Hamilton az élen, gyorsan kezdett a Red Bull is

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Orosz Nagydíj
Mercedes' British driver Lewis Hamilton sits in his car during the third practice session of the Formula One Russian Grand Prix at the Sochi Autodrom circuit in Sochi on April 29, 2017. / AFP PHOTO / Alexander NEMENOV
Vágólapra másolva!
Hamilton tempójára egyelőre nem volt válasz, a Red Bull viszont műszaki hiba ellenére is felzárkózott a Ferrari mögé. Button visszatért a mezőnybe, és aprólékosan elkezdte ledolgozni a hátrányát.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül43 bejegyzés

Nem hivatalos körrekorddal Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj első szabadedzésén. A Mercedes pilótája 1:13.425-öt ért el ultralágy gumikkal, ami az eddigi leggyorsabb monacói kör a pálya összes korábbi nyomvonalát is figyelembe véve. Hamilton az edzés derekán érte el a köridőt, előtte jellemzően Valtteri Bottas szorította egyre lejjebb a referenciapontot.

A Ferrarik némi fáziskéséssel reagáltak, Vettel csak rövid ideig volt a leggyorsabb, és később is inkább azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy előbb Kimi Räikkönen, majd a négyszeres világbajnok is érintőre vette a falat. Ennél nagyobb vezetői hibákat csak Romain Grosjean követett el, ő kétszer is kicsúszott, de szerencsére baleset nem történt az első 90 perc során.

Hamilton dedikált, majd a leggyorsabb volt Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Ennek ellenére többen is gondokkal küzdöttek a szabadedzés alatt. Max Verstappen autóján sokáig padlólemezt cseréltek, Marcus Ericsson váltóhiba, Nico Hülkenberg pedig az energia-visszanyerő rendszer meghibásodása miatt rostokolt a bokszban, ők ketten nem is tettek meg mért kört. A holland pilóta igen gyors körökkel ellensúlyozta a kimaradást, és végül a 3. helyezett lett.

Valtteri Bottas leszorult a képzeletbeli dobogóról,

de így is megelőzte Daniel Ricciardót, és az edzés egyik csalódását, Räikkönent, aki mindössze a 7. lett, bő 7 tizedmásodperces hátránnyal Hamilton mögött. Feltűnően jól mentek viszont a Toro Rossók, sokáig az első 5 közé is befértek, végül Danyiil Kvjat a 6. lett, Carlos Sainz pedig a 9. helyezett, ami kifejezetten ígéretes, hiszen a többiekkel ellentétben nem ultralágy gumikkal edzettek.

Verstappen sokáig várakozott, majd gyors volt Forrás: 2017 Getty Images/Dan Istitene

Ebből a szempontból sokáig a visszatérő Jenson Button is kakukktojás volt, hiszen a 2009-es győztes tesztelésre használta az edzést, ismerkedett a számára új MCL32-vel, ezért lágy gumikon körözött, amelyekkel csak az utolsó helyre volt jó. Az utolsó etapjaira aztán kapott ő is ultralágyakat, így Romain Grosjeant, Lance Strollt, Jolyon Palmert és Pascal Wehrleint megelőzte, és

Button a végére Stoffel Vandoorne-t is megközelítette.

A Williams szokás szerint ismét nehezen kezdett Monacóban, Stroll csak a sereghajtók között szerepelt, és Felipe Massa is lassabb volt mindkét Force Indiánál, csak a 11. lett. Nem festett jól helyzet az új színekkel futó Haas csapat számára sem, mindkét pilótájuk küszködött az autóval, Grosjean kétszer ki is csúszott, Kevin

Magnussen autójáról pedig már az edzés elején leszakadt egy alkatrész.

Jó hír a mezőny számára, hogy a sárga zászlók alig kerültek elő, egyelőre senkinek sem kell baleset miatt új autót építeni, és az időjárás az egész hétvége során napsütéses marad, így zavartalanul folytatódhat a felkészülés a délutáni második szabadedzésen.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

11:55
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Kezdődik a monacói hétvége

Köszöntjük Olvasóinkat a Monacói Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! A hercegségben szokás szerint már csütörtökön kezdődik a menetrend. Csodálatos az időjárás, és várhatóan ez így is marad egész hétvégén.

