Märcz Tamás: Ott leszünk a tokiói olimpián

A magyar férfi vízilabda-válogatott január 12. és 26. között a budapesti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon nemcsak az éremért száll medencébe, hanem a tokiói kvótáért is. A szövetségi kapitány, Märcz Tamás nem aggódik az ötkarikás játékok miatt, a játékosként Sydneyben olimpiai bajnok szakember bízik a játékosai képességeiben, így biztos benne, hogy a magyar csapat ott lesz a 2020-as világeseményen. 

Talán a legfontosabb kérdés az olimpia kvóta megszerezése. Az utóbbi évtizedekben nem sokszor fordult elő, hogy fél évvel az ötkarikás játékok előtt még nem volt biztos a magyar válogatott részvétele. A férfi pólócsapat kapcsán ez már elvárás. Hogy látja?
Ezt várjuk el magunktól mi is, hogy

ott legyünk az olimpián, és ott is leszünk! Azt, hogy melyik tornán sikerül begyűjteni a kvótát, azt még én sem tudom.

Most azon dolgozunk, hogy akár már az Eb-n sikerüljön. Amikor még egy helyet sem osztottak ki, már akkor beszédtéma volt a szakmában, hogy a kimagasló válogatottak közül biztosan lesz egy-kettő, amelynek a kvalifikációs tornán kell majd kiharcolni az olimpiai szereplést. Végül úgyis azok fognak kijutni, akiknek ott a helyük. Egyre erősebbek vagyunk és bízom a kijutásban. Persze az lett volna a legjobb, ha már a vb-n sikerült volna kiharcolni, de nem úgy jött ki a lépés. Az olasz csapat legyőzhető volt, egy teljesen egészséges Varga Dénessel valószínűleg sikerült is volna, de még így is, hogy keveset volt a vízben, nyerhettünk volna, ha a hibákat minimalizáljuk. Most már nem érdemes ezzel foglalkozni.

Inkább arra próbálom felkészíteni a csapatot, hogy magukat adják, játszanak hittel, mert jó játékosok.

Kevesen ismerik nálam jobban a csapatot, és tudom, hogy képesek nyerni, amit már bizonyítottak is többször.

Märcz Tamás szövetségi kapitány lehetőséget ad a németek ellen kimaradóknak Fotó: Polyák Attila - Origo

A játékosokkal szoktak beszélni az olimpiai kvalifikációról, vagy próbálják róluk levenni a terhet?
Ebben a csapatban megvan lehetőség, hogy akár az Eb-n, akár a későbbiekben, de megoldja a feladatot. Ahhoz hogy ez valóra váljon, a hétköznapokban is törekedni kell arra, hogy a legjobbak legyenek. Fontos, hogy

tudatosuljon bennük, hogy a következő egy évben szeretnének valami nagyot alkotni. A lehetőségek nem jönnek minden évben vissza,

egy játékos nem tudhatja, hogy kettő vagy éppen négy év múlva benne lesz-e a válogatottban. Úgy kell minden játékosnak megélnie az elkövetkezendő egy évet, akár fiatalabb akár idősebb vízilabdázóról van szó, hogy ez az élete lehetősége.

Märcz Tamás szerint megvan a lehetőség a válogatottban a jó szereplésre Fotó: Polyák Attila - Origo

Körvonalazódik már a fejében, hogy kik lehetnek azok a játékosok, akikkel elérhetőek a kitűzött célok a budapesti Eb-n?
A kapitányság legnehezebb része, hogy a lehető legerősebb csapatot állítsam össze az ilyen tornákra. Nagyban meghatározza, hogy a jövőben mennyire leszünk eredményesek, miként tudnak a játékosok egymásért harcolni, vagy mennyire nyitottak továbbra is tanulni és egységként működni. Figyelem, hogy ki kivel, hogyan tud együttműködni és melyik lehet az a csapat majd, amely a legütőképesebb lesz a soron következő eseményeken. Minden egyes meccsel közelebb kerülök a végső megoldáshoz, mindig kapok egy plusz információt, melyik játékos hogyan tud megoldani egy-egy játékszituációt. Év közben is rengeteg meccset nézek, beszélgetek a játékosokkal.

