A címvédő hazai csapat igazán különleges helyszínen, a veronai amfiteátrumban, azaz szabadtéren csapott össze a román együttessel, amelyet a várakozásoknak megfelelően három felvonásban múlt felül tízezer szurkoló előtt.
A veronai amfiteátrum a Krisztus utáni első század elején épült, időszámításunk szerint 30-ban adták át, azaz lassan kétezer éves lesz. A római korszak egyik legjobb állapotan fentmaradt arénáját a mai napig arra használják, amire építették: szórakoztatásra.
Az évenkénti Verdi operafesztivál mellett rendszeresek a pop- és rockkoncertek, volt már Giro d'Italia-befutó is a fala között, sőt az Olasz Olimpiai bizottság oda tervezi vinni a 2026-os téli olimpia záró, illetve a téli paralimpia nyitó ünnepségét.
A magyarok a genti csoportban csütörtökön a házigazda belgákkal kezdenek, szombaton az ukránokkal, vasárnap a lengyelekkel találkoznak, majd egy újabb szünnap után még a szlovénekkel és a szerbekkel csapnak össze. A csoportból a legjobb négy jut a nyolcaddöntőbe.
Női röplabda Eb, B csoport, 1. forduló:
Olaszország-Románia 3-0 (19, 19, 15)