Miletich tízszer lépett oktagonba az UFC-nél, ez idő alatt megszerezte a váltósúlyú világbajnoki övet Mikey Burnett legyőzésével. Utoljára 2008-ban verekedett az ikon, aki napjainkban kommentátorként látható a ketrec mellett.
A már 52 éves klasszist 2014-ben választották be a szervezet Halhatatlanjainak Csarnokába.
Nunn 1988-ban lett az IBF középsúlyú bajnoka, ezt a címét ötször is megvédte, mielőtt 1991-ben James Toney elvette tőle az övet. 1992-ben elhódította a WBA szuperközépsúlyú övét, profi karrierjét 58 győzelemmel és 4 vereséggel zárta.
Legutoljára azzal került a hírekbe az 57 éves sportoló 2019-ben, hogy 16,5 éves börtönbüntetése után szabadult, amelyet kokainkereskedelemért kapott.
A két bunyósnak új lesz a szabályrendszer, hiszen egyikük a ketrecharcok világából, míg másikuk az ökölvívásból érkezik majd a kick-box szabályrendszerű összecsapásra.