18-20 pólós van körülbelül, aki a szűk keretet alkotja, ebből a magból fog kialakulni a végső, 13 fős Eb-keret.

Nagyon nehéz és egyben nagyon könnyű is a választás, mivel kiváló vízilabdázók közül választhatok, nagyon mellényúlni nem tudok, az biztos. Jelen pillanatban a posztharcok kiélezettek, a teljesítmények hihetetlenül közel állnak egymáshoz.

Az Eb-keret tagjai fognak nagyrészt utazni majd az olimpiára, vagy lehetnek még addig változások?
Biztos vagyok benne, hogy senki nem fog elkényelmesedni. Akik stabil tagok azok azért, mert maradandót kell alkotniuk, akiknek pedig nem volt folyamatosan fix a helyük, azok mert szeretnék nekem mutatni, hogy továbbra is helyük lenne a csapatban. Ha nem is mondjuk ki, a játékosok azért tudják, melyik posztokon vannak a legnagyobb harcok, ki milyen eséllyel indul. Természetesen

nem fogom felforgatni az utóbbi évek csapatát, hiszen bíztató volt a legutóbbi világesemény.

Amire igazán szükség van az a stabilitás. Persze néhány frissítés egy-egy poszton azért előfordulhat, ami akár újabb lökést adhat a többieknek is.

Märcz Tamás a stabilitásban hisz Fotó: Polyák Attila - Origo

A játékos-pályafutása során évekig szerepelt Olaszországban. Miben látja a két ország vízilabdája között a különbséget?
Amikor Olaszországba igazoltam, teljesen más mentalitással rendelkező játékosokkal találkoztam. Csapattársaim

sokkal hamarabb túltették magukat a sikertelenségen, gyorsabban újra építették magukat egy esetleges rosszabb teljesítmény után.

Korábban, legyen szó válogatottról, vagy éppen a klubcsapatról, amikor éppen rosszabbul játszottam vagy kikapott az együttes, nagyon sokáig tudtam vívódni magamban. Kint megtanultam, hogy szinte már a lefújás pillanatában, de legkésőbb a következő napig le kellett zárni a vereséget ahhoz, hogy a következő meccsen győzni tudjunk. Mindkét lányom Olaszországban kezdte az óvodai, illetve az iskolai éveket. Rajtuk és társaikon is láttam, hogy szívesen szerepelnek, nyitottak, képesek kihozni magukból a maximumot. Ezek olyan tulajdonságok, amik a sport terén is kamatoztathatók.

Märcz Tamás sokat tanult Olaszországban Forrás: MTI/Kovács Tamás

És ami a szakmai részt illeti?
Gyakran hangoztatják, hogy a magyar vízilabda a technikájáról híres, azt gondolom, hogy ez így van jelen pillanatban is. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy

a többi válogatott utolért minket ebben, ez pedig azt jelenti, hogy manapság csak ezzel már nem tudunk előnybe kerülni a riválisokkal szemben.

A harminc évvel ezelőttihez képest kiszélesedett a vízilabda mezőnye, és nemcsak azért, mert Jugoszlávia szétvált három borzasztóan erős válogatottá, hanem mert például több csapat is megerősödött. A harminc évvel ezelőtt Eb-t nyert német válogatott újra komoly játékerőt képvisel, sokkal jobb lett Görögország is, megerősödtek a tengerentúli országok, elég például az Egyesült Államokat vagy éppen Ausztráliát említeni. De már az is borzasztó nagy koncentrációt igényel, ha éppen a japánokkal játszunk, korábban ilyen nem volt. És akkor még nem is említettük a tradicionálisan jó csapattal rendelkező országokat, az olaszokat, a spanyolokat vagy éppen a volt Jugoszláviából kialakult három ország csapatát. Ezek a tények pedig borzasztóan nehézzé teszik az eredményességet. Legalább tíz olyan csapat van már, amely az érmekért harcol. Korábban még mindenki azért kritizálta a sportágat, hogy három csapatról szól, ez már egyáltalán nem így van.

