Megfelezik a lecsukott Bayern-elnök büntetését
Már így is kijárhatott dolgozni, a hétvégéket pedig otthon tölthette az adócsaló Uli Hoeness.
Már így is kijárhatott dolgozni, a hétvégéket pedig otthon tölthette az adócsaló Uli Hoeness.
A válogatott játékost nem érdekli, hogy lejjebb lépett egy osztályt, csak játszani akar végre.
A brémai klub 300 ezer eurót is fizethet a középpályásért.
A klub sportigazgatója szerint mindenkivel sikerült megegyezni.
A válogatott támadó addig könyörgött, míg kölcsönadják. Több csapat is képben van.
Átverve érzi magát, amiért elvitték az edzőtáborba, holott a Hamburg túladna rajta.
Örül, ha a drukkerek szívesen látják a válogatottban, de most már nem gondolná meg magát. Két kapitánynak nemet mondott, a harmadik nem hívta.
Nem meglepő a sikere, a Hertha ugyanis dobogós helyen áll.
Fölényesen vezeti az ősz edzője-szavazást.
A magyar csatár szezon végéig írt alá, örül az új kihívásnak.
A magyar csatár új klubjában lendülne formába a nyári Eb-ig.
A Frankfurt új játékosa ismét apa lesz.
Michael Oenning dolgozott a Hamburgnál is. Most bennmaradást várnak tőle.
Több német lap kész tényként közli, hogy a csatár az utolsó előtti Hannoverhez igazol.
Szerinte nem elég a győztes mentalitás, hogy egy csapat sikeres legyen.
A dobogón telelő berliniek szurkolói megérdemelten foglalták dicshimnuszba a magyar edzőt.
A Hertha 2-0-ra győzött a Mainz ellen, és a harmadik helyről várja a tavaszt.