Ilyen nincs, és mégis van! Így nyert olimpiát a 14 éves Egerszegi Krisztina
Minden idők legváratlanabb magyar olimpiai győzelme egy rádióközvetítést is híressé tett. Török László írása.
Minden idők legváratlanabb magyar olimpiai győzelme egy rádióközvetítést is híressé tett. Török László írása.
A Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút az olimpiai bajnok úszónőtől.
A háromszoros olimpiai és 11-szeres vb-aranyérmes kínai gyorsúszó doppingvétség miatt nyolc évig nem versenyezhet.
A koronavírus miatt két nappal hamarabb utazott haza Olaszországból a magyar úszó.
1952-ben lett olimpiai bajnok, négy évvel később ezüstérmet szerzett.
Míg őt 80, addig Hosszú Katinkát csak 50 százalék körül biztonsággal teszik az első helyre.
Miatta volt a botrány a tavalyi vizes világbajnokságon.
Új párja viszont könnyen lehet, hogy szerepel majd a karácsonyra elkészülő műsorban.
Újabb hihetetlen indoknak adtak helyt a máskor szigorú bírák.
Három magyar érem született a nemzetközi verseny utolsó napján.
A kilencszeres olimpiai bajnok Mark Spitz minden létező rekordot átírt a maga korában.
Török Dominik és Holló Balázs is harmadik lett.
A sportért felelős államtitkárt jelölte a Magyar Úszó Szövetség.
Négy érmet szereztek a magyarok a nizzai világkupa első napján.
A fiatal világbajnok a nyílt vízi úszás kategóriájában lett az év legjobbja.
Az athéni bajnok akár még Tokióban is ott lehet, mert május 17-én lejár az eltiltása.
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba volt az M1 Aktuális vendége vasárnap este.
400 méter vegyes és 100 méter pillangó után 200 vegyesen is diadalmaskodott.
Szilágyi Liliána az ötödik helyen végzett.
Két magyar aranyérem született az európai szövetség (LEN) által életre hívott megmérettetés pénteki napján.