A szervezők tájékoztatása szerint a jövő évi versenynaptár első állomása március 30-31-én ezúttal is Nagykanizsa lesz, ahol Super- és Sprint versenyeket rendeznek majd. Sisak Zsófia versenyigazgató elmondta, rendkívül sok pozitív visszajelzést kaptak az idei eseményt követően, többek között a sorozat nemzetközi vezetése ezt a helyszínt választotta Európa legjobb rendezésű Spartan-eseményének. Erre a versenyre már a regisztráció is elindult, már most több, mint háromezren jelentkeztek mindkét távra, a hosszabbra 6000, a rövidebbre pedig 7500 főben maximalizálták a szervezők a létszámot.
Június 29-én és 30-án Eplényben kerül sor a Trifecta Hétvégére, amelynek első napján a Super, majd a Sprint távval "melegíthetnek" a versenyzők a másnapi Beastre.
A jövő évi sorozat Kazincbarcikán zárul október 5-6-án, itt előbb egy Beast versenyt, másnap pedig egy Sprintet rendeznek.
Az idei hazai Spartan versenyekre összesen több mint 22 ezer felnőtt és közel 4500 gyermek regisztrált.