Egygólos előnyben a Ferencváros a vízilabda Eurokupa döntőjében
A zöld-fehérek klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek az első mérkőzésen.
A zöld-fehérek klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek az első mérkőzésen.
Egyik csapatunknak sem sikerült jól az olaszországi kirándulás.
A vízilabda-válogatott összeállításába ezúttal az orvosi csapat is beleszólt.
Gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt a meccs.
Egy góllal kaptunk ki az olaszoktól a helyosztón
Szilágyi Dorottyáék az ötödik helyért játszanak az olaszokkal.
Märcz Tamás együttese három negyeden keresztül még csak gólt sem kapott.
Az UVSE-t érintő rangos eseményre április 20-án és 21-én kerül sor.
A hazai döntetlen után Padovában nyert a női vízilabda Euroligában az UVSE.
Gangl Edina bemelegítését még a focisták is megirigyelhetnék.
A szőnyi útiak a Miskolc otthonában arattak értékes győzelmet.
A bajnok kilenc góllal verte a hevesieket, ugyanennyivel győzött hazai medencében a Honvéd is.
A következő szezonban az irodából a medence mellé teszi át székhelyét a volt kapitány.
Vámos Márton a mai napig nem tudja elfelejteni a Budapesten elveszített világbajnoki döntőt.
A nőknek a házigazda spanyolokkal is meg kell küzdeniük az Európa-bajnokságon.
A korábbi szövetségi kapitány a fiatalokra épít az UVSE férfi vízilabdacsapatánál.
Március 20-án a Világligában játszik a hollandokkal a pólóválogatott.
A zöld-fehérek nagy rangadót nyertek, ráadásul idegenben. Vámos négy gólt dobott.
Madaras Norbert szerint nagyon jó a veronai pólócsapat.