11:57
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Nagy visszatérővel gazdagodik a mezőny

Bár Fernando Alonso az Indianapolis 500-at választotta a hétvégén, Jenson Button révén méltó helyettese érkezett a mezőnybe. Farkas Péter őt is kérdezte a helyszínen.

Button: Megkérdeztem a kutyáimat és a barátnőmet, elengedtekhttp://www.gphirek.hu/f1/20170524-f1-jenson-button-megkerdeztem-a-kutyaimat-es-a-baratnomet-elengedtek-monacoba.htmlHamilton a pályán akarja lerendezni Vettellelhttp://www.gphirek.hu/f1/20170524-f1-lewis-hamilton-nem-akar-jatszmazni-sebastian-vettellel.html
12:01
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Sainz az első a pályán

Jön Vettel is, Kvjatnak az útját kellett állni, nehogy összeütközzön a négyszeres világbajnokkal a bokszban. Nemsokára Button is pályára lép, az idén először.

12:02
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Button lágy gumikkal kezd

Hamilton és Vandoorne a szuperlágyakat választotta. Valószínűleg a McLaren is csak egy installációs kört tesz meg, de Buttontól nem lenne meglepő, ha később hosszabb etapokat futna, hiszen számára teljesen ismeretlen az idei autó.

12:04
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappené a nap első köre

1:19.424-et futott, ultralágy gumikkal, Bottas szuperlágyakkal követi és két szektor után csak 0,18 másodperccel lassabb nála.

12:05
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas beragadt a forgalomba

A finn pilóta hátránya változatlan maradt, 0,187 másodpercet kapott Verstappentől, majd beragadt Sergio Pérez mögé. Hamilton egy lassú körrel kezdett.

12:07
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton 1 ezreddel gyorsabb Bottasnál

Ugyanaz az autó, ugyanolyan gumik, 1 ezredmásodperces különbség a Mercedes 2 pilótája között. Bottas viszont a következő körben 1:16.852-re javít, és magabiztosan átveszi a vezetést.

12:10
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas tovább javított, Hamilton követi

A finn pilóta 1:15.971-re javított, Hamilton 1.045 másodperces hátránnyal követi. Verstappen közben visszament a bokszba, 3,4 másodperc a hátránya, rajtuk kívül csak Strollnak van mért köre, aki természetesen messze az utolsó.

12:11
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas rendíthetetlenül faragja a köridőt

Már 1:15.408-nál jár, most 1,6 másodperccel gyorsabb Hamiltonnál. Előkerült Ricciardo is, a többiek egyelőre nem sietik el a munkát.

12:13
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Rögtön állítanak a McLarenen

Az installációs kör után máris munkához láttak a McLarennél.

12:15
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Ennyire közel lehet kerülni az autókhoz

Ehhez persze nem árt újságírónak lenni, de Monacóban tényleg testközelbe kerülhet az F1-es mezőny.

12:16
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Valami leszakadt Grosjean autójáról

Nagy tempóval átugratott a rázókövön az uszodánál és egy nagy alkatrész bánta az átfényezett Haason. Bottas közben 1:15.111-re javított, Verstappen ultralágy gumival a nyomába eredt, Hamilton és Ricciardo a következő.

12:18
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Új szárnyat avatott a Force India

Három légterelőből áll az új T-szárnyuk. A Red Bull is beadta a derekát, az RB13-ason is megjelent a nem kedvelt megoldás.

12:19
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel egyelőre nem sieti el

Ultralágy gumikkal egyelőre csak a 8. helyezett, miközben Räikkönen az 5. helyre ért oda, de az ő hátránya is 1,485 másodperc. Button lágy gumival egyelőre az utolsó, 2,4 másodperccel lassabb Vandoorne-nál.

