A Ferrari dominált, a Mercedes továbbra is bajban az időmérő előtt

Események

Forma-1, Monacói Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Ferrari's German driver Sebastian Vettel test drives during the first practice session at the Monaco street circuit, on May 25, 2017 in Monaco, three days ahead of the Monaco Formula 1 Grand Prix. / AFP PHOTO / PASCAL GUYOT
Vágólapra másolva!
Magabiztos 1-2-vel húzta be az utolsó edzést a Ferrari, miközben a Mercedes a jelek szerint nem talált tökéletes megoldást a beállításproblémákra. Hamilton csak 5. lett, Verstappen is beférkőzött elé. Ocon összetörte a Force Indiát, Ricciardo kétszer is kicsúszott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül34 bejegyzés

Az utolsó edzésen az első két helyet elfoglaló Ferrari várhatja a legkedvezőbb helyzetből a monacói időmérőt, a csapat ráadásul növelte is az előnyét a csütörtöki edzésnaphoz képest. Az 1. helyet magabiztosan megkaparintó

Sebastian Vettel több erős körrel villantott, végül 1:12.395-nél állította meg a stoppert.

Hozzá csapattársa, Kimi Räikkönen férkőzött legközelebb, de a német idejétől ő is 3,5 tizeddel elmaradt, a többiek hátránya pedig még nagyobb volt. Az ultralágy gumik jól bírták a strapát, a versenyzők gond nélkül tudtak egymás után több gyors kört is repeszteni velük.

Vettel zárta az élen utolsó edzést is Forrás: AFP/Pascal Guyot

A Mercedes a jelek szerint nem talált tökéletes gyógyírt a beállításproblémákra, és az eredmények alapján lehet, hogy a Ferrari helyett a Red Bull-lal kell harcolniuk a hercegségben. Bár Valtteri Bottas nagy nehezen maga mögé utasította Max Verstappent, Lewis Hamiltonnak ez nem sikerült, sőt, majdnem 3 tized választotta el tőle.

A brithez közel végzett a 6. helyen Daniel Ricciardo, aki kétszer elfékezte magát az első kanyarnál, a St. Dévote-nál, és a második alkalommal ki sem tudott kecmeregni a bukótérből. Rádión azt mondta, a fékek babráltak ki vele, de sokat egyébként nem vesztett, mert ez az edzés legvégén történt.

Az apróbb elfékezéseken túl erre az edzésre is jutott egy nagyobb csattanás: 50 perc után

Esteban Ocon a jobb első kerekével eltalálta az Uszoda második sikánjának bejárati ívénél a korlátot,

amitől irányíthatatlanná vált az autója, és a szemközti falnak csapódott. A Force India orra komolyabban megrongálódott, de a szerelők valószínűleg meg tudják javítani az időmérőre.

A Toro Rosso megtartotta jó formáját, esélyesnek tűnik a Q3-ra. A McLaren is reménykedhet ebben, de ha Jenson Button bejutott a legjobb tíz közé, akkor sem örülhet, mert készleten felüli erőforrás-elemek beszerelése miatt 15 rajthelyes büntetést fog kapni a kvalifikációt követően.

Az edzésről élőben készült tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

12:54
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Szünnap után

Üdvözöljük kedves Olvasóinkat! Mivel Monacóban hagyományosan csütörtökön rendezik az első edzésnapot, a csapatoknak pénteken egy teljes plusz napjuk volt rá, hogy átrágják magukat az adatokon. Reméljük, a versenyzők sem vitték túlzásba a partizást a csillogó jachtokon, klubokban. Ma az egyórás délelőtti tréninggel és az időmérővel folytatódik a program, a megszokott menetrenddel.

12:55
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Kijutott a labirintusból a Mercedes?

Zsákutcába jutottak a beállításokkal, bár legalább már csütörtökön, edzés közben rájöttek, hogy elszúrták a módosításokat, és nem tudják jól kezelni a gumikat. Akkor nem volt annyi idejük, hogy korrigálják a tévedést, úgyhogy a következő gyakorlás nekik különösen fontos lesz. A Ferrarinál lehet a fór, és a Red Bullt sem szabad leírni.

