Hamilton Massát előzte meg az utolsó előtti tesztnapon

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, teszt
Vágólapra másolva!
Szombaton is a Mercedes maradt a leggyorsabb, bár Rosberg pénteki idejét senki nem közelítette meg. Gyors volt a Williams és a Ferrari is, a McLaren viszont ismét gondokkal küszködött, míg az új Force India maratoni távot teljesített.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül113 bejegyzés

Az idei szezon utolsó előtti tesztnapját teljesítette Lewis Hamilton, aki délelőtt még közepes gumikkal az egyik legszorgalmasabb versenyző volt. Ezután viszont „kísérleti beállítások” alkalmazása miatt több órát a bokszban töltött, így a versenyzők többsége a körök számában, sőt egyesek a köridőben is elé tudtak ugrani. Délután szerezte vissza az első helyet a lágy gumikon futott 1:23.022-es idejével. Az eredménye ellenére sem volt elragadtatva.

„Ez nem volt egy különösen látványos nap. Úgy tűnik, hogy a pálya vesztett a tapadásából az elmúlt napok során, ezért nem adott olyan jó érzetet" - mondta Hamilton. "Mégis elégedett vagyok, mert sikerült némi távot megtennem, és jól érzem magam az autóban. Próbáltunk rájönni néhány dologra a beállítások terén, és délután tisztult is a képünk ezzel kapcsolatban.”

Hamilton szerint nem volt "látványos" a szombati nap - katt a galériához Forrás: Daimler

Napközben órákon át Felipe Massa és Kimi Räikkönen szerepelt a lista élén, de a dolog szépséghibája, hogy a Williams pilótája szuperlágy gumival állt az élre még az ebédszünet előtt, így 1:23.262-es ideje a valóságban nincs olyan közel a Mercedes tempójához, mint ahogy azt a számok sugallják. Massa már a tesztnap vége előtt egy bő órával abbahagyta a munkát, látszólag tervezetten.

„Hamarabb elértünk a programunk végére, és az autó is megbízható maradt a három teszt során. A hosszú etapjaink pozitívnak tűnnek, az autó kiegyensúlyozottan teljesít a távok során. Ugyanakkor nem csak a mi autónk gyors, úgyhogy a Mercedes mögötti csata izgalmas lesz” – nyilatkozta a brazil versenyző.

Räikkönen versenyszimulációt is futott szombaton - katt a galériához! Forrás: Ferrari

Räikkönen szintén idei utolsó előszezoni tesztjét délelőtt elektronikai hiba nehezítette, délután viszont Massához, és a mezőny többségéhez hasonlóan le tudott bonyolítani egy versenyszimulációt, és aerodinamikai vizsgálatokat is végzett a látványos zöld festék segítségével.

"Örülünk, hogy lefutottuk az első versenytávunkat a télen, és annak is, hogy ez már az első próbálkozásra sikerült. Elégedett vagyok az elmúlt két nap tesztjeivel, amelyek szerint az autónk úgy működik, ahogy arra számítottunk" - mondta James Allison, a Ferrari technikai igazgatója.

Hátsó sor, előre fuss!

A nap nagy részét az utolsó helyeken töltötte Carlos Sainz és Romain Grosjean, de az utolsó órában előrébb ugrottak rövid etapjaiknak és lágyabb keverékű abroncsaiknak köszönhetően. Mindketten sok bokszkiállást elvégeztek ma, Grosjean autóján több alkalommal cseréltek orrkúpot is. A francia szerint maradt tér a fejlődésre Melbourne előtt - ő azt mondta, mindent kipróbáltak, amit csak lehetett, Sainz pedig a kisebb délelőtti problémák után kifejezetten produktívnak ítélte a délutánt, és közölte: "Pont egy ilyen napra volt szükségünk."

Sokáig úgy tűnt, hogy csapatok megússzák a napot piros zászló nélkül, de az utolsó órában két autó is megadta magát a 3-as kanyarban. Először a 6. helyezett Ericsson, majd Sainz autója mondta fel a szolgálatot, de a svéd még vissza tudott térni a pályára, amikor az utolsó 1 percre újraindították a tesztet. Mindkét autó 120 kör fölött járt már, így a Sauber és a Toro Rosso valószínűleg nem túl bosszús a helyzet miatt.

Hülkenberget meglepte a Force India megbízhatósága - katt a galériához! Forrás: Sahara Force India/James Moy Photography

A Force India viszont még ennél is elégedettebb lehet. Új autójuk, a VJM08 az első teljes tesztnapján nem kevesebb, mint 158 kört tudott futni, ez pedig több, mint amit a McLaren tegnap és ma összesen elért. A silverstone-i kis csapat jelentős hátrányban van autója kései legyártása miatt, de a helyzetükön sokat segít, hogy az új modell két és fél versenytávot már bizonyítottan megtett hiba nélkül.

„Szerintem lehetetlen most ítélkezni” – mondta Hülkenberg a várható esélyeikkel kapcsolatban. „Nehéz dolgunk lesz, e felől biztosak lehetünk, Melbourne nem lesz könnyű” – jelentette ki, de elismerte, hogy meglepte az új autó jó megbízhatósága, és az egész csapat „annyira boldog, amennyire ez most lehetséges.”

Na, és a McLaren?

A bizakodásra okot adó pénteki nap után szombaton csak 39 kör jött össze a McLarennek, amiből ezúttal az olaj kezdett folyni. A november után visszatérő Kevin Magnussen így gyakorlatilag csak délelőtt kapott ízelítőt az MP4-30-asból, de a Twitteren megosztott bejegyzése szerint az autó „jó érzetet kelt” és „sok van még benne”. Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke délután elmondta, az európai versenyekig nem számítanak ütőképes teljesítményre.

"Csupán csúszásban vagyunk, ha mondhatom ezt. A helyzet nem negatív vagy csalódást keltő. Számos pont van az autón, ahol tudjuk, hogy a motorral kapcsolatos rendszerek jól működnek. A hűtés például ilyen, és minél többet megyünk, annál több problémát fogunk felfedezni. Az alapok pontosan a terv szerint működnek, és ez némi pozitívum" - magyarázta a francia.

A McLarennek ismét nehéz napja volt - katt a galériához! Forrás: AFP/Josep Lago

Nem a köridőre hajtott a Red Bull, amely szokatlan módon utolsóként végzett ma Daniel Ricciardóval a volán mögött. Az ausztrál pilóta a megtett 128 kör alatt egy versenyszimulációt és több másik etapot is lefutott, de az autó tényleges teljesítményéről nem igazán kaptunk képet. A hosszabb etapokon viszont ígéretesnek tűnt az RB11 tempója.