Märcz Tamás a csapat mindig az edző tükre Fotó: Polyák Attila - Origo

A vízilabdára ez milyen hatással van?
A nemzetközi egyensúly és érdeklődés szempontjából mindenképpen jó. Viszont attól még, hogy sok nemzetnek a válogatottja jó, és fel tudnak mutatni egy-egy kiváló klubcsapatot, a nemzeti bajnokságok nem mindenhol erősek.

A jövő talán az lenne, hogy egy erős, profi európai bajnokság alakuljon ki,

ez az, ami tulajdonképpen egyre inkább kialakulóban van a Bajnokok Ligájában. Természetesen van még benne bőven előrelépési lehetőség, így például sorozat és a játékosok népszerűsítése terén, de mindenképpen ez lehet a jövő. Más sportágakban látunk erre példát, például kézilabdában a SEHA Liga, vagy éppen a jégkorongban, ahol a Fehérvár csapata az osztrák ligában játszik. A magyar bajnokság a világ talán legerősebb és legmegterhelőbb bajnoksága, így a topcsapataink játékosaira dupla teher hárul év közben, ami más országok együtteseinél ez kevésbé jellemző. Sok kiváló képességű külföldi pólós jön jelenleg a magyar ob I-be, aminek leginkább az anyagi megbecsülés az oka, de fontos szempont az is, hogy mindenki jó bajnokságban szeretne játszani.

Märcz Tamás szeretné, ha a játékosok folyamatosan tanulnának Fotó: Polyák Attila - Origo

A külföldön tapasztaltakból mennyit tud kamatoztatni jelenleg a magyar válogatottnál?
Amit szeretnék továbbadni a játékosaimnak, az

leginkább a mentalitás. A csapat mindig az edzőnek a tükre. Valószínűleg ugyanazt mutatja az együttes, amit az edző sugároz magából.

Pontosan ezért tudatosan, na meg persze tudat alatt is próbálom megtanítani erre a mentalitásra a játékosokat. A játékosaink profi körülmények között edződnek a klubjaikban, ami nagyon jó. Szeretném, ha a játékosaim nem csak fizikailag és technikailag, de taktikailag is a legmagasabb szinten lennének és folyamatosan vágynának a tanulásra.

Ha már korábban szóba kerültek a klubcsapatok. Ön szerint milyen hatással lehet a válogatottra, a Ferencváros fantasztikus nemzetközi szereplése, BL-győzelme?
Természetesen a magyar klubcsapatok sikerei pozitívan hathatnak a válogatottra is. A Ferencvárosban négy klasszis légiós szerepel, de azért nem csak a külföldiekről szól a csapat. Bőven vannak kiemelkedő magyar pólósok is a fővárosi csapatnál, és mivel kiválóan szerepelnek a BL-ben, döntőket játszanak, így nagyon sok kiélezett meccset vívnak. Ezzel pedig megszokják a nyomást, amit szintén szokni kell.

A Ferencváros BL-sikeréből a válogatott is profitálhat Forrás: MTI/Kovács Tamás

A légiósokkal kapcsolatosan mindig felmerül a kérdés, hogy jót tesznek-e a magyar bajnokságnak, vagy éppen a válogatottnak. Ön hogy látja, inkább elveszik a helyet a fiatalok elől, vagy segítik a sportág hazai fejlődését?
Ez egy összetett és bonyolult kérdés, amivel nagyon sokat foglalkozik a szövetség és a liga is.

A jelenlegi 16 csapatos magyar bajnokság meglehetősen nagy létszámú, és nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű minőségi pólós, akik a magyar mezőnyben lennének.

