Vettel tovább javított, a McLaren csak 6 kört tett meg

Események

Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, teszt, Jerez
Vágólapra másolva!
Folytatódott a Ferrari szárnyalása a jerezi teszt második napján is, amikor Vettel a vasárnapi idejéből csaknem 2 másodpercet lefaragva az élen végzett, ismét egy Saubert utasítva maga mögé. Ezúttal is a Mercedes tette meg a legtöbb kört, pedig Hamiltont már kora délután a garázsba száműzte egy vízszivárgás, míg a McLaren-Honda továbbra sem tudta orvosolni a gyerekbetegségeit.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül96 bejegyzés

A 2015-ös előszezon második tesztnapján is Sebastian Vettel volt a leggyorsabb Jerezben, az új csapatánál láthatóan rendkívül motivált német ráadásul 1,7 másodperccel jobb kört futott a Ferrarival, mint vasárnap. Hétfőre már a Lotus felszerelései is megérkeztek, így nyolc csapat vett részt a gyakorláson, de szokás szerint nem mindenki tudta kihasználni a rendelkezésére álló időt. A Red Bull egy korai incidens miatt egy mért kört sem tudott megtenni, a Mercedes napja korán véget ért, a McLaren-Honda pedig továbbra is a gyermekbetegségeivel bajlódik. A tesztnap érdemi része egy órával a kockás zászló meglengetése előtt véget ért, mert elkezdett zuhogni az eső, és ezután többen már ki sem hajtottak a pályára.

Az idényt rendkívül biztatóan kezdő Ferrari problémamentes napot tudhat maga mögött. Vettel már korán, a teszt második órájában megfutotta 1:20.984-es idejét, amellyel a nap végéig kényelmesen megőrizte az első helyét. A leggyorsabb körét ráadásul közepes gumikon érte el, míg a tabella második helyén záró Felipe Nasr a lágy gumikon érte el 8 tizeddel lassabb eredményét. Vettel azok közé tartozott, akik a nap végén a vizes pályára is kimerészkedtek, és az intermediate gumikon is ő bizonyult a leggyorsabbnak. Végül 89 kört teljesített, 28-cal többet, mint az első napon.

Vettel elmondta, nagyon fontos volt, hogy az első ferraris tesztet problémák nélkül teljesítse. „Sok változással kell megbirkóznom, számtalan újdonsághoz kell alkalmazkodnom" – mondta a német, aki kedden átadja Kimi Räikkönennek az SF15-T-t. „Ebből a szempontból fontos volt, hogy sokat vezessek. Ennek köszönhetően egyre többet megtudtunk az autónkról. Most az a lényeg, hogy megértsük az adatokat, és a következő tesztre is jól felkészítsük az autót."

Vettel remekül kezdett a Ferrarival Forrás: Ferrari

A német elégedett az autójával az első két nap után, de szerinte még mindig „nagyon korai" megmondani, hogy a Ferrari hol áll az erősorrendben. „Néhányan nem mutatták meg, mire képesek valójában, és a Mercedesek hosszabb etapokat futottak. Az viszont biztos, hogy jó alapokra építhetünk" – mondta.

Még nem a köridő a fontos

A Sauber újonca, Felipe Nasr annak ellenére is elégedett lehetett az eredményével, hogy a lágy gumikon is jelentősen elmaradt a Ferrari tempójától. Marcus Ericsson keddi eredményéhez hasonlóan ő is a 2. helyen zárta a napot, és különösebb problémák nélkül teljesítette a programját. Az utolsó órában őt is a pályára küldte a Sauber, hogy a vizes pályán is gyakorolhassa a körözést, és értékes tapasztalatra tegyen szert az intermediate abroncsokon.

A harmadik helyen Valtteri Bottas végzett a Williamsszel, ő 4 tizeddel maradt el Nasr mögött. A finn viszonylag lassú körökkel kezdett, de folyamatosan javítani tudott, délután szinte minden etapjában megjavította az addigi legjobbját. Nagyobb problémával ő sem szembesült, de némileg kevesebb kört futott, mint vasárnap, ezúttal 73 helyett csak 61-et. Cserébe viszont jóval gyorsabb volt, 1,6 másodperccel futott jobb kört, mint egy nappal korábban. „Megint jó napunk volt, sikerült elvégeznünk a feladatainkat" – mondta. „A köridők még nem számítanak, délután mi is hosszabb etapokat futottunk."

Vasárnap a Mercedes mindenkit megdöbbentett azzal, hogy rögtön az első tesztnapon 157 kört tudtak megtenni, de hétfőn őket sem kerülte el a műszaki hiba. Igaz, Lewis Hamilton így is a legszorgalmasabb pilótának bizonyult: 91 kört tett meg, mielőtt délután 2 óra körül vízszivárgás miatt a garázsba kellett hajtania. Már nem is tudott visszatérni a pályára, ezért 1:22.490-es idejével a 4. helyre csúszott vissza, de Rosberg vasárnapi idejét több mint 6 tizeddel megjavította. „Nagyjából olyannak érzem az autómat, mint tavaly, de nagyobb a leszorítóerő" – nyilatkozta. „Biztosan előreléptünk, de nehéz megmondani, hogy mennyivel. Ma nem azért voltunk a pályán, hogy minél gyorsabb köröket fussunk."