12:20
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Button rögtön elfékezte az egyik gumiját

Ez még a legelső felvezető körön történt.

12:22
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen az első, aki a falhoz ért

Pontosabban a szalagkorláthoz, az autó bal oldalával horzsolta, de úgy látszik, megúszta. Most mondjuk csak araszol a pályán, de valószínűleg csak a forgalomból próbál kikeveredni.

12:27
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Newey személyesen nézegeti a Red Bullt

Tényleg nagyon ráállították a Red Bull sztártervezőjét, hogy tegyen rendet az autó körül, mert személyesen vizsgálja Verstappen autóján a bal első futóművet, majd a fülhallgatóját félretolva egyeztet a versenyzővel.

Közben Räikkönen gondja meggyűlt a forgalommal, Ericsson nem akarta őt elengedni az alagút előtti balosnál.

12:28
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel az élre állt

1:14.289-cel most ő a leggyorsabb, mögötte 0,595 másodperces hátránnyal Ricciardo a 2. helyezett, majd Bottas, Sainz és Verstappen következik.

12:32
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen is Vettel nyomába eredt

Egyelőre azonban csak a 4. helyre ért oda 0,8 másodperces hátránnyal. Nemrég volt egy hatalmas elfékezése is az alagút utáni féktávon. Sainz elemében van, szuperlágy gumival is megelőzte Räikkönent, és a 3. helyezett, pedig egyet előznie is kellett.

12:35
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Kvjat még Sainznál is nagyobbat ment

Ez persze csak részeredmény, de a Toro Rosso pilótája 0,351 másodperc hátránnyal a 2. Vettel mögött, ráadásul szuperlágy gumival futott. Érdemes odafigyelni az olasz istállóra?

12:35
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Így horzsolta Räikkönen a falat

12:39
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Pérez felzárkózott Vettel mögé

Ultralágy gumikkal 0,294 másodperc a hátránya, visszatértek a Mercedesek is a pályára, de egyelőre csak araszolnak, szintén ultralágyakkal.

Verstappen Red Bullját szétszedték a bokszban, mert eltört a padlólemeze. Egy ideig őt nem láthatjuk a pályán.

12:41
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton rákapcsolt, de még nem eléggé

A Ferrari továbbra is 1:14.289-nél tart, Hamilton 0.066 másodperc hátránnyal követi. Közben a Saubernél is előkerült egy új padlólemez, valószínűleg Ericsson számára, neki még nincs ma mért köre, ahogy Hülkenbergnek sincs.

12:42
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas beférkőzött Hamilton elé

A finn pilóta hátránya csak 12 ezredmásodperc Vettel mögött. Button még mindig utolsó, de csak lágy gumikat használt eddig.

12:45
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Váltóhiba Ericssonnál?

A Sky Sports szerint elveszett a 4-es fokozata, ez Monacóban elég nagy probléma.

Bottas és Hamilton közben lenyomta Vettelt, a finn pilóta 1:13.828-at futott, Hamilton most 0.117 másodperccel, Vettel 0.461 másodperccel lassabb nála, de ő továbbra is a bokszban van.

12:46
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton átvette a vezetést

Komoly tempóra kapcsolt a Mercedes, Hamilton mindhárom szektorban a leggyorsabb volt, és Vettel hátránya hirtelen 0.860 másodpercre nőtt, ki is jött a pályára. Bottas a 2. helyezett 0.399 másodperc hátránnyal.

12:47
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Az állás féltávnál

12:49
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton tovább gyorsult

Ugyan a köre végére csak 4 ezredmásodperc maradt, de így is tovább javította az eredményét, és 1:13.425-re módosította a mai leggyorsabb kört.

12:53
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hülkenberg még mindig a bokszban rostokol

Az energia-visszanyerő rendszerrel van gond, a Sky Sports szerint talán az akkumulátorral. Közben Vettel rója a köröket, de alig tudott javítani, eleinte a forgalommal küzdött, majd szabad pályán is csak 2 tizedet faragott a korábbi legjobbjából.

