2021-ben lesz a budapesti vizes Európa-bajnokság
Augusztus helyett 2021 májusára halasztották a küzdelmeket.
Augusztus helyett 2021 májusára halasztották a küzdelmeket.
Az úszók közül Kapás Boglárka, Kozma Dominik, Bohus Richárd és Horváth Dávid tettek felajánlást.
Most is Balatonfűzfőn készül a nyíltvízi úszó.
A világbajnok hosszútávúszó szerint fokozatosan építik fel magukat.
Hat hét után úszhatott újra a korábban koronavírussal küzdő magyar sportoló.
A világklasszis magyar úszó elárulta, mi kell ahhoz, hogy könnyen kezelhető legyen.
Fizikálisan nincsenek lemaradva, a víz hiánya viszont érződik a versenyzőkön.
A négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó idén az ötkarikás játékok után akart visszavonulni.
Az edzések újraindulása 87 versenyzőt érint.
A magyar úszó nagyon várja már a karantén utáni életet.
Hétfőn folytathatják a felkészülést a válogatott sportolók.
Az 1984-es Los Angeles-i olimpián állhatott rajtkőre.
Összesen 243 koronavírustesztet végeztek el rajtuk a múlt héten.
Egyelőre arról nincs szó, hogy megkezdhetnék a medencés edzéseket.
A magyar úszó az elmondása szerint kipróbálta, milyen az igazi munka.
A magyar klasszis hat olimpia érméből öt alkalommal végzett Michael Phelps mögött.
A 32 éves sportoló nem változtatta meg az évekkel ezelőtt meghozott döntését.
A 18 éves úszónak még két negatív koronavírus-tesztre van szüksége a medencés edzésekhez.
Az amerikai edző berendezkedett Budapesten. Szerinte magyar tanítványának jól jön a tokiói olimpia elhalasztása.
Így telnek a háromszoros olimpiai bajnok napjai mostanában.