Hétfőn Hamilton tette meg a legtöbb kört Forrás: AFP

Hamilton mögött Max Verstappen végzett, aki 73 körrel eredményes napot tudhat maga mögött, ráadásul 1,2 másodperccel gyorsabb volt csapattársa, Carlos Sainz Jr. vasárnapi idejénél. A Toro Rosso napja azonban nem volt tökéletes, Verstappen délután több órát is a bokszban töltött egy műszaki hiba miatt, de a gyakorlás végén a vizes pályán is kipróbálhatta a körözést. Mögötte Pastor Maldonado végzett, aki először vitte pályára a Lotus E23-ast, miután az alkatrészek vasárnapra még nem érkeztek meg a pályára. Az autót sikerült gyorsabb összerakniuk, így Maldonado már délelőtt 10 óra után a pályára hajtott. Összesen 41 kört sikerült megtennie, mielőtt a hajtáslánc hibája miatt idő előtt be kellett fejeznie a tesztelést. A Lotus leállása okozta egyébként a nap egyetlen, mindössze néhány percig tartó piros zászlós időszakát.

Button próbál bizakodni

A McLaren küszködései tovább folytatódtak az új Honda-motorral, Fernando Alonsóhoz hasonlóan hétfőn Jenson Button is csak 6 kört tudott megtenni. Ebből 5-öt még a nap első felében teljesített, ekkor futotta meg egyetlen mért körét is, amely azonban 33 másodperccel elmaradt Vettel idejétől. Ezután hosszasan szerelték a hajtásláncot, és csak az utolsó órában, a vizes pályán tudtak egy újabb körre kihajtani. Button a nap végén hangsúlyozta, a McLaren még egy hosszú út elején jár, és igyekezett a pozitívumokat kiemelni. „Nem mondhatjuk, hogy ideális az idénykezdetünk, de a csapattól már az is nagy eredmény volt, hogy sikerült elhoznunk az autót az első tesztre" – mondta. „A ma jelentkezett problémát sikerült délutánra megoldanunk. Reméljük, hogy a következő két napon sokkal eredményesebbek leszünk, és erre van is esélyünk."

Button bízik benne, hogy a következő két nap jobban alakul Forrás: AFP

Danyill Kvjat első napja a Red Bullnál kínosan alakult, és ezért saját magát okolhatja. A fiatal orosz az első ellenőrző körében lecsúszott a pályáról, és letörte az RB11-es első szárnyát. Mivel a Red Bullnak nem volt több első szárnya tartalékban, Kvjat azzal töltötte a nap hátralévő részét, hogy szárny nélküli autóval időnként kihajtott egy-egy körre, majd rögtön vissza is tért a bokszba, és főleg a rajtokat gyakorolta. „Néha megtörténik az ilyesmi, és most pont rosszkor történt" – nyilatkozta a nap végén. „Nagyobbat is hibáztam már ennél. Sok tényező hozzájárult a kicsúszásomhoz, például a hideg abroncsok. Nagyon lassan vezettem, de sajnos ez sem segített. Az incidens kicsit visszavetett minket, de megpróbáltunk első szárny nélkül is hasznos munkát végezni."

Kvjat így köridő nélkül zárta a tabella alján az idei első tesztnapját, legközelebb pedig csak szerdán próbálkozhat, hiszen holnap ismét Daniel Ricciardo vezeti majd a Red Bullt.

09:45
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nemsokára kezdődik az akció

Köszöntjük kedves olvasóinkat a 2015-ös előszezon második tesztnapjáról élőben készülő tudósításunkban! Akárcsak tavaly a mezőny tegnap ezúttal is Jerezben kezdte meg a felkészülést az éles bevetésre. A pályát nem tartja mindenki ideálisnak a tesztelés szempontjából, mert a vonalvezetés nem tipikus, az aszfalt pedig rendkívül érdes. Ráadásul ilyenkor még hideg is van.

09:52
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Ferrari kezdett az élen

Vasárnap reggel még gyorsan leleplezték az új Mercedest, Williamst és Red Bullt, majd belevágtak a lecsóba. Némi meglepetésre végül a Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak Sebastian Vettellel a volánnál - igaz, ez nem feltétlenül jelent bármit is, mert tavaly Kimi Räikkönen kezdte az élen az előszezont. A legmeggyőzőbb teljesítményt nem meglepő módon a címvédő Mercedes nyújtotta: Nico Rosberg az alig 75 perccel a tesztelés kezdete után elért idejével sokáig tartotta a vezetést, és kapásból több mint két versenytávot tett meg. A napról készült részletes összefoglalónk sok nyilatkozattal itt olvasható.

Marcus Ericsson lett a 2. a Sauberrel - katt a vasárnapi galériához! Forrás: Sauber
09:57
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton alkudozik a Mercedesszel?

Úgy tűnik, tegnap félrevonult a Mercedes főnökeivel Jerezben, és évi ötmillió eurós fizetésemelést kért. Erről bővebben itt, az F+1 Blogon írtunk.

09:59
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Ők vezetnek ma

A Ferrarin kívül gyakorlatilag az összes csapat mást ültet az autójába, mint tegnap:

Mercedes – Lewis Hamilton
Ferrari – Sebastian Vettel
Red Bull – Danyiil Kvjat
Williams – Valtteri Bottas
McLaren – Jenson Button
Toro Rosso – Max Verstappen
Sauber – Felipe Nasr
Lotus – Romain Grosjean

Verstappen már készülődik:

10:01
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Megkezdődött a második tesztnap: Vettel, Hamilton és Nasr azonnal ki is hajtott a pályára. Amely egyébként még jéghideg.

10:05
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton 2 kört tett meg

Egy fel- és egy levezetőt, majd visszatért a bokszba. A többiek csak egy kört teljesítettek, köztük az imént a Red Bull új versenyzője, a Vettelt váltó Kvjat is.

10:08
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Így muzsikál a Lotus

Az autójuk tegnap este ért Jerezbe, ezért elismerték, hogy az érdemi munkát valószínűleg csak kedden tudják majd megkezdeni vele, mert még össze kell szerelni. De a Mercedes motor hangja itt már meghallgatható:

10:14
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Button ismerkedik a McLaren-Hondával

Fernando Alonso tegnap csak hat körig jutott, de Jenson Button már a mai teszt kezdete után nem sokkal pályára vitte a Honda erőforrással szerelt McLaren MP4-30-at. Egy installációs kör után visszatért a bokszba, a helyszíni beszámolók szerint a motor egyelőre nem jár tisztán.

