Nem Sopronban lesz a női kosárlabda Euroliga Final Four
Pedig volt arra remény, hogy Magyarország legyen a házigazdája a rangos eseménynek.
Pedig volt arra remény, hogy Magyarország legyen a házigazdája a rangos eseménynek.
Élete legnehezebb reggeléről, a Final Fourról és a soproni szívről is beszélt Török Zoltán, a kosarasok ügyvezetője.
Európa legjobb négy kubcsapata közé jutott a Sopron Basket. Április közepén tovább íródhat a tündérmese.
Örömkosárlabda a második félidőben, 9 év után Európa négy legjobbja között a magyar együttes.
A Fenerbahce elleni Euroliga-meccsen a szurkolókra is szükség lesz a FINAL4-ba jutáshoz. Aki nyer, meg a Final Fourba.
A Fenerbahce elleni győztes meccs előtt írta alá új szerződését a szerb center.
Március 14-én mindent eldöntő meccsen derül ki, hogy a magyar bajnok, vagy a török sztárcsapat jut-e a Final Fourba.
Az Euroliga negyeddöntőjében mindent eldöntő harmadik meccs lesz március 14-én Sopronban.
A magyar csapat játékosa, Alaina Coates elmondta, keményen dolgoznak a hibák kijavításán.
Tizennégy pontos soproni sikernél összetettben is a bajnok lett volna a jobb, de csak 12 ponttal nyertek a hazaiak.
A kapkodva játszó magyar bajnok csak egyszer vezetett, majd végig futott az eredmény után.
A telt ház és a forró hangulat elengedhetetlen a pályaelőny érvényesítéséhez a török sztárcsapat, a Fenerbache ellen.
Zalaegerszegen hagyta veretlenségét a Szekszárd.
Az Eurobasket rangsorában csak a legnagyobbak előzik meg a magyar bajnokot.
Hihetetlen küzdelmes meccsen az utolsó percig kellett izgulni a magyar sikerért a francia Bourges ellen.
Roberto Iniguez, a női kosárcsapat trénere a pénz helyett a boldogságot hajtja.
A soproni kosaras lányok edzője nem lát esélyt a továbbjutásra az Euroliga negyeddöntője előtt.
A magyar csapat megszerezte a második helyet a csoportjában.
Fordulatos meccsen nyert a magyar csapat, mellyel biztosította helyét a negyeddöntőben.
A nőknél a Sopron nyerte a DVTK elleni rangadót.