Az ideális légiós szám a három fő lenne. Ennyi lenne az, amely megfelelőképpen egyensúlyt tudna teremteni, de ennek úgy lenne valóban értelme, ha az élvonalban szereplő csapatok számát csökkentenék. Természetesen a kluboknak az az érdekük, hogy az aktuális szezonban a legjobban szerepeljenek, és a lehető legjobb játékosokat szerezzék meg.

Ebből adódóan pedig nem elsősorban a válogatott érdekeit szolgálják. Nagyon fontos lenne, hogy a 18 és 22 éves kor közötti tehetséges vízilabdázók szerepet kapjanak olyan klubcsapatokban, ahol tudnának nemzetközi mérkőzéseket játszani.

A legtöbb külföldi bajnokságban megfigyelhető, hogy kevés a légiós illetve a legjobbak nálunk játszanak, így ott ezeknek a fiataloknak megnyílik a lehetőség a bizonyításra akár a BL-ben is, így pedig akár 15-20 nemzetközi kupameccset is tudnak játszani egy szezonban, ezzel pedig előnybe kerülnek, az a három-négy év veszteség pedig behozhatatlan.

A magyar férfi vízilabda-válogatott kapitánya szerint vannak tehetséges fiataljai a sportágnak Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi a helyzet jelenleg itthon a fiatalokkal? Sokan hiányolják a Kásás Tamás, Benedek Tibor, vagy éppen Kiss Gergely féle klasszisokat. Joggal?
Az akkori csapatnál is évek teltek el, amíg jöttek az eredmények, pedig ez egy olyan érában volt, amikor minden poszton klasszisok játszottak.

Most is vannak hasonló játékosok, mint például Varga Dénes, vagy éppen Vámos Márton. De említhetném Nagy Viktort és Hárai Balázst is, akik ugyancsak nagyon komoly szintű játékosok.

Ami pedig a fiatalokat illeti, Manhercz Krisztián, Zalánki Gergő vagy éppen Vogel Soma is olyan pólós, aki a húszas évei elején jár, de már évek óta felnőtt válogatott. Az utánpótlást látva pedig nem kell aggódnunk. Ha ez még nem is látszik, négy-nyolc év múlva fog beérni egy olyan generáció, amely biztosan ütőképes lesz, tele klasszisokkal. Jelen pillanatban nekem azzal kell foglalkoznom, hogy a mostani generációt segítsem a legjobban. Lehet, hogy nincs annyi extraklasszis játékosunk, mint a kétezres években, de vannak nagyon jó pólósaink.

Hiszek a csapategységben, és az abban rejlő erőben.

Egyre több olyan játékosunk van, akik az utóbbi években előre léptek és klasszissá nőtték ki magukat, úgyhogy most több lábon áll a válogatott, mint akár egy-két évvel ezelőtt.

A korábbi kapitányok közül Kemény Dénes és Benedek Tibor is nagy hangsúlyt fektetett a fiatal tehetségekre. Van bármilyen folytonosság a két említett kapitány és az ön munkássága között?
Azt gondolom, hogy

ennyi fiatal, mint amennyi az utóbbi időben nálam megfordult a válogatott keretben, szinte sosem volt ezelőtt.

Két elődömmel összehasonlítva más-más karakterek vagyunk, így a válogatott stílusjegyei is kicsit mások és ez így van jól. Amiben mindhárman egyformák vagyunk, hogy mindig a maximumra törekedtünk, törekszünk, és megszállottak vagyunk. Igyekszem azon az úton maradni, amit ők előttem vittek. Minél profibb körülmények uralkodjanak a válogatottnál, hogy az edzéseken maximalizáljuk a játékosok teljesítményét. A munkának a minősége szerintem ugyanaz, még ha stílus más is. Nem is nagyon érdemes ettől eltérni, száz év vízilabda tradíció áll mögöttünk, amely meghatározza az irányvonalat.