12:55
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel is lekoccolta a falat

Kérte a csapatát, hogy ellenőrizzék az autót, mert a 16-os kanyarban érintőre vette a szalagkorlátot. Ricciardo elvette tőle a 3. helyet, 0.525 másodperccel lassabb a Mercedeseknél.

12:57
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Senna emlékművet avattak Monacóban

A hajtűkanyarnál található, a háromszoros világbajnok első monacói győzelmének 30. évfordulója alkalmából helyezték el.

12:59
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel beférkőzött a két Mercedes közé

A Ferrari pilótája 0.196 másodperces hátránnyal bejött Hamilton mögé, és Bottas elé. Verstappen visszavette a sisakját, és az autója is kezd összeállni, nemsokára várhatóan visszatér a pályára. A gyakorlásra szüksége lenne, mert eddig mindkét Monacói Nagydíján összetörte az autót.

13:03
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Pérez sem kímélte az autóját

Ugyanott találta el a falat, ahol korábban a két Ferrari is. Erős futóműveket építettek a csapatok.

13:05
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Button még mindig tesztel

Még mindig az utolsó, 18. helyezett, vajon a hajrára kap szuperlágy vagy ultralágy gumit?

13:06
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Lemásolta a Williams autóját a Haas?

A WTF1 szerint igen.

13:07
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Button ultralágy gumikkal is csak az utolsó

A 2009-es világbajnok 1:16.616-ot ért el, ezzel a 18. helyezett, előtte a 17. helyen Pascal Wehrlein áll 1:16.258-cal. Vandoorne a 16. helyezett 1:16.046-tal, szuperlágy gumikon.

13:09
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen beugrott a középmezőnybe

Sokáig javították az autóját, majd a 8. helyre tért vissza, de Sainz és Kvjat gyorsan beugrott elé, így most csak a 10. helyezett. Button megelőzte Wehrleint, és elmozdult az utolsó pozícióból.

13:12
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Button újabb kis lépést tett előre

Megint javított, 1:15.541-re gyorsult, és Palmert és Strollt is megelőzte a 15. helyért. Vandoorne még mindig több, mint 4 tizeddel gyorsabb nála, szuperlágy gumikkal. A rádióüzenetek alapján még nem igazodik el teljesen a kormánykerék gombjain.

Grosjean kicsúszott az 1-es kanyarban, de folytatni tudta, Verstappen megelőzte Räikkönent, és feljött az 5. helyre.

13:16
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

#Manchester hashtag a Williamsen és a Renault-n

Az első szárnyon emlékeznek a terrortámadás áldozataira. A Red Bull pilótái Nicky Haydennek állítottak emléket a sisakjaikon.

Döntés még nem született, de lehet, hogy gyászszünet is lesz a vasárnapi futam előtt.

13:18
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Hülkenberg sisak nélkül nézelődik

12 perc van hátra, úgy néz ki, neki a teljes edzés kimarad a Renault technikai hibája miatt. Ericsson sem teljesített még mért kört, nála a váltóval akadt probléma. Button a 14. helyre lépett előre, Vandoorne-nál stabilan 4 tizeddel lassabb.

13:23
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Nagy a forgalom a pályán

Most kisebb dugó alakult ki a Rascasse környékén, Vettel már a hajtűnél jár, de ez a köre így sem elég gyors. Bottast közben betolják a garázsba.

13:30
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas kijött, de minek?

50 másodperccel a vége előtt kiküldték a pályára, ez maximum egy rajtgyakorlatra elég, miután leintik az edzést. Hamilton is csak egy kivezető körön van, miközbena Ferrarik már körök óta kint vannak, de nem tudtak javítani.

13:32
május 25, 2017
Vágólapra másolva!

Folytatódott a Hamilton-Vettel csata

A Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj első szabadedzésén a ferraris Sebastian Vettel előtt. Max Verstappen megelőzte Valtteri Bottast, Kimi Räikkönen csak a 7. helyezett lett. Nemsokára jövünk bővebb összefoglalóval!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!