"A legtöbb csapat a teljesítményt hajszolta, mi viszont magunkkal foglalkoztunk, és nem folytunk bele a lágy és a szuperlágy gumik vagy az alacsony üzemanyagszintek témájába. A hosszú etapjaink elég jónak tűnnek, és a megtett 130 kör azt mutatja, hogy a megbízhatóság is olyan, amilyennek lennie kell. Holnap már csak finomhangolásokra lesz szükség" - mondta az ausztrál, aki szerint elvégezték a mai programot. Hozzátette, hogy az új alkatrészeknek köszönhetően elkezdtek megérteni néhány probléma okát, és szerinte még mindig nem mutatták meg a valós erejüket.

Vasárnap zárul a 2015-ös előszezon Barcelonában. A csapatok bizonyára abban reménykednek majd, hogy a maihoz hasonló, napos időjárás fogadja őket, és a délelőtti hideg után az ebédidő környékén ismét a mai 27 fokos hőmérséklet közelébe melegszik az aszfalt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

09:35
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Folytatódik a tesztelés

Jó reggelt! A mai már az előszezon 11., utolsó előtti tesztnapja lesz. Tegnap szokatlanul hatékonyak voltak a csapatok: együtt 4753 km-t tettek meg, és az idén először még a McLaren is átlépte a 100 kört, bár az autójuk végül ismét megállt. Ma is sok háttérinformációval szolgálunk majd, és rendszeresen közöljük a köridőket.

09:47
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A beállításokra koncentrál a McLaren

A tegnapi 100 kör kisebb megnyugvást jelenthet a McLarennek, amit már az ág is húzott az elmúlt hetek során. Ma először ül autóba a tavalyi szezon vége óta Kevin Magnussen, aki lehetőséget kap, hogy kipróbálja az MP4-30-ast, ami akkor jöhet jól, ha a múlt vasárnapi balesete után pihenő Fernando Alonso esetleg nem tudna autóba ülni. A Honda tweetje szerint ma a beállításokra fognak koncentrálni.

09:49
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Nagy nevek is elköszönnek ma

A szezonnyitó előtt várhatóan utoljára ül autóba a mai nap során Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen, Felipe Massa és Carlos Sainz, mert a holnapi, utolsó teszten a csapattársaik következnek. Számukra bizonyára kiemelt jelentőségű lesz, hogy az Ausztrál Nagydíj előtt minden szükséges tapasztalatot begyűjtsenek az autóikról. Pár perc és itt a zöld lámpa!

09:53
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Dermesztően hideg van

A jelentések szerint mindössze 3 Celsius fokos a levegő hőmérséklete Barcelonában. Szombat reggel az aszfalt is csak 13 fokos. A csapatok az elmúlt két hét során hozzászokhattak, hogy a szezon során jellemzőnél sokkal hidegebb van, de ez minden eddigi értéket alulmúl. Legalább a nap süt.

09:59
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Máris pályán a versenyzők

Massa, Grosjean, Räikkonen és Ericsson hajtott ki a pályára Barcelonában, megkezdődött az utolsó előtti F1-es tesztnap!

10:02
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Vergne is bemutatkozott a Ferrari színeiben

Miközben a mezőny Barcelonában tesztel, a Jean-Eric Vergne már Ausztráliába utazott a Ferrari képviseletében, ahol bemutatót tartott egy 2012-es, még V8-as motorral szerelt autóval az adelaide-i pályán, ami Melbourne előtt az Ausztrál Nagydíjnak is otthont adott.

10:05
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Installációs körökkel kezdtek a versenyzők

Ahogy ez lenni szokott, egy installációs kör után mindenki visszatért a bokszba, de Grosjean ismét kihajtott a pályára. Lewis Hamilton is kitekintett a tegnap már lenyűgöző tempóra képes Mercedesszel, rajta kívül csak Hülkenberg van most kint, aki viszont a még zsenge Force India felkészítésén dolgozik.

10:07
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a nap első gyors köre

Lewis Hamilton futott ma először mért kört, de ez egyelőre nem reprezentatív: 1:35.843 a világbajnoki címvédő első eredménye közepes abroncsokon. Ő van csak a pályán jelenleg. 

10:12
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Csak Magnussen nem járt még kint

Az első negyedórához közelítve csak a McLaren és Kevin Magnussen nem lépett még pályára, de a késlekedés ezúttal érthető, hiszen a dán pilóta az idén először ülhet az MP4-30-as modellben. Massa közben 1:27.271-gyel átvette a vezetést, és Hamilton is javított 1:31.477-re. Hülkenberg visszaállt a "bázisra", ahogy a Force India fogalmazott.

10:17
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Így süt a nap Barcelonában

Hideg van, de az időjárásra egyébként nem lehet panasz. Eső sem várható, sem ma, sem holnap Barcelona térségében, így a hidegtől eltekintve minden adott ahhoz, hogy a csapatok hasznosan töltsék a hétvégét.

10:21
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen a második helyen kezd

A Ferrari finn pilótája is teljesített egy mért kört, ami 1:29.035 másodpercig tartott. Lewis Hamilton közben már 9 alkalommal körbement a barcelonai pályán.

10:24
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Új szárnyak a Toro Rossón?

Egyelőre még nem érkezett friss fénykép a Toro Rosso autójáról, de az Autosport technikai szakértője, Craig Scarborough azt írta a Twitteren, hogy "úgy tűnik, nekik lesz a legőrültebb kamera-rögzítésük!"

A kamerák elhelyezése az orrkúpon az idei év egyik slágertémája lehet, miután a Mercedes megoldását szabályellenesnek tartja az FIA, erre ők egyszerűen feljebb emelték őket, de a bekötési ponton látszólag nem változtattak.

10:27
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen javít, de még mindig második

A finn pilóta 1:27.840-re volt képes, de ez még fél másodpercre elmarad Massa mai legjobbjától.

10:33
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton első etapja véget ért

Nem kevesebb, mint 14 körrel kezdett Lewis Hamilton a közepes keverékű gumikkal, így az első fél óra után ő futotta eddig a legtöbb kört a mai nap során. Továbbra is Massa vezet, mögötte Räikkönen, Ricciardo (1:28.325), Hülkenberg (1:29.449), és Hamilton (1:30.841) előtt.

10:34
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo már a második

Faragott hátrányából, és már a második helyen áll Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője. 1:27.911-nél jár eddig. Meglepő módon a kemény gumikon fut, miközben Räikkönen már a kilencedik körét tapossa a lágyakon.

10:42
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A légáramlatokat ellenőrzi a Force India

A légáramlatokat jelző festékkel vonták be a Force hátsó traktusát. A silverstone-i istálló továbbra is lemaradásban van a felkészülés terén autójuk késői érkezése miatt, de a VJM08 legalább megbízhatónak bizonyult az első tesztnapján.

10:44
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton az élen

Először egy '27-es, majd egy 1:26.110-es idővel vette át a vezetést Lewis Hamilton. A brit pilóta az egyik kanyarban látványosan el is fékezte magát. Ez a közepes szett gyorsan a kukában végzi majd.