Märcz Tamás szerint jó úton jár a magyar válogatott Fotó: Polyák Attila - Origo

A közvélemény fejében a Világkupában és az Európa Kupában elért aranyérem, vagy éppen a vb-ezüst ellenére az maradt meg, hogy a nagy tornákon nem mindig úgy jöttek az eredmények, ahogy talán azt remélték. Mi lehet ennek az oka?
A 2017-es világbajnoki ezüstérmet követő évben

mélyről indult az építkezés, de jó úton vagyunk. Voltak erre utaló jelek az elmúlt időszakban,

de tudni kell, hogy nüanszokon múlik, hogy éppen melyik válogatott nyer meg egy-egy tornát. Ha egy kicsit visszagondolunk, hogy 2000-ben Sydneyben miként értünk fel a csúcsra, akkor könnyebben megérthető az egész. A csoportmeccsek során két vereség is becsúszott, majd éppen hogy le tudtuk győzni az Egyesült Államokat. Ha az a meccs nem úgy alakult volna, akkor egészen más pályára kerülünk, és akkor lehet, hogy nem olimpiai aranyéremről beszélgetnénk. Ott is az döntött, hogy egy-egy klasszis megvillant, valami pici pluszt mindig tudtunk hozni. A csapatnak tökéletes állapotban kell lennie a jövő évi Eb-re, mind mentális, mind fizikai értelemben, és akkor most is felérhetünk a csúcsra. Elképesztően erős a jelenlegi mezőny, de ez nem baj, annál értékesebb egy esetleges végső győzelem.

A hazai rendezésű tornákon mindig felmerül, hogy mit is jelent valójában a hazai környezet. Tényleg akkora segítség, mint azt sokan gondolják?
Soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha esetleg üres lelátók előtt, a szurkolóink nélkül játsszuk le ugyanazt a meccset. Erről mi is csak találgatni tudunk. Az viszont biztos, hogy nagyon jó itthon lenni egy ilyen tornán. Egyrészt sokkal könnyebb megfelelően felkészülni, kialakítani a megfelelő körülményeket. Gondolok itt a szállásra, étkezésre utazásra, de akár az edzéslehetőségekre is. Illetve nem utolsó szempont a szurkolás, amit a drukkerektől kapunk. Sokkal több pozitívuma van azért a hazai rendezésnek, mint esetleg negatívuma.

Märcz Tamás felhasználja kapitányként azokat a tapasztalatokat, amelyeket játékosként szerzett Fotó: Polyák Attila - Origo

Az, hogy ön játékosként kétszer nyert Eb-t, illetve az olimpián is felért a csúcsra, mennyire segít egy ilyen helyzetben?
Sokat segít. Azok a tapasztalatok mégiscsak visszaköszönnek. Tudom például milyen együtt lenni összezárva két három hétig, milyen távol lenni a családtól, szeretteinktől milyen leúszni egy nap négy-öt kilométert, vagy hét-nyolc órát edzeni, így ezeket jobban tudom kezelni. Tisztában vagyok vele, hogy nem kell mindig sajnálni a játékosokat.

Én is nagyon sokat tettem azért, hogy ilyen eredményeket érjek el. Abban hiszek, hogy kemény munkával, céltudatosan lehet sikereket elérni.

Märcz Tamás (balra) játékosként is a kemény munkában hitt Forrás: AFP/Greg Wood

Játékosként volt, vagy most edzőként a nehezebb?
Az edzőnek sokkal több mindenre kell figyelnie. A szövetségi kapitány munkája nemcsak edzéstől edzésig tart, mint egy játékosnál. Elő-, és utómunkálatok is vannak bőven. Sokkal összetettebb a feladat. Az sem könnyű, hogy csak közvetett irányítás van a kezünkben, bár szeretem látni, hogy a munkám milyen hatással van a játékosokra. Jól viseltem anno az éles váltást, amikor játékosból edző lettem, nem vágytam rá, hogy a medencében segítsek. Nekem már edzőként kell maximalizálnom a játékosok teljesítményét, és ez így van jól.

