hét forduló hátravan az angol bajnokságból.
A két edző egy érvénytelenített gól kapcsán veszett össze.
A Tottenham mellett az Arsenal is érdeklődik Lucas Vázquez iránt, aki olyan csapatban szeretne játszani, amelyik indul a BL-ben.
A Palmeiras edzője számára José Mourinho a követendő példa.
A portugál a sportszerű gesztust követően ugyanakkor élesen kritizálta saját csapata produkcióját.
Vasárnap találkozik a bajnokságban a Tottenham és a nagy rivális Arsenal.
A Tottenham walesi támadója kemény munkával lassan a régi önmagát idézi.
A portugál edző ismét kritizálta a saját játékosait a vereség után.