10:48
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz bokszkiállásokat gyakorol

Verstappen tegnapi feladatához hsonlóan Carlos Sainz is bokszkiállásokkal foglalkozik a délelőtt során, A Toro Rosso korábban kibójázta a bokszát, mert attól tartottak, hogy a tapasztalatlan pilóták pontatlanul állnak majd meg a szerelők között, de mostanra úgy tűnik, belejöttek az új feladatba a versenyzők.

11:02
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Gyorsul az élmezőny

Ma már csak a McLaren várat magára. Az állás az 1. óra után:

1. Hamilton (Mercedes W06) 1:26.110 - 20 kör
2. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:26.314 - 11 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF15-T) 1:26.532 - 20 kör
4
. Massa (Williams FW37) 1:27.271 - 12 kör
5. Hülkenberg (Force India VJM08) - 1:29.449 - 16 kör
6. Sainz (Toro Rosso STR10) idő nélkül - 11 kör
7.
Grosjean (Lotus E23) - idő nélkül - 10 kör
8.
Ericsson (Sauber C34) idő nélkül - 6 kör
9. Magnussen (McLaren MP4-30) - idő nélkül - 0 kör

11:07
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

"Munkába" állt a Lotus tesztpilótanője

"Az első napom az új munkahelyemen" - írta a tegnap fejlesztő pilótának szerződtetett Carmen Jordá az Instagramon.

11:10
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Itt a McLaren is!

Kevin Magnussen november óta először autóban. Az installációs kör után visszatért, a pályára, de mért ideje egyelőre nincs.

11:18
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Grosjean első köre

A francia pilóta 1:30.964-gyel kezd a Lotusszal, Massa közben 1:26.546-re javít a Williams volánja mögött.

11:22
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ericsson is feliratkozik

A későn ébredők közül Marcus Ericsson is csatlakozott a kört regisztrálók közé, így már csak Sainz és Magnussen áll kör nélkül. A svéd 1:29.602-t ért el.

11:30
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Több a néző

Eljött a hétvége, így nem meglepetés, hogy a korábbiaknál több szurkoló látogatott ki a barcelonai F1-es tesztre, írja az Autosport. A legnépszerűbbnek Lewis Hamiltont tartják, ami nem rossz annak tekintetben, hogy 2010 előtt még utálták a spanyol szurkolók Fernando Alonso egykori csapattársát.

11:37
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo hatkörös etapot zárt

Majd a bokszba visszaérve a szerelők gyorsan eltakarták a fotósok elől az autó látható részleteit. Mindent még az álcázott megjelenés sem tud leplezni. Az ausztrál továbbra is 2. helyen áll.

11:40
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

"Nyers" a Honda motor hangja

Az Autosport tudósítói szerint ismét feltűnt a pályán Kevin Magnussen a McLarennel, amelynek Honda motorja jól megkülönböztethető a többiekétől, mert egyelőre nagyon egyedi a hangja. Ez viszont elsősorban azért van, mert az erőforrás még nem elég kifinomult.

11:43
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton javít az idején

Némi üresjárat után Lewis Hamilton új leggyorsabb kört futot a mai napon, egyelőre 1:25.714-nél tart közepes keverékű gumikon.

11:48
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton tovább farag az idején és átvágja a kanyart

A brit világbajnok 1:25.471-re javított, majd átvágta a a 2-es kanyart, és annak belsején haladt tovább a bukótérben.

11:53
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton újabb etapot zárt

Egy hatkörös, közepes gumikkal futott etap végén Hamilton visszatért a bokszba. Ma már 30 körnél jár, előnye 8 tizedmásodperc. A közepes abroncsokon a jelenlegi ideje is erősnek mondható. Most csak Massa van kint.

12:00
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Magnussen is megfutotta első mért körét

Mindenki volt már kint, de Sainz még nem ment mért kört. A McLarennek ma még csak 8 kör jött össze, de Magnussen pont az óra végén kezdett egy etapot.

1. Hamilton (Mercedes W06) 1:25.471 - 30 kör
2. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:26.314 - 23 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF15-T) 1:26.532 - 22 kör
4
. Massa (Williams FW37) 1:26.546 - 27 kör
5. Grosjean (Lotus E23) - 1:27.950 - 25 kör
6. Ericsson (Sauber C34) 1:28.719 - 28 kör
7. Hülkenberg (Force India VJM08) - 1:29.277 - 28 kör
8.
Magnussen (McLaren MP4-30) - 1:29.336 - 8 kör
9. Sainz (Toro Rosso STR10) idő nélkül - 18 kör

12:03
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo és Grosjean is javít

Az ausztrál pilóta már a második, Hamilton mögött az egyetlen eddig 1:26 alatt. A Red Bull 1:25.941-et ért el. Szintén gyorsult Grosjean is, 1:27.950-nél jelenleg az ötödik.

12:15
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Nagyot lépett Hülkenberg, gyorsult Magnussen

Rövid pályafutása eddigi legjobb idejét érte el az új Force India, a volánnál Nico Hülkenberggel. A német pilóta 1:27.404-et ért el a közepes abroncsokon. Nem sokkal később Kevin Magnussen is előrébb tudott lépni, több egyni legjobb részidő után a köridőn is javított, jelenleg 1:29.028-nál tart.

12:17
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton megint elfékezte magát

Ma már legalább a második alkalommal kötött ki a bukótérben az 1-es kanyar féktávja után, jelentette Ben Anderson, az Autosport tudósítója. A brit pilóta vissza is tért a bokszba, ahogy Magnussen is, összesen 17 körrel a háta mögött. Ericsson 1:27.710-re javít, már csak Sainznak nincs ma ideje.

12:21
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz első ideje

A hetedik helyre jó Carlos Sainz első köre, ami 1:27.823-nál ért véget. Daniel Ricciardo is kihajtott a pályára, Marcus Ericsson pedig hosszú etapon van a Sauber legfrissebb tweetje szerint.

12:24
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz szenved a 3-as kanyarban

Ben Anderson, az Autosport tudósítója a pálya szélén figyeli a pilótákat. Legfrissebb megállapítása: "Sainznak nehézségei vannak az erőátvitellel a 3-as kanyarban. Egy körrel ezelőtt a spanyol nagyon elemelte (a lábát a gázról) és enyhébben most is."

Közben Ricciardo faragott a köridején, de még mindig 4 tized a hátránya Hamilton mögött. Később ő is bajba került. "Nagy elfékezés Sainztól az 1-es kanyarban, és nagy mentés Ricciardótól a 3-as kanyar kijáratánál, úgyhogy el kellett vennie."

12:28
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo is ott csúszott meg, ahol Alonso összetörte

A 3-as kanyar kijárata a korábbi éveknél nagyobb veszélyforrásnak tűnik a pilóták számára. A külső szélen lévő műfű lehet a problémás, de sem Alonso, sem Ricciardo esetében nem tudni, hogy ráfutottak-e. Néhány nappal ezelőtt Romain Grosjean elmondta, nagyon utálja a műfüvet a versenypályákon.

