Nem egyeztek az elképzelések, Szécsi Zoltán távozik Kaposvárról
A háromszoros olimpiai bajnok szerződése december 31-i hatállyal szűnik meg.
A háromszoros olimpiai bajnok szerződése december 31-i hatállyal szűnik meg.
A Jadaran Splitnek esélye sem volt, a Miskolc ezúttal is döntetlent játszott.
A hétgólos előny a magyar csapat továbbjutását ígéri a szerdai visszavágón.
A Miskolc döntetlent játszott a franciaországi Aix-en-Provence-ban.
A férfi vízilabda-válogatott szezonbeli első keretedzésén új játékosokat próbál ki a kapitány.
Örül neki, hogy most éppen így tud segíteni szeretett sportágának.
A címvédő Szolnok magabiztosan győzött.
A Kőér utcában született, ahol a Honvéd a BL-főtáblára készülő OSC-t fogadta.
Az OSC látta a kárát a BL-selejtezőben, de Molnár Tamás szerint nem is létezik a hivatkozott változtatás.
A magyar bronzérmes hazai medencében játszhatja a visszavágót.
A két Eurokupában szereplő gárdát összesorsolták.
A magyar pólócsapat a playoff-körben csoportelsővel játszik.
Vasárnap a Kassa csapatát is könnyedén múlták felül.
Varga Dénesék megnyerték a selejtezőtornát.
Vasárnap 13 órától a Marseille ellen a csoportelsőség a tét.
A házigazda csapat a negyedik mérkőzését is megnyerte.
A német Hannover együttesét múlták felül lehengerlő magabiztossággal.
Másodszor is nyert a Miskolc.