Visszatérne a miskolci pólócsapat a nemzetközi kupába
Válogatottak is igazoltak az MVLC-hez, amely főként centerpozícióban erősödött sokat.
Válogatottak is igazoltak az MVLC-hez, amely főként centerpozícióban erősödött sokat.
A magyar bajnok szombaton hazai pályán kezdi a párharcot.
Sydney-től Budapestig - nagy pillanatok a medencéből és a partról.
A házigazda Pays d'Aix elleni mérkőzését is megnyerte a Ferencváros.
A Fradi alaposan megszórta horvát ellenfelét a franciaországi selejtezőtornán.
Az első közgyűlés érvénytelennek bizonyult, vasárnap viszont megválaszthatják Vári Attilát.
A sorozat egyben selejtező is az Európa-kupára.
Az OSC-Újbudához hét játékos érkezett a nyáron.
Francia, holland és horvát csapat testén keresztül vezet a zöld-fehérek útja a legjobbak közé.
A férfi pólósok szövetségi kapitánya szerint motivációt kell, hogy jelentsen a világkupa-győzelem.
A berlini döntőben nagyon simán verte az ausztrálokat Märcz Tamás csapata.
Märcz Tamás csapata egy góllal verte a szerbeket a berlini világkupa elődöntőjében.
A fináléért a japánokat legyőző szerb együttessel mérkőzik majd Märcz Tamás csapata.
Märcz Tamás együttese Japánt verte magabiztosan a világkupa utolsó csoportmeccsén.
Sikerült javítani a németek elleni vereség után.
A meccs végére elfáradt a magyar válogatott.
A korszerű, ám eredeti karakterét őrző új létesítmény elődje 1925-ben épült.
A magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya több kérdésre is választ vár Berlinben.
Kétszeres olimpiai bajnok lehet az utódja a Magyar Vízilabda Szövetség leköszönő elnökének.
A görög Olimpiakosz és a 2016-ban győztes Jug Dubrovnik is a magyar csapat ellenfele lesz a Bajnokok Ligájában.