12:32
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Bizakodó a Manor csapatfőnöke Ausztráliával kapcsolatban

Egyre jobbak a Manor esélyei, hogy már az Ausztrál Nagydíjon is rajthoz álljanak. "Nagyon közel állunk ahhoz, hogy odaérjünk Melbourne-re, mindenki éjt nappallá téve dolgozik, hogy sikerüljön" - nyilatkozta John Booth, a Manor csapatfőnöke a The Yorkshire Postnak. "Az autók kezdenek elkészülni, és több helyszínen is dolgozunk, úgyhogy bizakodó vagyok. Visszatértünk Dinningtonba, és használunk egy bázist Silverstone-ban is. A célunk, hogy a jövő hét végére elkészüljünk."

12:34
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hülkenberg lágy gumival próbálkozott

Javított is az idején, de az 1:26.137 lágy abroncsokkal még meglehetősen szerény eredmény a Force Indiától. Ugyanazzal a motorral Massa a közepeseken futott 1:26.160-at. Magnussen 1:28.689-nél tart.

12:49
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Fotókkal üdvözli Magnussen 25. körét a McLaren

Közben Andreas Haupt, az Auto Motor und Sport tudósítója szerint Toto Wolff, Maurizio Arrivabene és a motorfejlesztési igazgatók a Mercedes motorhome-jában tárgyalnak az erőforrások javításához rendelkezésre álló zsetonokról. A Hondát nem említi.

12:51
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz töri meg a csendet

Az elmúlt néhány perc során senki nem volt a pályán, de Carlos Sainz nemrég kihajtott a bokszból. Délelőtt nagyrészt a kerékcserék gyakorlásával volt elfoglalva, de futott már mért kört is.

13:02
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Az állás délidőben

Az ebédszünetig viszont még van egy óra, úgyhogy a versenyzők tovább folytatják a munkát Barcelonában.

1. Hamilton (Mercedes W06) 1:25.471 - 36 kör
2. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:25.879 - 37 kör
3. Hülkenberg (Force India VJM08) - 1:26.137 - 53 kör
4. Massa (Williams FW37) 1:26.160 - 32 kör
5. Räikkönen (Ferrari SF15-T) 1:26.532 - 30 kör
6. Ericsson (Sauber C34) 1:27.710 - 35 kör
7. Sainz (Toro Rosso STR10) 1:27.800 - 32 kör
8. Grosjean (Lotus E23) - 1:27.950 - 28 kör
9.
Magnussen (McLaren MP4-30) - 1:28.689 - 8 kör

13:04
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Most a Williams vezet Barcelonában

Massa most a leggyorsabb a közepes keveréken futott 1:24.950-nel, pár pillanattal később Hülkenberg is javítani tudott 1:25.908-ra, lágy abroncsokkal.

13:10
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Egyre melegebb a pálya

Már 27 fokos az aszfalt a folyamatos napsütésnek köszönhetően, és a Pirelli tweetje szerint jó esély van arra, hogy délután sikerül túllépni a tegnapi 29 fokos csúcson is. Ennek örömére a Lotus kiküldte Grosjeant egy ellenőrző körre, de a francia vissza is tért a bokszba. Ezután az Autosport pusztító angol szóviccel operált: "Most hívhatnánk a pályát Carless Sainznak is" - utaltak arra, hogy nincs senki odakint.

13:12
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa lágy gumin javít

Magnussen, Ricciardo és Massa is a pályán van jelenleg, közülük a Red Bull pilótája tudott eddig javítani: 1:25.742-es ideje viszont azt jelenti, hogy továbbra is Massa vezet, aki ráadásul a lágy gumikat is feltette. Ez meg is hozta a kívánt hatást, 1:23.963-mal tovább erősítette vezető pozícióját.

13:18
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa csütörtökön gyorsabb volt

Tud jobbat a Williams a Massa által nemrég futott időnél, csütörtökön 1:23.500-at ért el, de még az is jócskán elmarad Rosberg tegnapi 22-es eredményétől. Közben Räikkönen feljött a második helyre 1:24.136-tal, Ericsson pedig 1:25.839-re javít, mindketten lágy gumikkal.

13:21
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton csak ebéd után tér vissza

Kísérleti beállításokkal próbálkoznak a Mercedesnél, ezek alkalmazásához viszont időre van szükség, így a délelőtt folyamán Hamilton már nem lép pályára. 46 percet hagynak ki.

13:26
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa most szuperlágy gumikkal javít

Tovább folytatja a kísérletezést Felipe Massa a Williamsszel és a Pirelli különböző keverékeivel. Legutóbbi eredménye 1:23.262, ma ez a mérce, szuperlágy abroncsokkal. Rögtön követi Räikkönen is, 1:23.276-tal, szoros az élmezőny!

13:31
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Javulnak az üldözők is

Lépéseket tettek a kis csapatok pilótái is. Ericsson legfrissebb ideje 1:25.559, Sainz pedig 1:26.330-at ért el. 25 perc van hátra a délelőttből.

13:34
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen eltékozolt egy kört a szuperlágyon

Az utolsó szektorban abszolút legjobb időt futott, de összességében fél másodperccel elmaradt korábbi legjobbjától Kimi Räikkönen. A Ferrari néhány perce kezdett kísérletezni a közepesnél lágyabb keverékekkel, korábban csak nagyobb üzemanyagszinttel futottak, hosszabb etapokat.

13:37
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Magnussen a McLaren eddigi legjobbját futja

Kevin Magnussen feljött a harmadik helyre egy lágy gumin elért 1:25.225-tel, ami néhány századdal már jobb, mint Jenson Button tegnapi eredménye. Az, hogy Magnussen már 33 kör alatt képes volt erre úgy, hogy ma vezeti először az idei autót, jól jelzi a McLaren jelenlegi kiforratlan állapotát.

13:39
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ericsson újabb köre a szuperlággyal

A tegnapi teszthez hasonlóan az ebédidő előtt felpörögtek az események, és több pilóta is lágyabb keverékű abroncsokkal próbálkozik. Most Ericsson indult egy újabb rövid etapra.

13:45
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hülkenberg is szuperlágyra váltott

Ezzel Magnussent szorította ki a top 3-ból. A német pilóta 1:24.939-et futott a Force Indiával, ami ma délelőtt már 70 kör fölött jár, ez mindenképpen figyelemre méltó egy új autótól.

13:50
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ericsson most a harmadik

Záporoznak a látványos idők a szuperlágy gumikkal, most Marcus Ericsson lépett elő a harmadik helyre 1:24.477-tel. Közben Romain Grosjean orrkúpot cserélt, ma már nem először.