10:16
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas egy második körre is kint maradt

A gyári Mercedes eljárásához hasonlóan a Williams-Mercedes is kint maradt egy második körre, de Valtteri Bottas egyelőre nem diktál komoly tempót. Az viszont pozitívum, hogy a grovei csapat tegnappal ellentétben nem csak délután lép először pályára.

10:18
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Felipe Nasr ismét a pályán

Marcus Ericsson tegnap meglepetésre a második lett egy lágy gumival futott köridővel, ma Felipe Nasr következik, aki a Williams tesztpilótai állását cserélte a Sauber versenyzői ülésére.

10:24
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr és Hamilton futja az első mért köröket

A brazil Nasr 1:41.577-tel kezdett, de Hamilton gyorsan átvette a vezetést 1:26.566-tal, majd megpördült a 3-as kanyarban, de gond nélkül folytatni tudta a körözést. A Sauber versenyzőjének aktuális ideje 1:28.357.

10:27
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton már 1:25 alatt

Lewis Hamilton ott folytatja a Mercedesszel, ahol Nico Rosberg tegnap abbahagyta. A világbajnoki címvédő és Felipe Nasr az egyedüli két pilóta a pályán, Hamilton már 1:24.803-nál jár. Közben Max Verstappen is tett egy ismerkedő kört az STR10-zel, de visszatért a bokszba.

10:34
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Ilyen gyors a munka üteme

Ma reggelre egy "dudor" jelent meg a McLaren orrán, ami egy szenzort rejt magában. Tegnap még nem volt látható.

10:37
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel az élen

A tegnapi leggyorsabb Sebastian Vettel 1:23.029-cel az élre állt közepes gumikkal. A következő körében javítani tudott az utolsó szektorban, de összességében elmaradt a mai legjobbjától. Közel van már a tegnapi tempója.

10:41
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Elég beteg hangja van a Hondának

Jenson Button ismét a pályára hajtott a McLaren MP4-30-cal, de a helyszíni beszámolók szerint az autó Honda motorjának hangja továbbra sem tűnik egészségesnek. A csapat ráadásul óvatos is, amikor a brit pilóta visszatér a bokszba, egy szerelő porral oltóval készül az autó hátsó traktusánál, és csak akkor tolják be az épületbe, ha biztosan nem gyullad ki.

10:51
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappen lassan farag a köridőkön

Egyedül Max Verstappen köröz jelenleg Jerezben, a holland tinédzser egyelőre nem túl gyors időket fut, de szép lassan farag azért az eredményeken. Egyelőre 1:28.953-nál tart, ez 5,8 másodperccel lassabb Vettel mai legjobbjánál.

10:53
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Így megy Vettel a Ferrarival

Egy nézői klip tegnapról. Amúgy több tízezren látogattak ki Jerezbe - főként spanyolok, hogy láthassák Alonsót a McLarenben.

10:53
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hideg van Jerezben

Felhők lepték el az eget a jerezi pálya fölött, így a korábban emelkedő pályahőmérséklet most 7,8 Celsius fokon stabilizálódott. A levegő mindössze 5,9 Celsius fokos. Ennyire hideg még Spában sem szokott lenni.

10:55
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr jelöletlen gumikkal javít idején

Nem tudni, hogy milyen keverékű gumikon, de javított köridején Felipe Nasr, és 1:24.338-cal továbbra is a második helyen van Vettel mögött.

10:59
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Button új sisakfestést villantott

Korábbi sisakjain megfigyelhető elemeket tartalmaz, de újszerű Jenson Button sisakja, amiben pályára lépett a McLaren-Honda volánjánál. Tavaly elhunyt édesapja tiszteletére továbbra is látható rajta Törpapa, valamint japán karakterek, és a brit zászló motívumai is.

11:06
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Még nincs hír a Lotusról

A Lotus tegnap késő délután megérkezett Jerezbe, de továbbra is dolgoznak az E23 Hybrid összeszerelésén, nem tudni, hogy már ma vagy csak holnap tudnak először pályára lépni. Az enstone-i gárda a McLarenhez hasonlóan erőforrás-beszállítót váltott, az idei évtől már Mercedes motorokat használnak. Azzal, hogy az első tesztnapot kihagyták, már csaknem 700 kilométer hátrányba kerültek a gyári csapathoz képest.

11:09
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel újabb leggyorsabb kört fut

Már 1:22 alatt jár a Ferrarival Sebastian Vettel. A német pilóta újabb gyors köreivel 1:21.926-ra, majd 1:21.884-re javított. Később visszalassult 1:22 elejére, de továbbra is versenyképes időket fut, közepes keverékű abroncsokon.

11:13
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A sorrend

Bő egy óra után így állunk:

1. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:21.884 - 17 kör
2. Hamilton (Mercedes W06) 1:22.490 - 12 kör
3. Nasr (Sauber C34) 1:24.338 - 16 kör
4. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:28.893 - 9 kör
5. Bottas (Williams FW37) - 7 kör
6. Kvjat (Red Bull RB11) - 2 kör
7. Button (McLaren MP4-30) - 2 kör

11:14
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel a hatodik körében lassult tegnapi önmaga mögé

Zsinórban öt körön keresztül jobb időket autózott, mint az általa elért tegnapi legjobb eredmény, majd a hatodik körben kicsit elmaradt ettől, a nyolcadik kör végén pedig visszahajtott a bokszba. Közben Lewis Hamilton is javított, a brit pilóta jelenleg a második a Mercedesszel, köszönhetően 1:22.490-es körének, ez most 6 tizeddel lassabb Vettelénél.

