Vágólapra másolva!
Két győzelem után a csoport leggyengébb tagja, Szerbia ellen lépett pályára a magyar nőikézilabda-válogatott, amely 35-27-re győzött, s százszázalékosan zárta csoportját. A hétfői szünnap után a középdöntőben Németország következik.

Eredmény, Európa-bajnokság, A csoport, 3. forduló:
Magyarország - Szerbia 35-27 (16-10)
Skövde
v.: Hallberg, Hagen (svéd)
gól: Vérten 6, Mehlmann 4/1, Tóth T. 4, Kovacsicz 4, Ferling 3, Siti E. 3, Kirsner 2, Szamoránsky 2, Szűcs 2, Görbicz 2/1, Borbás 2, Hornyák 1, illetve Micic 4, Lekic 4/2, Rokic 4, K. Vojcic 3, Damjanovic 3, Mladenovic 3, Bartosic 2, Grozdanic 2, Koperec 2
hetes: 3/2, illetve 2/2
kiállítás: 4, illetve 2 perc

A magyar nőikézilabda-válogatott Jugoszlávia, illetve Szerbia-Montenegró ellen 73 meccset vívott az évek során, a mérleg ötvenszázalékos volt, ugyanis 11 döntetlen mellett mindkét fél 3-1 alkalommal tudta legyőzni a másikat.

A csapatból ezúttal Balogh Beatrix és Borbély Zsanett maradt ki. Szerbia kezdte az összecsapást, az első helyzetet azonban Kirsner hagyta ki, akinek ziccerét Djeric védte. A 2. perc elején Szűcs átlövésével szereztünk vezetést, majd Szamoránsky szinte kabalaszerűen kihagyta első lehetőségét.

Nagy hibaszázalékkal kezdődött a találkozó, elpuskázott lehetőségek, rossz passzok, lépéshibák borzolták a kedélyeket mindkét oldalon - de ne feledkezzünk meg Pálinger, illetve Djeric bravúrjairól se.

Az ötödik percben javult a statisztikánk, előbb Tóth, majd Siti is a jobb sarokba bombázott, Micic révén csak a 7. percben jött válasz. Védekezésünkre azonban nem lehetett panasz, a komolyabb rutinnal nem rendelkező ellenfelet könnyedén blokkolták belső védőink, egyedül Micic beállóbeli megjátszása okozott néha zavart.

A 12. percben 6-2-re húzott el az együttes, ám két pontatlan támadás után két kontra máris felhozta az ellefelet (6-4). Mehlmann gyorsan kétszer is beköszönt, 9-4-nél már Sandra Kolakovic edző kért időt, hogy kicsit rendezze a sorokat.

A 20. percben Siti helyére Görbicz érkezett, Németh András szövetségi kapitány próbálta pihentetni és forgatni összes kulcsjátékosát, Pálinger pedig 70 százalék (!) közelében teljesített a kapuban.

Az utolsó 10 percnek 12-5-ről vágott neki a két csapat, ám a magyar szakvezetés kénytelen volt kikérni idejét a 28. percben: a könnyelműsködés, és Djeric védéseivel ugyanis 14-10-re felkapaszkodott az ellenfél. A félidei 16-10-es eredményt Szamoránsky és Tóth góljai alakították ki.

A második játékrészt a háromirányítós játékkal nyitotta együttesünk, Ferling 15 másodperc alatt meg is szerezte első, majd gyorsan a második gólját. A kapuba Herr állt (Pálinger 62 százalékkal védett az első 30 percben), a 38. percre 22-14-re alakult az eredmény.

Németh András és Zsiga Gyula egyszerűen nem talált olyan felállást, amelyben rosszuil játszott volna az együttes, a 45. percben Vérten utolsó mezőnyjátékosként megszerezte a maga gólját (28-19). 30-20-nál Kolakovic kikérte idejét, Lekic, Grozdanic, majd Koperec révén sikerült faragni a hátrányból (30-23).

Alaposan megzavaraodott a csapat, se a védekezés, se a támadás nem funkcionált, ráadásul az 54. percben, 31-25-nél Szűcs kiállítása miatt emberhátrányba került az együttes - szerencsére Vérten így is bevette Ana Vojcic kapuját.

A végeredmény 35-27 lett, a magyar együttes csoportelsőként jutott tovább, első középdöntőbeli ellenfele kedden Németország lesz.

Németh András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Nehéz egy ilyen mérkőzésre motivációt találni, s ez látható is volt a csapaton. Csupán 15 percig játszottunk igazából jól, persze ez is elég volt. Összességében elégedett vagyok a csoportmérkőzéseinkkel, ennél többet nem lehetett elérni. Vannak kisebb problémáink, néhányan megfázással küzdenek, de nincs komolyabb gond, megyünk tovább."

A csoport másik összecsapásán:
Ausztria - Macedónia 28-25 (15-15)
Skövde
v.: Cirligeanu, Bejenariu
gól: Logvin 12/6, Rotis-Nagy 7, Ofenböck 3, Engel 2, Spiridon 2, Teodorovic 1, Budecevic 1, illetve Oholanga Loki 8, Naukovic 6/2, Radulovic 3/1, Portjanko 3, Pecevska 3, Platon 1, Crvenkoska 1
hetes: 6/6, illetve 5/3
kiállítás: 12, illetve 12 perc

az A csoport végeredménye

1.

Magyarország3300

107-72

6

2.

Ausztria320183-94

4

3.

Macedónia310272-81

2

4.

Szerbia300377-92

0



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!