12:56
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Buttont meglepte a tapadás

"Sokkal nagyobb volt, mint amit az előző hét év során bármikor tapasztaltam" - mondta róla, ezért többször azt hitte, neki fog menni a palánknak. Időbe telt, mire alkalmazkodott. Mint ismert, Button az Indy 500-ban vendégszereplő Alonsót helyettesíti a hétvégén a McLarennél, és a szimulátorban töltött órák után először vezette a valóságban a 2017-es autót.

12:57
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Még mindig gyönyörű az idő

A levegő picit melegebb, mint csütörtökön volt, 24 fokos, az aszfalt hőmérséklete 36 Celsius. Pár perc múlva kezdődik a szabadedzés.

13:00
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

A Red Bull mégis lát esélyt a jó eredményre

A hétvége előtt óvatos duhajok voltak, nem hitték, hogy idén harcolhatnak a pole-ért és a győzelemért Monacóban a Ferrari és a Mercedes ellen, de Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak azt nyilatkozta az első edzésnapot követően, "az első és a harmadik rajtsor között bárhová" beférhetnek ma. "A lényeg, hogy az újításoknak kedvező a hatása, most a finomhangolás következik. Barcelonában még nem tudtuk optimalizálni a beállításokat, ezért nem volt tökéletes az autó vezethetősége" - tette hozzá.

13:01
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Akció indul

A versenyzők elkezdtek kiszállingózni a pályára, megnézik, minden rendben van-e az autókkal. Az élmezőnyből Räikkönen és Ricciardo is rögtön munkába állt.

13:04
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Palmer és a Sauberek máris mért kört futottak

Palmer az előző edzésen alig tudott vezetni motorhiba miatt, neki bőven van mit pótolnia, és amúgy a Renault sem remekelt. A Sauber szintén gyenge napot zárt csütörtökön.

13:06
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Palmer állt az élre

1:16.075-tel előzi meg a Saubereket, másnak még nincs ideje. Wehrlein azt mondta csütörtökön, "többet várt" a csapattól, Ericsson a tapadással küzdött.

13:08
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas átvette az 1. helyet

1:15.249 az ideje az az ultralágy gumin, amelyből egy garnitúra a Pirelli szerint akár a teljes versenytávot kibírná.

13:12
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso helyett Button nyeli be a büntetést

McLarenjébe beszerelték az idei ötödik turbót és MGU-H-t, ez 15 rajthelyes büntetéssel jár. Valószínűleg Alonso sem ússza meg további büntetések nélkül a szezont.

13:15
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen az élre állt...

A lágy gumin 1:13.568-at futott, Bottas, Hamilton, Pérez, Ocon, Hülkenberg, Palmer, Stroll, Ericsson, Wehrlein követi a tabellán.

13:17
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

...aztán majdnem falnak ment

Az utolsó, célegyenesre fordító kanyarnál kellett résen lennie, hogy ne koccolja le a palánkot. A lágy gumis információ valószínűleg fals volt az előbb (a hivatalos közvetítésben ez szerepel az eredményeknél), mert most lila csíkos abroncsok vannak a Ferrarin.

13:18
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Grosjean is hibázott

A Mirabeau féktávján csúszott meg, a kis bukótérbe ki tudott menekülni.

13:20
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel a 2. helyre ugrik

Räikkönenhez képest 35 ezred lemaradással, előtte 4. volt a Mercedesek mögött. A mezőny nagy része a pályán tartózkodik, hosszabb etapokat is látunk.

13:22
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Tovább melegedett az aszfalt

Már 40 fokos, az időmérőn még forróbb lehet. Vettel tovább javított, 1:12.890-nel megelőzte Räikkönent és az élre állt. Bottas visszatért a bokszba.

13:23
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen megelőzte Bottast

A Red Bullt a 4. helyre repíti az 1:13.362, Hamiltontól bő 1 tized a hátránya. Kvjat folytatja a Toro Rosso jó szereplését, a 6. helyet foglalta el.

13:25
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

A sorrend

25 perc után, nem sokkal a tréning felénél: Vettel, Räikkönen, Hamilton, Verstappen, Kvjat, Bottas, Ricciardo, Vandoorne, Sainz, Ocon.

13:26
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo is hibázott az előbb

A visszajátszásból kiderült, hogy mielőtt feljött a 7. helyre, elfékezte magát az első kanyarnál, és kiment a bukótérbe.