11:18
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton is jelöletlen gumikon fut

Felipe Nasrhoz hasonlóan Lewis Hamilton autójának abroncsain sem látszik, hogy milyen keverékkel készültek. A brit pilóta 1:22 végi köröket fut jelenlegi etapja során.

11:20
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamarosan jöhet a Lotus is

11:23
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Maldonado pályára lépett az új Lotusszal

Bő egynapos késéssel, de a Lotus is csatlakozott a mezőnyhöz a jerezi teszt során. Kicsivel 10 óra 20 perc után Pastor Maldonado elhagyta a bokszot a Mercedes motorral szerelt E23 Hybrid volánja mögött, de természetesen a kör végén vissza is tért a szerelőkhöz.

11:28
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton hosszabb etapot futott

Több, mint 10 kört tett meg egyhuzamban Lewis Hamilton a Mercedesszel, tempója viszont egy másodperccel visszaesett a jelöletlen gumikon. Mielőtt visszatért volna a bokszba, Felipe Nasr is visszatért a pályára.

11:33
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas ma először futott mért kört

1:26.068-cal a 4. helyen kezdett Valtteri Bottas a hétfői tesztnapon, majd 1:24.923-ra javított, és visszatért a bokszba. Közben az Autosport fényképén úgy látszik, hogy a Mercedes ma is áramlásjelző festékkel figyeli a W06 Hybrid aerodinamikai jellemzőit.

11:37
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A spanyolok ma dolgozni mentek

A Sky Sports arról számolt be, hogy nem csupán az időjárás romlott el a mai napra, a közönség is eltűnt Jerezből. Míg a vasárnapi napsütésben 20 000-nél is több néző látogatott ki a pályára, a lelátók ma konganak az ürességtől. A magyarázat egyszerű, Spanyolországban is munkanap a hétfő.

11:45
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A McLaren korábban nem létező technológiákat használ

Nem indul könnyen a jerezi teszt sem a McLaren-Honda számára, de Ron Dennis, a McLaren csoport elnöke szerint ez normális jelenség.

"Az általunk bemutatott, hajtáslánccal kapcsolatos technológiák között vannak olyanok, amelyek korábban nem léteztek" - idézte Dennist az Autosport. "Nyilvánvaló, hogy ez némi kockázattal jár, de úgy gondoljuk, hogy ezt ellenőrzés alatt tartjuk. Az eddig tapasztalt problémák a motor kiélezett elrendezéséből fakadnak, de a tesztelés erről szól."

Dennis elismerően nyilatkozott a Peter Prodromou vezetésével megtervezett autóról, ami szerinte mind a fejlesztés, mind a gyártás szempontjából olyan szintet képvisel, ami páratlan a McLaren eddig épített autói között.

11:48
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel már 1:21 alatt jár

Láthatóan különböző programokat teljesítenek a csapatok, mert Sebastian Vettel már 1:20.984-es kört is tudott futni. Hamilton továbbra is 1:22.490-nel második, a többiek 24-eket futottak eddig.

11:54
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Így fest a Lotus E23 a pályán

Egy kört ment Maldonado az új Lotusszal, majd visszatért a bokszba. Nem sokkal később Button is újra pályára lépett a McLarennel.

12:00
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Már mindenkit láttunk: az állás Jerezben két óra után

Vettel továbbra is az élen, próbálgatja szárnyait a Lotus és a McLaren, várat magára a Red Bull.

1. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:20.984 - 31 kör
2. Hamilton (Mercedes W06) 1:22.490 - 30 kör
3. Nasr (Sauber C34) 1:24.338 - 22 kör
4. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:24.751 - 20 kör
5. Bottas (Williams FW37) 1:24.923 - 7 kör
6. Kvjat (Red Bull RB11) - 2 kör
7. Button (McLaren MP4-30) - 2 kör
8. Maldonado (Lotus E23) - 1 kör

12:06
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Red Bull nem ad szárnyakat?

Újabb bizonyíték arra, hogy a teszteken bármi megtörténhet: a Red Bull első szárny nélkül engedte ki Danyiil Kvjatot a pályára.

12:19
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Még több kép a szárnyatlan Red Bullról

Balesetek után gyakran látni F1-es autókat első szárny nélkül a bokszba visszatérni, de mégis furcsa látvány, hogy az egyébként is álcázott Red Bullról egy kör erejéig hiányzott a jól megszokott légterelő. Az eredmények terén egyelőre nem villognak, de a rivaldafényt ismét megszerezte a feltűnést kedvelő osztrák-angol csapat.

12:22
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Kvjat újabb köröket tesz meg első szárny nélkül

Lehetséges, hogy egy korábbi etap során megsérült a szárny, ezért elővigyázatosságból szerelték le az RB11-ről. Egy frissen összerakott autónál bőven elképzelhető alkatrészhiány a tesztek második napján. Kvjat középső szektorideje 16 másodperccel gyengébb Sebastian Vettel legjobbjánál.

12:30
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Továbbra is hideg van Jerezben

A pálya fölötti felhők miatt csak lassan és keveset emelkedik a hőmérséklet Jerezben. A levegő 8,6 Celsius fokos, a pálya pedig 12,8 Celsius fok hőmérsékletű.

12:38
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso "nyitottabb" McLarenről beszél

Fernando Alonso szerint ma már nem olyan a hangulat a McLarennél, mint amikor 2007-ben viharos körülmények között távozott Wokingból. "Szerintem, másmilyen, manapság sokkal nyitottabb" - mondta Adam Cooper szakújságírónak. "Én is megváltoztam, 25 éves voltam, amikor először csatlakoztam a McLarenhez, úgyhogy én is más vagyok már. Most eljött a tökéletes idő, hogy visszatérjek, mert ugyanazok a céljaink, és úgy vélem, hogy Eric (Boullier) érkezésével a csapat is sokkal nyitottabb, nemzetközibb lett."