14:05
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa zárta az élen a délelőttöt

Alaposan felborult a sorrend az elmúlt órában a lágy és a szuperlágy gumiknak köszönhetően, Hamilton és Ricciardo viszont nem vett részt a rekordok döntögetésében. A brit pilóta hamarabb befejezte a délelőttöt beállítások változtatása miatt, Ricciardo pedig továbbra is a közepes keveréken futott. Massa volt a leggyorsabb az ebédidő előtt.. 

1. Massa (Williams FW37) 1:23.262 - 45 kör
2. Räikkönen (Ferrari SF15-T) 1:23.276 - 51 kör
3. Ericsson (Sauber C34) 1:24.477 - 50 kör
4. Hülkenberg (Force India VJM08) - 1:24.939 - 76 kör
5.
Magnussen (McLaren MP4-30) - 1:25.226 - 38 kör
6
. Hamilton (Mercedes W06) 1:25.471 - 36 kör
7. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:25.742 - 60 kör
8. Sainz (Toro Rosso STR10) 1:26.330 - 53 kör
9. Grosjean (Lotus E23) - 1:27.950 - 44 kör

14:21
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb spekulációk Alonso balesetével kapcsolatban

Az általában megbízható információkat közlő Auto Motor und Sport szerint az ellenfelek autóiból származó GPS információk alapján Fernando Alonso körülbelül 135 km/órás sebességnél vesztette el az uralmát a McLaren felett múlt vasárnap, és körülbelül 105 km/órával csapódott a falnak. Ez nagyjából megfelel a mögötte autózó Sebastian Vettel becslésének, ő 150 km/órás sebességet mondott.

A német lap azt is megtudta, hogy az autót 31 G-s lassulás érte, de a versenyző fülénél elhelyezett szenzor csak 16 G-t mért, és Alonso sisakja is "úgy nézett ki, mint egy teljesen új darab, amit most vettek elő a táskából. Egy karcolás sem volt rajta." Michael Schmidt, a kiadvány rutinos tudósítója egy névtelen forrást is idézett a paddockból, aki a McLarennel ellentétben továbbra sem a szelet tartja felelősnek a balesetért.

"Fernandónak talán orvosi problémája volt, egy kisebb infarktus vagy hasonló. Ez jobban megmagyarázná az orvosok óvatosságát, és a hosszú kórházi megfigyelést." Egyelőre nem tudni, hogy Alonso vezethet-e Ausztráliában, a mai teszten Kevin Magnussen helyettesíti.

14:31
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel korábbi mérnöke dícsérte Kvjatot

Vezető versenymérnökké léptették elő a Red Bullnál a francia Guillaume Rocquelint, közismertebb nevén Rockyt, aki tavalyi Sebastian Vettel mérnöke volt. A szakember az idén már mindkét versenyzőt felügyeli, így Danyiil Kvjatról is véleményt tudott alkotni a tesztek során. "Az autóvezetési képességei soha nem kérdőjeleződtek meg, de az nagy elvárás egy versenyzőtől, hogy beépüljön egy csapatba, és csupán hat tesztnap alatt otthonossá is váljon mindennel" - jelentette ki.

Kvjat rögtön egy kisebb hibával kezdte az első, jerezi tesztet, e miatt az egész első napot első szárny nélkül kellett teljesítenie, de ez nem hagyott maradandó nyomot a Red Bull munkatársainak emlékezetében. "Nagyon gyorsan integrálódott a struktúránkba, jól megismerte a srácokat, és dupla olyan gyorsan megértette a rendszereinket és folyamatainkat. Nagyon meggyőző volt, és úgy vélem, jól felkészült az első futamra."

14:43
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A McLaren nem kommentálja Alonso állapotát

Nem várható, hogy a McLaren állást foglal Fernando Alonso felépülésének előrehaladásáról. "Fernando orvosi állapotával kapcsolatban a McLaren részéről nem helyes, ha kezdeményez, és nem is tesz így, mivel az orvosi ellátását olyan emberek végzik, akik erre a legképzettebbek, konkrétan az orvosai" - idézte a McLaren szóvivőjét a grandprix.com.

Közben Sebastian Vettel bővebben is beszélt arról, hogy mit látott a spanyol múlt vasárnapi balesetéből: "Pont mögötte mentem, de nem igazán láttam. Kicsit lekéstem, így nem láttam, hogyan kezdődött a baleset, csak az utolsó részletet, amikor nekiment a falnak. Azt viszont nem tudom, hogy mi történt előtte, nem ítélkezhetek." A német pilóta azt is elárulta, hogy az FIA még nem beszélt vele a balesetről, de a McLaren már igen.

"Rögtön a történtek után átmentem a McLarenhez, és nagyjából elmondtam nekik, amit láttam, és megkérdeztem, hogy Fernando jól van-e, akkoriban ezt nem tudtuk. Eléggé megrázó tudni, hogy még mindig gyógyulnia kell, de a legfontosbb most, hogy alapvetően jól van" - mondta a négyszeres világbajnok Barcelonában.

14:48
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Egy közeli Magnussenről

Bár szerencséje is van a korábbiaknál jóval megbízhatóbb McLarennel, Kevin Magnussen mai bemutatkozása egyelőre meggyőző. Annak ellenére, hogy hónapokat kihagyott, rögtön versenyképesen tért vissza a számára ismeretlen MP4-30-as volánja mögé. A Honda tweetje szerint a dán minden etap során gyorsabbá, és egyre otthonosabbá válik az új autóban.

14:52
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Nem a zsetonokról alkudoztak Barcelonában

Néhány órával ezelőtt Andreas Haupt, az Auto Motor und Sport tudósítója arról számolt be a Twitteren, hogy a Mercedes motorhome-jában a motorfejlesztésre fordítható zsetonokról alkudoztak a csapatfőnökök, és az erőforrásokért felelős szakemberek. Haupt most pontosított, a legfrissebb információi alapján a 2017-es motorokról volt szó. Szerinte a V6-os turbókat favorizálják a menedzsmentek. Ott volt a Honda is.

14:54
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Nem volt felhőtlen Räikkönen délelőttje

Elektronikai hiba miatt vesztegelt sokáig a bokszban Kimi Räikkönen a Ferrari közleménye szerint. Amikor a pályán volt, aerodinamikai méréseket, és beállítások tesztelését végezte. A délután folyamán versenyszimuláció várható.

15:00
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a délutáni teszt

Egyelőre viszont még senki sem lépett pályára. A levegő 12, az aszfalt 28 fokos Barcelonában, a tegnapi csúcs egy fokkal volt melegebb.

15:00
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Mario Andretti 75 éves

A versenypályákon ő volt az amerikai álom, de csoda, hogy túlélte elképesztően szerteágazó pályafutását, amelyet Kerékforgatók című sorozatunk mai részében mutatunk be. Boldog születésnapot!

Andretti az 1978-as Kanadai Nagydíjon Forrás: Facebook/Mario Andretti
15:03
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Egyelőre csak Massa indult útnak

A délelőtti leggyorsabb kezdte meg elsőként a délutáni szakaszt Barcelonában. Az elmúlt napok során délután inkább hosszabb etapokra került sor, de a nap vége felé ismét a tempóra mentek rá a csapatok.