Amikor még játékos volt, a szabályok is teljesen mások voltak a vízilabdában. A mostani szabályok fekszenek a magyar válogatottnak?
Amikor 2018-ban a Világkupát, majd 2019-ben az Európa Kupát is megnyertük,

hirtelen kikiáltottak minket a szabályváltoztatás győztesének.

Azt mondták, hogy biztosan azért nyertünk, mert nagyon fekszik nekünk a mozgékony játék. Utóbbiban ugyanis Hárai Balázst nélkülöznünk kellett az elődöntőben és a döntőben, ez is rákényszerített bennünket, hogy a szokásosnál is több mozgással, és kiismerhetetlenül játszunk. Valóban sok játékosunk van, akinek fekszik a sokmozgásos játék, illetve az is tény, hogy egy kicsit gyorsabban reagálni tudtunk a változásokra. Az is igaz, speciálisan készültünk is rá, hogy ki tudjuk használni a szabályok adta a lehetőségeket. Ekkor még mögöttünk voltak a többiek, most viszont már azt látom, hogy ez az előny a múlté.

Märcz Tamás úgy látja, pörgősebb lett a vízilabda Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezek a változtatások jót tettek a sportágnak?
Talán leginkább a közönséget kellene erről megkérdezni, hiszen ez lenne a legfontosabb szempont, hogy ők miként élvezik a meccseket a korábbiakhoz képest. Annyi biztos, hogy egy kicsit pörgősebb lett a vízilabda, illetve több gól esik. Viszont pont emiatt több lett a középkezdés, ami lassítja a játékot. Most már hosszútávon stabilizálni kell a szabályokat, hogy aki ma kijön egy vízilabdameccsre, két év múlva is értse a szabályokat. De nem is a szabályok fontosak, sokkal inkább a körülményeknek kell jónak lenniük, a látványnak mind élőben, mind a tévén keresztül. Profinak kell lennie mindennek, és akkor lesz egyre több néző. Fontos lenne, hogy igazi családi programnak érezzék a mérkőzéseket az emberek.

Jelenleg az a nemzetközi cél, hogy egy találkozó lemenjen egy óra alatt, miközben például egy NFL-meccs 3-4 óra. Ott a szórakozásról szól az egész nap,

a sportesemény köré építve.

Varga Dénes játéka kulcskérdés a válogatott sikeressége szempontjából Forrás: MTI/Kovács Tamás

Reméljük, hogy valami hasonló megvalósul majd a vízilabdában, ám ez még a jövő zenéje. Ahogy az is, hogy a válogatott mire lehet képes az Eb-n, illetve kijutás esetén Tokióban. Mik lehetnek a célok?
Az alapvető elvárás a szakmán belül mindig legalább a négy közé jutás. Nem mindegy, hogy azon belül hányadik helyen végzünk, de legalább éremért játsszunk. Jelen pillanatban is ez a helyzet. Magamtól és a csapattól is azt várom, hogy aki szembe jön, azt legyőzzük, és érjünk oda a végső küzdelmekre. Szeretnék mindig a dobogó legtetején állni, még akkor is, ha ez nem mindig kivitelezhető. Mikor máskor lehetne ez a cél, mint amikor itthon játszunk, ráadásul kvalifikálhatnánk magunkat az olimpiára! Megvan rá minden okunk, hogy a maximumot tűzzük ki célként magunk elé. Ami az olimpiát illeti: a játékosoknak is azt szoktam mondani, hogy aki nyert már – két játékos is van, Hosnyánszky Norbert és Varga Dénes – akarjon még egyet nyerni, illetve segítsék a többieket is a sikerekhez.

Álmodjanak arról, hogy olimpiai bajnokok legyenek és ennek az első lépése lehet az Európa-bajnokságon való jó szereplés.

Jelen pillanatban célt még nem szeretnék kitűzni az olimpiára, mert még ott sem vagyunk, nagyon messze van még, de azért nem baj, ha az álmainkban már szerepel.