A kétszeres spanyol világbajnok a Honda érkezését is üdvözölte, mert úgy véli, hogy a hozzáállásuk elvezet majd a közös sikerhez. "Nagy rajongója vagyok a japán kultúrának, és ők ezt az életben és a munkájukban is megvalósítják. Rajonganak a motorsportokért. Biztos vagyok abban, hogy előbb vagy utóbb elérjük, amit akarunk. Nagyon úgy érzem, hogy ha a japánok akarnak valamit, azt el is fogják érni."

12:41
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Mért ideje is van már a Lotusnak

Egymás után két mért kört is futott Maldonado a Lotusszal, a jobb eredménye jelenleg még alaposan elmarad a jelenlegi szinttől, de valahol el kell kezdeni. A venezuelai 1:35.613-mal jelenleg a 6. helyen áll, három gyors kör után vissza is tért a bokszba.

12:46
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Repülővel küldenek új szárnyat a Red Bullnak

Nem indul jól Danyiil Kvjat pályafutása a Red Bullnál: az Autosport technikai szakértője, Craig Scarborough azt írja a Twitteren, hogy egy korábbi sérülés miatt szerelhette le a Red Bull az első szárnyat az RB11-ről, de jelenleg nem rendelkeznek pótalkatrésszel, így Angliából, repülővel kell küldeni egy újat a csapatnak. A Red Bullt természetesen ez jelentősen visszaveti a munkában.

12:52
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Kvjat gumibálának ütközve törte el az első szárnyat

Christian Horner megerősítette a Jerezben tartózkodó újságíróknak, hogy Danyiil Kvjat az első körében nekiment egy gumibálának, miután a 2-es kanyarban kicsúszott. Kvjat a kijelzőt figyelte, ezért hagyta el a pályát. A pótalkatrész megérkezéséig a Red Bull csak nagyon alapvető feladatokat tud elvégezni, arra vonatkozóan nem tudtak biztosat mondani, hogy mikor érhet Jerezbe az új szárny.

13:00
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nyugaton a helyzet szinte változatlan

Az elmúlt egy óra során nem voltak túlságosan aktívak a csapatok, mindössze a Lotus első körei és a szárnyatlan Red Bull próbálkozásai keltettek feltűnést Jerezben. Az állás délben:

1. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:20.984 - 31 kör
2. Hamilton (Mercedes W06) 1:22.490 - 53 kör
3. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:24.167 - 38 kör
4. Nasr (Sauber C34) 1:24.338 - 38 kör
5. Bottas (Williams FW37) 1:24.923 - 20 kör
7. Maldonado (Lotus E23) 1:35.613 - 6 kör
8. Button (McLaren MP4-30) 1:54.655 - 5 kör
9. Kvjat (Red Bull RB11) - 7 kör

13:04
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton túl félszáz körön

A csapattársa által tegnap teljesített 157 kör még távol van, de délre Lewis Hamilton is fordult már 50-et a jerezi pályán. Néhány perccel ezelőtt elfékezte magát az 1-es kanyarban, és kiszélesítette a pályát, de tudta folytatni a körözést.

13:14
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A McLarennek is van már mért ideje

Kicsivel dél után Jenson Button is teljesített egy mért kört, ami az első az újkori McLaren-Honda számára. A statisztikai tény mellett túl sok praktikus jelentősége viszont nincs, mert a helyszíni beszámolók szerint az autó csúcssebessége egyelőre még elmarad az F1-es léptékektől, amit az 1:54.655-ös idő is sugall. Legfrissebb tweetjük szerint a McLaren egy visszatérő problémával küszködik.

13:23
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Force India lecsúszik az idénynyitóról?

Bár ők maguk korábban cáfolták, hogy az összeomlás szélére kerültek, tartja magát a pletyka, hogy súlyos anyagi gondjaik vannak. Ralf Bach, a Sport Bild riportere szerint valójában azért hagyták ki a jerezi tesztet, mert az új autójukhoz nem készült el a váz: a beszállítójuktól, az EOM-től a tartozásaik miatt nem kapták meg, és összesen állítólag 50 millió euró elmaradásuk van többek között a Mercedes és a Pirelli felé. Bach idézi a csapat egyik tagját is, aki ezek után "lehetetlennek" tartrja, hogy a Force India részt vegyen a melbourne-i idénynyitón.

13:24
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Horner a szárnytalan Red Bull-lal viccelődik

"Azt kellene mondanom önöknek, hogy olyan sok leszorítóerőnk van az autó elején, hogy nincs szükségünk első szárnyra, és csupán próbáljuk kiegyensúlyozni az autót" - idézte Adam Cooper a viccelődő Christian Hornert. A Red Bull csapatfőnöke megerősítette, hogy Danyiil Kvjat a kormányt babrálta, amikor a hideg aszfalton megcsúszott a 2-es és a 3-as kanyar között, majd kissé nekiütközött a gumibáláknak.

A brit menedzser kitért a Red Bull formabontó megjelenésére is. "A külső még ütősebb lesz, nagyszerű valami másmilyet csinálni. Csak várják ki a végét!"

13:28
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A McLaren új technológiákkal kockáztat

De vajon lesz-e új festés? Erről részletesen itt írtunk.