15:11
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hartstein is kritizálja Jordá szerződtetését

A gyakran éles hangot megütő egykori F1-főorvos, Gary Hartstein is kritizálta a Lotust, amiért fejlesztő pilótának szerződtették Carmen Jordát, aki több éves pályafutása során általában az utolsók között szerepelt, legutóbb a GP3-ban. "Hihetetlen, hogy Carmen Jordá a Lotus tartalék pilótája lett. Nagyon tehetséges, és gazdag technikai ismeretekkel rendelkezik. Na ez az, amit még soha, senki nem mondott" - írta a Twitteren, majd később javította magát, és pontosított, hogy Jordá csupán fejlesztő pilóta lett.

15:13
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa és Räikkönen a pályán

A brazil a kemény, a finn a közepes keverékű Pirelliken fut, elképzelhető, hogy versenyszimulációba kezdtek, erre a Ferrari utalt is az ebédszünetben. Közben Kevin Magnussen is készül, hogy autóba üljön.

15:18
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Adrian Newey is Barcelonában van

Hivatalosan egy lépéssel távolabbról figyeli a Red Bull F1-es autójának fejlesztését, de Jerez után Barcelonába is elment Adrian Newey, a csapat legendás tervezőmérnöke. A civil ruhát viselő Newey-ről a Sky Sports közölt fotót, ahogy a bokszban egy kormányt tart a kezében. Bár a tesztek alapján korai ítélkezni, nem úgy tűnik, hogy a Red Bull nyerő formában lenne.

15:25
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A kék-fekete ruhával viccel a Williams

Miközben versenyzőjük rója a köröket, a Williams reagált az elmúlt napok internetes slágertémájára, amely kapcsán emberek milliói és cikkek tömegei vitatkoztak azon, hogy egy lefényképezett női ruhadarab valójában kék-fekete, vagy arany és fehér színű. A grove-i istálló legfrissebb tweetje szerint "Pat (Symonds) megerősíti, hogy az FW37 fehér és kék, nem #blackandblue vagy #whiteandgold, bár van benne némi piros".

15:28
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo is a pályán

Nincs nagy forgalom Barcelonában, mindössze Massa, Räikkönen és Ricciardo van a pályán, bár futólag Magnussen is kilátogatott. A brazil már a 15. körét futja zsinórban, a finn a 10-et, amelyek mindegyike 1:30-as, tehát nagyon kiegyensúlyozott.

15:33
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Button üdvözölte Magnussen visszatérését

Jenson Button örömének adott hangot, hogy Kevin Magnussen is kipróbálja a McLaren MP4-30-ast, ha már Fernando Alonso a múlt vasárnapi balesete miatt nem tud vezetni. "Kevin mindig is nagyon gyorsan magára talált, miután beugrott egy autóba. Ezt már akkor is megfigyeltük, amikor először F1-es autóba ült, úgyhogy nem hiszem, hogy problémái lennének" - idézte Buttont az Autosport.

"Igazság szerint mindig jó, ha minél több véleményhez jutunk. Nagy kár, hogy Fernando nem tud körözni - hiszen mindig szerencsés, ha különböző felektől szerzünk információkat. Ezért is remek, hogy Kevin ülhet az autóban, érdeklődve várom a meglátásait, és a véleményét." Button azt is hozzátette, hogy - a technikai nehézségek ellenére - a McLaren rengeteget fejlődött az első teszt óta.

15:35
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa 18 körig bírta

Most viszont kiállt a bokszba, így a kemény gumikkal futott etapja véget ért. Räikkönen a 17. körében jár a közepesekkel, Ricciardo eddig hétszer fordult, szintén a közepesekkel. Grosjean javított 1:27.574-re, és Ericsson is kihajtott a pályára. Felkészül: Carlos Sainz.

15:44
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen folytatja a versenyszimulációt

22 kör után kiállt kereket cserélni, de rögtön folytatta is a kilométerek gyűjtését Kimi Räikkönen. A Ferrari pilótája az etap végére már az 1:32-es tartományba lassult vissza, a frissebb gumikon futó Sauber is elkezdte utolérni.

15:46
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton autóján még mindig dolgoznak

Körülbelül két órája áll Lewis Hamilton a bokszban, igaz, ennek fele az ebédszünet miatt nem jelent kiesést. A Mercedes szerelői "kísérleti beállításokat" alkalmaznak az autón. Már csak a brit pilóta várat magára a délután során, mindenki más volt már kint.

15:54
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen kemény gumikra váltott

A Ferrari kemény abroncsokkal látta el Räikkönen autóját a legutóbbi kiállásnál, számol be a Sky Sports. A finn az új gumikon kicsit gyorsulni tudott. Először 1:29.562-t, majd 1:29.716-ot, 1:29.928-at, 1:29.339-et, 1:30.044-et, 1:30.480-at, majd 1:29.493-et futott. A 2007-es világbajnok mellett Hülkenberg, Ericsson, Massa és Sainz is a pályán, közepes gumikkal. 

15:56
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A közönség soraiból figyeli az eseményeket a Ferrari főnöke

Maurizio Arrivabene és a Scuderia tesztpilótája, Esteban Gutiérrez kiült a nézők közé Barcelonában.

16:00
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hosszú etapokkal indult a délután

Az első óra végén leginkább a körszámok terén tapasztalható változás az időtáblázaton:

1. Massa (Williams FW37) 1:23.262 - 72 kör
2. Räikkönen (Ferrari SF15-T) 1:23.276 - 85 kör
3. Ericsson (Sauber C34) 1:24.477 - 60 kör
4. Hülkenberg (Force India VJM08) - 1:24.939 - 85 kör
5.
Magnussen (McLaren MP4-30) - 1:25.225 - 39 kör
6
. Hamilton (Mercedes W06) 1:25.471 - 36 kör
7. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:25.742 - 77 kör
8. Sainz (Toro Rosso STR10) 1:26.330 - 65 kör
9. Grosjean (Lotus E23) - 1:27.574 - 51 kör

16:05
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo 15 kört tett meg, Sainznak mg 56 van hátra?

A Red Bull ausztrál pilótája egyelőre visszavonult a pályáról, 15 kört ment a közepes abroncsokon. Massa, és Räikkönen még mindig megy, nemrég csatlakozott hozzájuk Ericsson, Hülkenberg és Sainz is, aki szintén versenyszimulációt fut. Az Autosport szerint a spanyol tábláján az "L56" felirat szerepel, ami azt jelenti, hogy még 56 köre van hátra. Räikkönen "L34" feliratáról ugyanezt gondolhatnánk, de a Ferrarinál növekszik az érték, így ott a megtett körök számát tudathatják a versenyzővel.

