Előzetesen kevesen hinnék el, ha azt mondanánk, hogy egy 20-18-as első félidő után 31-31-es döntetlenre végződő mérkőzés fogja a legkevesebb gólt hozni egy BL-fordulóban. Márpedig a THW Kiel-Telekom Veszprém rangadóval pontosan ez történt. Az őrült támadójátékot hozó első félidő után a csapatok nem vettek vissza a tempóból, és egy kiváló taktikai csata után a magyar csapat az utolsó percekben négy gólos hátrányból tudott pontot menteni.
Szintén a Veszprém csoportjában, a Celje-Motor Zaporozhye találkozó a hatodik továbbjutó hely sorsában játszott kulcsszerepet. A két csapat végig fej-fej mellett haladt, ez a Kiel-Veszprém meccsel szemben a hajrára is igaz volt. Végül Artem Kozakevics utolsó percben lőtt gólja döntött (32-31 a Motornak).
Csütörtökön a Barcelona ismét megmutatta, miért számít a decemberi négyes döntő legnagyobb esélyesének. Xavi Pascual együttese 42-33-ra kiütötte az Aalborgot úgy, hogy az első félidő még itt is szoros volt (20-18). A katalánoknál Jure Dolenecen kívül mind a 13 mezőnyjátékos a kapuba tudott találni, ami félelmetes variációs lehetőséget tár a szemünk elé. Elég csak az irányítóposztra gondolnunk, ahol Raúl Entrerrios, Luka Cindric és Aron Pálmarsson mellett rendelkezésre áll még az ezúttal a keretből kimaradó Domen Makuc is.
Ezek után a forduló utolsó meccsén, a Porto-Kielcén is igazi gólfesztivált láthattunk. A vendégek jól kezdték a mérkőzést, de André Gomes és Miguel Martins fantasztikus teljesítményének köszönhetően már a portugálok mehettek előnnyel szünetre. (19-17) A második félidőben beállt a sérülés után visszatérő irányító, Rui Silva, illetve Alfredo Quintana is bemutatott néhány bravúrt, ettől függetlenül a Kielce ott tudott maradni a Porto mögött.
Ennek meglett az eredménye, az 53. percben Daniel Dujsebajev góljaival és Andreas Wolff védéseivel visszavették a vezetést a lengyelek. Ezután a Portónak kellett az eredmény után rohannia, sőt egy időn túli szabaddobással a győzelmet is megszerezhették volna. Ez nem sikerült, így 32-32-es döntetlennel ér véget a találkozó.
Ezek a mérkőzések nem azért hoztak ennyi gólt, mert a csapatok végig rosszul védekeztek volna egy-egy találkozó során. Mindegyik hatalmas iramban, óriási támadásszám mellett zajlott, és mivel mindegyik csapatnak szélesek a variációs lehetőségei támadásban, ezért a védekezéseknek nagyon nehéz dolga van.
A szenzációs meccsekkel szemben a mérleg másik oldalán ott van a tény, hogy rekord számú találkozót nem tudtak megrendezni ebben a fordulóban. A játékosok ebben a helyzetben egy dolgot tudnak tenni: kihozni egy-egy helyzetből a maximumot. Ha ez azt jelenti, amit ezen a négy meccsen láthattunk, akkor abból mindenki profitálhat.