13:35
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton ismét hosszabb etapon, Bottas nem siet

Már 70 kör felett jár a világbajnoki címvédő, de nem fut különösebben látványos köridőket. Így tett Valtteri Bottas is, aki még csak 24 fordulónál jár, elmondása szerint az eredmények még nem fontosak.
"Úgy gondolom, ezekben a napokban az autó megismerése, és a kilométerek gyűjtése a feladatunk, hogy lássuk a megbízhatóságunkat. Kicsit később, Barcelonában lesznek új fejlesztéseink is. Még nem jött el az ideje annak, hogy elkezdjünk tisztán a teljesítménnyel foglalkozni. Először még az alapvető dolgok jönnek" - mondta az Autosportnak.

13:42
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Másfél nap alatt három versenytáv

Nico Rosberg és Lewis Hamilton már több, mint 227 kört megtett Jerezben az első másfél nap során, ami több, mint három komplett versenytáv. Igaz, csak tegnap elvégeztek 17 bokszkiállás-gyakorlatot is, de a brit sajtó máris "golyóállónak" nevezi a Mercedes W06 Hybridet. Az Ezüstnyilak szereplése az ellenfeleket sem hagyja hidegen: "Megérkezni, és 150 kört megtenni... A Mercedes jól felszívta magát" - idézte Christian Hornert a BBC-s Tom Clarkson a Twitteren.

13:49
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Elcsendesedett a pálya

Nem volt túl nagy forgalom mostanában Jerezben, mindössze Max Verstappen és Pastor Maldonado tett meg néhány kört, de jelenleg senki sincs éppen kint. A holland pilóta 42 körével már csak 4-gyel marad el Carlos Sainz tegnapi távjától, a Toro Rosso láthatóan jobban szerepel ma, mint tegnap. A Lotus közben nyilvánosságra hozta, hogy holnap is Maldonado vezetheti az E23 Hybridet, így a jelenleg a partvonalról figyelő Romain Grosjean mindössze egy napot tölthet autóban a jerezi teszt során.

14:00
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Még mindig Vettel vezet

Maldonado már 16 körnél jár az új Lotus-Mercedesszel, Vettel viszont jó ideje nem járt a pályán.

1
. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:20.984 - 31 kör
2. Hamilton (Mercedes W06) 1:22.490 - 73 kör
3. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:24.167 - 45 kör
4. Nasr (Sauber C34) 1:24.338 - 49 kör
5. Bottas (Williams FW37) 1:24.923 - 24 kör
6. Maldonado (Lotus E23) 1:35.613 - 16 kör
7. Button (McLaren MP4-30) 1:54.655 - 5 kör
8. Kvjat (Red Bull RB11) - 7 kör
14:09
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Kvjat még mindig szárny nélkül

Megtesz néhány kört Danyiil Kvjat az első szárny nélküli Red Bull RB11-gyel, de a csapat korábban elismerte, hogy ezek csak nagyon alapvető feladatok elvégzésére alkalmasak. A fiatal orosz reggeli hibája gyakorlatilag az egész napot használhatatlanná teszi a Red Bull számára, miközben a cserealkatrész érkezésére várnak.

14:23
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton továbbra is csak Vettelnél lassabb

1:23.601 volt Lewis Hamilton legutóbbi köre, aminél ma eddig csak Sebastian Vettel tudott jobbat futni. A brit pilóta következő körei során 23 végi és 24-es eredményt ért el, továbbra is a második helyen áll Vettel mögött, aki órák óta a bokszban várakozik. Kvjat továbbra is 1-1 köröket megy.

14:36
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas feljött a harmadik helyre, Hamilton rövideket vált

A Williams színeiben dolgozó Valtteri Bottas feljött az időtáblázat harmadik helyére, 1:24.131-gyel, eközben Hamilton a helyszíni újságírók szerint rövideket váltott fel, amikor elhaladt a célegyenesben, majd lassan kezdte meg az 1-es szektort is. A brit ezzel le is zárt egy tízkörös etapot, amely során 1:23 eleji időkkel kezdett, majd egészen 1:25-ig lassult.

14:40
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton megállt a bokszutcában

Egyelőre nem tudni, hogy milyen okból, de Hamilton megállt a jerezi bokszutcában.

14:48
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Mercedes a bokszbejáratnál állt meg, Vettel újra a pályán

Hamilton autóját visszatolták a garázsba, a Mercedes szerelői jelenleg vizsgálják, hogy mi történt. Vettel közben visszatért a pályára, és három egymást követő körben is 1:22-es időket ért el.

14:51
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Közepes keverékű gumikon a Ferrari

Vettel már az ötödik mért körét teljesítette a közepes keverékű gumikkal szerelt Ferrarival. A tempója most visszalassult az 1:23-as tartományba, de a mai nap során rajta kívül ezt csak Lewis Hamilton érte el.

15:00
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel visszatért, Hamilton megállt - A jerezi teszt állása 14:00-kor

Vettel ismét egy hosszabb etapba kezdett, már a kilencedik körében jár, de a leggyorsabb saját reggeli idejére még ő sem veszélyes. Az elmúlt egy órában Bottas és Maldonado tudott javítani. Kvjat már 14 kört tett meg első szárny nélkül.

1
. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:20.984 - 42 kör
2. Hamilton (Mercedes W06) 1:22.490 - 91 kör
3. Bottas (Williams FW37) 1:24.131 - 34 kör
4. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:24.167 - 58 kör
5. Nasr (Sauber C34) 1:24.338 - 49 kör
6. Maldonado (Lotus E23) 1:26.069 - 25 kör
7. Button (McLaren MP4-30) 1:54.655 - 5 kör
8. Kvjat (Red Bull RB11) - 14 kör
15:12
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton hűtővíz-rendszerével volt baj

A Mercedes a Twitteren közölte, hogy a hűtővíz-rendszer rakoncátlankodott, ezért állt meg az előbb a bokszutcában. Reményeik szerint hamar ki tudják javítani a hibát, és a brit rövidesen folytathatja a körözést.