16:12
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Grosjean elmozdult az utolsó helyről

A francia 1:26.112-es idejével megelőzte Sainzot. Massa és Räikkönen 14 kör után kereket cseréltek, és továbbra is versenyszimulációt futnak. A finn a Pirelli fejlesztés alatt álló kemény abroncsait kapta.

16:15
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Folyadékot engedhetett a McLaren

A wokingiak boksza előtt folyadék-semlegesítő port vett észre Williams Esler, a Sky Sports munkatársa.

16:17
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen megint kereket cserélt

Ez már a finn harmadik etapja az ebéd óta, a legújabb gumikon a köridői az alábbiak szerint alakulnak: 1:27.292, 1:28.064, 1:28.306, 1:28.137, 1:28.212. Ricciardo is versenyszimulációt futhat, mert a célegyenesben neki lengetett táblán a 46-os szám szerepelt.

16:24
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen 100 kör fölött

Ma már 102 alkalommal körbe ment a barcelonai pályán Kimi Räikkönen. Az új autót próbálgató Force India jelenleg 99-nél tart Hülkenberggel, Ricciardo 90-et ment, Sainz 81-nél jár. Meglepő módon ezen a listán egyelőre Hamilton az utolsó 35 körrel. A Mercedest délelőtt láttuk utoljára a pályán.

16:31
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Megint gond a McLarennél?

A délután folyamán értékelhető távot még nem tettek meg, ráadásul folyadéksemlegesítő por is megjelent a bokszuk előtt. A Sky Sports szerint "a csapat azt mondja, nem adják fel a mai napot, és remélik, hogy még a nap vége előtt vissza tudnak térni". A tegnapi, optimizmusra okot adó körszám után ez ismét rossz hír a wokingi csapat számára.

16:36
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo 17 kör után kereket cserélt

A közepes keménységű abroncsok voltak fent, a helyszíni megfigyelők szerint a Red Bull nagyon következetesen haladt az etap során. Christian Horner közben robogóval járja körbe a pályát, és - gyaníthatóan - figyeli az autók mozgását Barcelonában.

16:39
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

10 fokot esett a pálya hőmérséklete

Jelentősen megnövekedett a felhőzet Barcelona fölött, a korábbi 28 helyett már csak 17 Celsius fokos az aszfalt hőmérséklete.

16:42
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton újra a pályán

Több órás tétlenség után Lewis Hamilton ismét kihajtott a bokszból a Mercedesszel. "Kísérleti beállításokat" fog kipróbálni. Ma eddig mindössze 35 kört tett meg, még bő két órája maradt a számára utolsó előszezoni tesztnapból. A csapat tweetje szerint a szerelők éhesek, mert az ebédidő alatt is dolgoztak. Nagy változás történhetett a lemezek alatt.

16:48
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Jó tempót megy Hamilton

Közepes gumikkal tért vissza Lewis Hamilton a pályára, az első, 1:30-as köre után már 1:26.686-ot ment. Kimi Räikkönen közben befejezte a versenyszimulációt, összesen 118 kört tett meg.

16:54
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A Mercedes csak pár kört teljesített

Hamilton minden második mért köre volt tempós, de 4 forduló után vissza is tért a bokszba. A pálya közben már csak 16 fokos.

16:57
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Továbbra is versenyszimulációk zajlanak

Ráadásul a pálya is egyre hűvösebb, úgyhogy közepes és kemény gumikon nem meglepő, hogy nincs nagy változás a sorrendben.

1. Massa (Williams FW37) 1:23.262 - 88 kör
2. Räikkönen (Ferrari SF15-T) 1:23.276 - 118 kör
3. Ericsson (Sauber C34) 1:24.477 - 72 kör
4. Hülkenberg (Force India VJM08) - 1:24.939 - 116 kör
5.
Magnussen (McLaren MP4-30) - 1:25.225 - 39 kör
6.
Hamilton (Mercedes W06) 1:25.471 - 42 kör
7. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:25.742 - 94 kör
8. Grosjean (Lotus E23) - 1:26.112 - 77 kör
9. Sainz (Toro Rosso STR10) 1:26.330 - 95 kör

17:10
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton csak rövid ideig volt a bokszban

Vissza is tért a pályára, és 1:25-ös idővel kezdett. Van mit behoznia, ő futotta eddig a legkevesebb kört a szombati nap során.

17:18
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A McLaren feladta mára

Elkezdett folyni az olaj a McLaren-Hondából, ezért függesztik fel mára a munkát. Eric Boullier csapatfőnök egy óra múlva beszél a sajtónak.

17:23
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton is túl a félszáz körön

A címvédő a nap közbeni várakozás után most elkezdte gyűjteni a köröket, és folyamatosan 1:26-27-es időket tud autózni. Közben a sauberes Marcus Ericsson is versenyszimulációba kezdett.

17:31
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton rákapcsolt, és a 3. helyre jött fel

Mindezt a közepes gumikon, Massa mögött kevesebb, mint 1 másodperc a hátránya. A brazil viszont a szuperlágy gumival ment. A Mercedes pilótája 1:24.181-et futott. Massa is a pályán.

17:35
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Azért a Mercedesnek sem jön össze minden elsőre

A világbajnoki címvédő a McLarenhez hasonlóan online versenyközpontot indít a 2015-ös szezonra, ahol a rajongók különböző adatok segítségével figyelhetik az eseményeket a futamhétvégéken. A csapat a Twitteren hívta a követőket, hogy nézzék meg, mivel készülnek, de a bejegyzés írásakor egy diszkrét Fatal error fogadta a látogatókat. A My Race Hub itt érhető majd el, valamikor.

17:37
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Még mindig a keményebb keverékek a jellemzők

Räikkönen jelenleg a kemény Pirelli gumikon fut, és aero festék látszik autójának hátsó szárnyán. Massa és Ricciardo közepes keveréken van, Grosjean átlépte a 100. kört a Lotusszal.

17:44
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa és Ricciardo közepes keveréken

Hosszabb etapokat megy a Williams és a Red Bull versenyzője. Massa '28-as, Ricciardo '29-30-as időket fut, de az ő abroncsai régebbiek. Ezek elég messze vannak Hamilton nemrég elért idejétől, ami az eddigi legjobb eredmény közepes gumival Barcelonában. Persze, Hamilton kevesebb üzemanyagot vitt magával.

17:49
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Magnussen dícséri a McLarent

A Twitteren üzent követőinek Kevin Magnussen, aki november óta először ült F1-es autóban, de ma rögtön felvette a ritmust, és 39 körig jutott Barcelonában. Ekkor olajfolyás állította meg. "Nagyszerű volt ma visszülni az autóba. A McLaren-Honda remek érzetet kelt! Elég sok van még ebben. Köszönöm a drukkolást!" - írta.

17:51
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton lágy gumira váltott

Közeledik a mai teszt utolsó órája, Hamilton fel is tetette a lágy abroncsokat. 1:23.648-as ideje továbbra is a harmadik helyre jó. Massa és Ricciardo is véget vetett hosszabb etapjának.

