A két csapat eddigi 21 egymás elleni BL-mérkőzésén tíz-tíz veszprémi és kieli siker után éppen a közelmúltban, október 28-án született meg az első döntetlen (31-31).
Így az is biztossá vált, hogy a másik elődöntőt a PSG Handball és a Barcelona játssza majd. Mindkét meccset december 28-án rendezik majd a kölni Lanxess Arénában. A két győztes küzdhet majd a BL-trófeáért.
A Veszprém kilencedik alkalommal került a BL elődöntőjébe, finálét négyszer játszhatott, de 2002-ben, 2015-ben, 2016-ban és tavaly is elveszítette azt.
Az előző idény a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt. A rájátszás első fordulóját, valamint a negyeddöntőt törölték, és a csoportkör két-két legjobb csapata került a négy közé. A kölni négyes döntőt eredetileg május 30-31-én rendezték volna, de előbb augusztus 22-23-ra, majd december 28-29-re halasztották.