15:16
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Bizakodik a McLaren

Úgy érzik, sikerült megoldaniuk a legutóbbi problémájukat, Button talán visszatérhet a pályára a nap vége előtt. Jelenleg mindenki a bokszban várakozik az újabb etapjára, legutóbb Nasr hajtott be a bokszba három megtett kör után.

15:20
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Jön az eső?

Néhány esőcsepp állítólag már hullott a pályára, és egyre sötétebb felhők gyülekeznek az égen. Továbbra sincs senki a pályán, és ha tényleg elkezd esni, akkor ez egy ideig így maradhat.

15:24
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Maldonado elégedett

A venezuelai már 25 kört megtett a ma debütáló Lotusszal, és egyelőre boldogan nyilatkozott az újságíróknak. Elmondta, a tavalyi Lotusnál nehezebb lett volna rosszabb autót építeni, de az első benyomásai egyébként is jók az E23-ról.

15:26
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Egyre jobban esik

Azért a pályát még nem áztatta el az eső, Vettel ki is hajtott rá. Nem sokáig maradt azonban, a kör végén rögtön visszatért a bokszba.

15:36
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Elállt az eső

Talán hamarosan újra kimerészkednek a versenyzők a pályára, az elmúlt percekben semmi sem történt a szemerkélő eső miatt, mindenki a bokszban várakozik.

15:49
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Még mindig üres a pálya

Állítólag megint elkezdett szemerkélni az eső. A Honda legalább annak örül, hogy sikerült azonosítaniuk a legutóbbi hibájukat, de még nem tudni, hogy Button mikor hajthat ki újra.

15:52
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr a pályán

Örülhet a lelátókon helyet foglaló, ezúttal meglehetősen kis létszámú közönség, a brazil hosszú szünet után megtörte a csendet a Sauberrel. A száraz pályára való, közepes keverékű gumikon hajtott ki a pályára.

15:55
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr feljött a harmadik helyre

Rögtön javítani tudott, 1:23.762-es idővel jött fel Vettel és Hamilton mögé, két helyet ugrott előre. A pálya állapota a korábbi eső ellenére is jó, már Vettel is elhagyta a bokszutcát.

15:59
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel lassan köröz

Most nem az a célja, hogy megfussa az eddigi leggyorsabb körét, Nasr utol is érte az első kanyarban. A Sauber újonca most 1:24-es köröket fut, miközben Bottas is kihajtott a pályára.

16:05
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az elmúlt egy óra nem volt túl eseménydús, ezért az állás sem változott sokat, csak Nasr tudott javítani.

1. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:20.984 - 50 kör
2. Hamilton (Mercedes W06) 1:22.490 - 91 kör
3. Nasr (Sauber C34) 1:23.762 - 60 kör
4. Bottas (Williams Fw37) 1:24.131 - 44 kör
5. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:24.167 - 49 kör
6. Maldonado (Lotus E23) 1:26.069 - 25 kör
7. Button (McLaren MP4-30) 1:54.655 - 5 kör
8. Kvjat (Red Bull RB11) - 15 kör

16:08
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas javított

Visszavette a 3. helyet Nasrtól, 1:23.049-es kört futott. Kvjat megint kihajtott a pályára, de most is csak egy lassú kört teljesített a szárny nélküli Red Bulljával.

16:16
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel megint gyors

Elkezdett egy újabb etapot, az első köre 1:21.8 volt, a második 1:22.2. Maldonado is csatlakozik hozzá a pályán, a Lotus a 26. körét kezdi meg.

16:23
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Maldonado megfutotta eddigi legjobbját

Két tizedet javított az idején, most 1:25.802-es idővel áll a 6. helyen. A Lotuson kívül Vettel, Bottas és Kvjat is a pályán van.

16:30
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas egyre gyorsabb

Bement 1:23 alá, bár nem sokkal, 1:22.983 az új ideje. Vetteltől így is jócskán, 2 másodperccel elmarad. A német most a rajtot gyakorolja a Ferrarival, ahogy Kvjat is. Az orosznak ez sem jön össze problémák nélkül, az első kísérleténél elég nehezen tudta beindítani a Red Bullt.

16:35
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Sauber a Ferrarit dicséri

Szerintük az új motoron érezhető az előrelépés, és Ericsson szerint a C34-es is sokkal stabilabb, mint a tavalyi Sauber, amelyet az abu-dzabi teszten vezethetett.

16:37
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Ma először kellett leállítani a gyakorlást, miután Maldonado Lotusa megállt az utolsó szektorban. A többiek gyorsan visszatértek a bokszba.

16:40
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Már tolják vissza a Lotust

Nincs szükség munkagépre, a Lotus a bokszbejárattól nem messze állt meg, ezért a szerelők vissza tudják tolni a garázsba. Hamarosan újra megnyithatják a pályát.

16:44
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

Újra szabad a pálya, Vettel azonnal ki is hajtott a bokszból. Az első szektorban megfutotta az eddigi leggyorsabb részidőt, de a kör végére 8 tizeddel elmaradt saját korábbi legjobbjától.

16:48
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Keményen dolgozik a McLaren

Még nem adták fel, továbbra is szeretnék a következő bő egy órában pályára küldeni Buttont. Az autó elejét állítólag már összerakták, de a hátulján még dolgoznak a szerelők. Eddig 5 kört tettek meg, ez eggyel kevesebb, mint amire tegnap képesek voltak.

16:51
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr a második

A Sauber tesztje továbbra is remekül alakul, most Nasr 1:21.867-es idővel jött fel Vettel mögé, 7 tizeddel gyorsabb volt Hamiltonnál is. A Mercedest Bottas is megelőzte, aki fél másodpercet faragott le az eddigi legjobbjából, és 1:22.319-es idővel jött fel a 3. helyre.