17:53
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa befejezte mára

Nem tűnik túl csalódottnak a fotón szereplő Williams szerelő, ezért úgy tűnik, hogy elvégezték a mai napra tervezett feladatokat. Ez volt Felipe Massa utolsó tesztje az idénynyitó Ausztrál Nagydíjig.

17:59
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Massa vezet, Hamilton gyorsul

Massa és Magnussen már nem fog ma tesztelni, a többiek viszont az utolsó órájukat kezdik meg Barcelonában.

1. Massa (Williams FW37) 1:23.262 - 102 kör
2. Räikkönen (Ferrari SF15-T) 1:23.276 - 126 kör
3. Hamilton (Mercedes W06) 1:23.648 - 62 kör
4. Ericsson (Sauber C34) 1:24.477 - 107 kör
5. Hülkenberg (Force India VJM08) - 1:24.939 - 143 kör
5.
Magnussen (McLaren MP4-30) - 1:25.225 - 39 kör
7. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:25.742 - 111 kör
8. Grosjean (Lotus E23) - 1:26.112 - 105 kör
9. Sainz (Toro Rosso STR10) 1:26.330 - 121 kör

18:03
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton visszavette a vezetést

A brit világbajnok még délelőtt veszítette el az első pozíciót, most az ő autójára is felkerültek a lágy gumik, és Massa eddigi idejét megdöntve ismét az élre állt. Az új mérce 1:23.022. Minden szektorban a leggyorsabb volt.

18:07
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A pályán és azon kívül is Hamilton a sláger

A világbajnoki címvédő ismét az élen áll, a Mercedesszel való szerződéshosszabbítása viszont továbbra sem rendezett. Rachel Brookes, a Sky Sports riportere nemrég beszélt Toto Wolffal, az osztrák csapatfőnök szerint nagyon eltúlzottak azok a hírek, amelyek szerint Hamilton heti 1 millió angol fontot kér 2016-tól a Mercedestől.

18:11
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Grosjean javított, jelenleg a 6.

Az idők tekintetében nem fut látványos napot Romain Grosjean, de a 106. köre végén megjavította eddigi legjobbját. Jelenleg 1:25.183-mal a 6. helyen áll. Mivel nagyot ugrott előre a köridő terén, feltehetőleg valamelyik lágyabb gumit használta.

18:17
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Tovább csökkent a hőmérséklet

Már csak 13,9 fokos az aszfalt, ami nem igazán ideális a csapatok számára. Hamilton ráadásul feladta a leckét azzal, hogy lágy gumival jobbat futott annál, amit az ellenfelek szuperlággyal el tudnak érni. 40 perc van hátra.

18:23
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

34 perc híján kibírtuk a mai napot leállás nélkül, egyelőre nem tudni, hogy mi történt. Grosjean és Ricciardo éppen versenyszimulációt teljesített.

18:25
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Ericsson állt meg a 3-as kanyarnál

Itt történt Alonso balesete is. Hacsak nem valami apróság romlott el, a svéd pilóta Sauberének ma a 121. volt az utolsó köre.

18:28
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A Force India kerek körszámra hajt

146 körnél jár ma Nico Hülkenberg a Force Indiával, ami bár sokat késett, nagyon megbízhatónak tűnik. A csapat azt írta a Twitteren, hogy "kerekítsük fel ezt a számot", úgyhogy a Sauber eltávolítása után ők még bizonyára visszatérnek a pályára.

18:32
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

A McLaren már az európai szezonról beszél

A Sky Sports tudósítása szerint Eric Boullier azt mondta, a McLaren nem számít arra, hogy a szezon európai szakasza előtt versenyképesek lesznek.

A teszteken látott formájuk alapján egyelőre az a kérdés, hogy a versenyzők addig hány erőforrást használnak el.

18:37
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton visszaváltott a kemény gumikra

Hülkenberg, Grosjean és Sainz is kihajtott a pályára. Az eredeti hírekkel ellentétben a brit pilóta nem a szuperlágy gumikon van kint.

18:42
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Grosjean és Sainz is javított

Egyéni legjobb időket ért el Romain Grosjean és Carlos Sainz is. A francia 1:24.628-cal az ötödik, a spanyol 1:24.761-gyel követi. A Sky Sports szerint a Toro Rosso korábban annyira komolyan vette a versenyszimulációt, hogy a teljes csapatvezetés is kiült a bokszfalnál elhelyezett irányítóközpontba.

18:46
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Boullier: Tavaly más csapatoknál is ugyanez volt a helyzet

A McLaren csapatfőnöke elismerte, hogy nem úgy szerepeltek a teszteken, ahogy várták, de rámutatott, hogy tavaly több csapat is hasonló problémák voltak. "Ne felejtsék el, hogy ugyanez volt a helyzet számos csapatnál tavaly ilyenkor. Igaz, hoy nem mentünk annyit, amennyit szerettünk volna, de le fogjuk küzdeni ezt. Európára már versenyképesebbek leszünk."

"Nem leszünk annyira felkszültek, amennyire szeretnénk. Minden úgy működik, ahogy a terv szerint kell, de a megbízhatóság aggasztó, ez nyilvánvaló" - idézte a Sky Sport.

18:47
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb piros zászló

Valószínűleg Sainz okozta, aki előtte nem sokkal a 4. helyre lépett előre 1:24.191-gyel. Grosjean is javított, ő 1:24.200-nál tart.

18:49
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Megint a 3-as kanyar

Sainz, és lassan az egész mezőny számára egyfajta csapdává válik a 3-as kanyar. A spanyol megint ott állt meg, miután múlt vasárnap is pont ott törte össze a Toro Rossót.

18:59
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

Hülkenberg és Ericsson még kihajtott a bokszból, de mért körre már nem lesz idejük.

19:00
február 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton végzett az élen szombaton Barcelonában

Technikailag még előkerült a zöld zászló, de Sainz megállása miatt gyakorlatilag már néhány perccel korábban véget ért a mai teszt Barcelonában. Hamilton hosszú időt a bokszban töltött, a McLaren délután ki sem tudott állni, Ericsson és a Toro Rosso megállása miatt volt piros zászló szombaton. Nemsokára jelentkezünk a részletes eredményekkel, majd utána a szöveges összefoglalóval.

1. Hamilton (Mercedes W06) 1:23.022 - 76 kör
2. Massa (Williams FW37) 1:23.262 - 102 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF15-T) 1:23.276 - 136 kör
4. Sainz (Toro Rosso STR10) 1:24.191 - 132 kör
5. Grosjean (Lotus E23) - 1:24.200 - 116 kör
6. Ericsson (Sauber C34) 1:24.477 - 123 kör
7. Hülkenberg (Force India VJM08) - 1:24.939 - 158 kör
8.
Magnussen (McLaren MP4-30) - 1:25.225 - 39 kör
9. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:25.742 - 128 kör

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!