13:30
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll a 17. helyen

Az újonc újabb magas labdát adott kritikusainak csütörtöki balesetével, amelyről egyébként azt mondta, a PlayStationön is pont mindig az a kanyar fogott ki rajta. Egyelőre a 17. helyen áll, Massánál 2 pozícióval hátrébb.

13:31
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen a Red Bull gyorsabb pilótája

Ricciardo 236 ezreddel követi Verstappent az 5. helyen, vagyis megelőzte Bottast. A Ferrarik és a Mercedesek visszatértek a garázsba.

13:34
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Button az első 10-ben

Vajon bejut a Q3-ba az időmérőn? Bárhogy is lesz, a büntetése miatt nem örülhet majd felhőtlenül. Vandoorne a 8. pozíciót foglalja el, ez egész szép teljesítmény a McLarentől.

13:36
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen a leggyorsabb az első szektorban

A háromból egyiket sem viszi a Mercedes: az első szektorban eddig Verstappen, a második Vettel, a harmadikban Räikkönen volt a leggyorsabb.

13:38
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas hosszabb sprintre készül

Újra megjelent a pályán, egy friss szett ultralágy abronccsal. Feltehetően több kört fog menni, és sanszos, hogy csak később javít az idején.

13:39
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Érkezik Räikkönen is

Majd Hamilton is feltűnt egy új szett gumival. Bottas elsőre nem javított az idején - ahogy viszont említettük, az ultralágy keverék is hihetetlenül strapabíró, sok kört lehet vele megtenni látványos teljesítményvesztés nélkül.

13:41
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel és Räikkönen belehúzott

A német odacsapott a lovak közé, 1:12.558-cal tovább növelte előnyét az élen. Räikkönen 12.875-re gyorsult, a Ferrarin egyből bemelegedtek a Pirellik.

13:43
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen még mindig Bottas előtt

1:12.940-et repesztett, kicsit gyorsabb Bottasnál. Hamilton és Ricciardo az 5-6. helyen követi őket, a pályán egyébként gyér a forgalom.

13:45
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel majdnem 1 másodperccel veri Hamiltont

Lehet, hogy a Mercedes még messze jár a megoldástól? Vettel már 1:12.395-nél tart, miközben Hamilton megrekedt 13.2-nél. Räikkönen 2., 345 ezred hátránnyal követi csapattársát.

13:49
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas közelít a Ferrarikhoz

Megélénkült a forgalom, a Ferrarikhoz és a Mercedesekhez mások is csatlakoztak. Bottas 1:12.830-ra javít, ezzel 3.

13:52
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton képtelen javítani

Egyszer-egyszer legjobb egyéni részidőt tud futni, de összességében nem javít, marad az 5. helyen. Az állás: Vettel, Räikkönen, Bottas, Verstappen, Hamilton, Ricciardo, Kvjat, Magnussen, Sainz, Vandoorne.

13:54
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Baleset az Uszodánál

Ocon csúnyán beleállt a korlátba orral, de ő jól van. Az autójáról ez már nem mondható el, az elejét megrongálta.

13:57
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Ocon elrontotta a befordulást

Az Uszoda második sikánjánál eltalálta a falat a jobbosban a kerekével, így irányíthatatlanul csúszott át a baloson, bele a szemközti szalagkorlátba. A hurka is megdobta kicsit, bár anélkül sem kerülte volna el a balesetet. VSC-fázis lépett életbe, ami alighanem az edzés végét jelenti, mivel csak pár perc maradt belőle.

13:58
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Kiemelték a roncsot

A versenyzőknek maradt még egy kis ideje a gyakorlásra, Ocon kivételével egyébként mindegyikük a pályán is van.

14:00
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo a bukótérben

Megint hibázott St. Dévote-nál az ausztrál pilóta, de azt mondja, a fékek babráltak ki vele. Nem tudott kijönni a bukótérből, bár ez már nem számít, mert vége az edzésnek.

14:05
május 27, 2017
Vágólapra másolva!

A Ferrari várja legkedvezőbb helyzetből az időmérőt

A versenyzők még rajtot gyakorolnak a célegyenesben, mi pedig elköszönünk, és várjuk Önöket a 14 órakor kezdődő időmérőn. Az utolsó edzésen Vettel és Räikkönen volt a leggyorsabb, Bottas 3. lett, Hamiltont viszont megelőzte Verstappen is. Úgy tűnik, a Mercedes még nem talált gyógyírt minden bajra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!