16:56
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton mára befejezte

A Mercedes a Twitteren közölte, hogy ma már nem fognak kihajtani a pályára, miután egy hibás alkatrész vízszivárgást okozott az autójában. Hamilton így nem tudja megismételni Rosberg tegnapi teljesítményét, de azért nem kell elkeserednie, hiszen 91 kört neki is sikerült megtennie. Holnap ismét Rosberg vezetheti a Mercedest.

17:01
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A sorrend

Már csak egy óra van hátra a mai tesztnapból, jelenleg így áll a mezőny: 

1. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:20.984 - 77 kör
2. Nasr (Sauber C34) 1:21.867 - 74 kör
3. Bottas (Williams Fw37) 1:22.319 - 61 kör
4. Hamilton (Mercedes W06) 1:22.490 - 91 kör
5. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:24.167 - 58 kör
6. Maldonado (Lotus E23) 1:25.802 - 41 kör
7. Button (McLaren MP4-30) 1:54.655 - 5 kör
8. Kvjat (Red Bull RB11) - 18 kör

17:03
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Szakad az eső

Hirtelen elkezdett zuhogni, mindenki bemenekült a bokszba. Még egy óráig körözhetnének a csapatok, de ha nem csillapodik az eső, elképzelhető, hogy ennyi volt mára.

17:10
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Toro Rossónak rosszul jött az eső

Egy hosszabb szünet után épp akkor készültek kihajtani a pályára, amikor rázendített az eső. Továbbra is esik az eső, a pálya pedig üres, egyelőre senki nem próbálta ki a Pirelli intermediate gumijait.

17:13
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A McLaren beindította a motorját

Ezt időnként megteszik, de a pályára még mindig nem hajtottak ki, erre száraz aszfalton ma már nem is lesz lehetőségük. Még senki nem merészkedett ki a pályára, mióta elkezdett esni. A legtöbb versenyző ki is szállt az autójából.

17:19
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Próbálgatják a Honda-motort

A McLaren talán kiküldi Buttont a vizes pályára, hogy ellenőrizzék, sikerült-e kijavítaniuk a problémát. Többször is beindították a motort, de továbbra sem hajtottal ki a 6. körükre.

17:25
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Autók a pályán

Verstappen volt az első, aki a vizes pályán kimerészkedett a bokszból, majd Nasr is követte őt. Az újoncok kihasználják, hogy ezúttal vizes pályán, esőgumikon is gyakorolhatnak. Nasr 74, Verstappen pedig 59 kört tett meg eddig, de a holland autóját a délután nagy részében a bokszban szerelték.

17:33
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappen 1:42-es kört fut

Ez 18 másodperccel lassabb, mint a száraz pályás ideje, de a McLaren mai egyetlen próbálkozásánál így is 12 másodperccel gyorsabb. A holland rövid időre behajtott a bokszba, majd folytatta a körözést, ezúttal már intermediate gumikon.

17:37
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Williams már nem fog kihajtani

Az eső miatt korábban befejezték a második napot, valószínűleg ezzel nincsenek egyedül. Felipe Massa már izgatottan várja a holnapi napot, amikor ő is kipróbálhatja az új Williamst.

17:43
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A McLaren újra a pályán

18 perccel az edzésnap vége előtt Button elhagyta a bokszutcát, a délután során először. A McLaren-Honda nagyon lassan teljesíti a kört az intermediate gumikon, majd rögtön vissza is tér a bokszba. Verstappen közben 1:40-es köröket fut.

17:47
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

A Lotus hajtáslánca romlott el

Ezért kellett meglengetni a piros zászlót bő egy órával ezelőtt. Nem veszítettek sok időt, hiszen az esős pályán valószínűleg úgysem végeztek volna érdemi munkát, így legalább fel tudnak készülni a következő napra.

17:49
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel is kipróbálja a vizes pályát

Rajta kívül továbbra is a két újonc, Nasr és Verstappen gyakorol az esőben. A négyszeres világbajnok eddig 79 kört tett meg a Ferrarival, ami szép teljesítmény, de a 91 körös Hamiltont már nem fogja utolérni. Nasr is szorgalmas volt ma, a 80. körét kezdte meg.

17:52
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Javulnak a köridők

Lassan kezd felszáradni a pálya: Vettel már 1:36-os kört futott, Verstappen két másodperccel marad el tőle az intermediate gumikon. Úgy tűnik, a McLaren ma is csak 6 kört fog megtenni, Button az előző próbálkozása óta a bokszban üldögél.

17:55
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel esőben is a leggyorsabb

Most 1:35-ös időket fut, és már 83 kört teljesített különösebb gond nélkül. Most csak két Ferrari-motoros autó köröz, a sauberes Nasr három másodperccel lassabb Vettelnél.

18:00
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Perceken belül vége a tesztnek

Az utolsó percekre Verstappen is csatlakozott Vettelhez és Nasrhoz, hárman köröznek az intermediate gumikon. Most Vettel is visszavett egy kicsit a tempóból.

18:04
február 02, 2015
Vágólapra másolva!

Vége a napnak

Vettel maradt az élen, a német a második tesztnapon is a leggyorsabb volt a Ferrarival. A legtöbb kört ezúttal is a Mercedes tette meg, de a tabellán csak a 4. helyen végeztek.

A végső sorrend:

1. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:20.984 - 89 kör
2. Nasr (Sauber C34) 1:21.867 - 88 kör
3. Bottas (Williams Fw37) 1:22.319 - 61 kör
4. Hamilton (Mercedes W06) 1:22.490 - 91 kör
5. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:24.167 - 73 kör
6. Maldonado (Lotus E23) 1:25.802 - 41 kör
7. Button (McLaren MP4-30) 1:54.655 - 6 kör
8. Kvjat (Red Bull RB11) - 18 kör

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!