Vettel megközelítette Hamiltont a második edzésen

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
SPIELBERG,AUSTRIA,06.JUL.17 - MOTORSPORTS, FORMULA 1 - Grand Prix of Austria, Red Bull Ring, free practice. Image shows Lewis Hamilton (GBR/ Mercedes). Photo: GEPA pictures/ Matic Klansek - For editorial use only. Image is free of charge.
Vágólapra másolva!
A Ferrari hátránya 1,5 tizedmásodpercre csökkent az Osztrák Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén. A két csapat között a versenytempóban is kicsinek tűnt a különbség, de Hamilton időt vesztett egy gyújtógyertya hibája miatt. Megint sok volt a kicsúszás.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül39 bejegyzés

Tovább javította a délelőtti pályacsúcsot Lewis Hamilton, aki délután is a leggyorsabbnak bizonyult. A brit pilóta ezúttal ultralágy gumikkal ért el 1:05.483-at, ami fél másodperccel volt gyorsabb a délelőtti körénél. Megadta a hétvége alaphangját, hogy a délutáni edzésen Hamilton legfőbb riválisa, Sebastian Vettel végzett a 2. helyen, és a hátránya mindössze 0,147 másodperc volt.

Hamilton és Valtteri Bottas az edzés elején szuperlágy gumikkal kezdte meg az edzést, majd bő 20 perc elteltével váltottak az ultralágy gumikra, ezzel mindketten megfutották a legjobb köreiket, de Bottas csak 1 ezredmásodperccel volt gyorsabb a szuperlággyal megtett körénél, mert hiába javított sokat az 1-es és 2-es szektorban, két komolyabb megcsúszással eldobta az időt a 3-asban.

Hamilton eddig a leggyorsabb a pályán Forrás: GEPA pictures/Gepa Pictures/ Matic Klansek

Bottas később is hibázott, a 2-es szektorban besokallt, és csak a lélekjelenlétének köszönhető, hogy elkerülte a falat, de megpördült a pálya szélén, ezért bő negyedórára a bokszba szorult, mielőtt a hosszabb etapjait folytathatta.

Hamiltonnak sem volt mindig könnyű dolga, ő elsősorban az 1-es kanyarban gépészkedett látványosan.

Vettel és a Red Bullok mögé szoruló Kimi Räikkönen is elkövetett kisebb hibákat, de a délelőtti nagyobb megpördüléseik nem ismétlődtek meg, a többiek viszont annál többször voltak a pálya szélén. Marcus Ericsson összesen négyszer hagyta el a pályát a 90 perc során, de Fernando Alonso és Carlos Sainz is megjárta a mezsgyéket, mindkettejük autóját javítani is kellett.

Räikkönen lágy gumikkal kezdett, és azokkal is fejezte be az edzést Forrás: AFP/Joe Klamar

A Red Bull csapatainál akadt ma bőven munka, hiszen Max Verstappen csak késve tudta megkezdeni az edzést, majd a végén Daniel Ricciardo szinte új turbója mondta fel a szolgálatot. Sainz a pálya széli füvön ugratott az autójával, amit az edzés végéig nem tudtak rendbe hozni, Danyiil Kvjat pedig lángoló fékekkel ért vissza a bokszba.

A rengeteg kicsúszás és a forgalom miatt igen nehéz volt ideális etapokat összerakni,

Räikkönen és Verstappen is panaszkodott arra, hogy nem tud rendesen haladni az átlagosnál rövidebb pályán. A forgalmat súlyosbította, hogy a csapatok aggódtak az eső megérkezése miatt, mert hiába kezdődött verőfényes napsütésben az edzés, a végére beborult az égbolt.

Ismét balszerencsés volt Jolyon Palmer, mindössze 7 kört tudott megtenni, mivel lerobbant a Renault-ja, és nem jött ki a lépés az új alkatrészeket próbálgató Williamsnek sem, csupán a 14-16. helyet érték el, pedig a csúcssebesség terén Lance Stroll 321 km/órás tempóval az élen szerepelt, megelőzve a két Ferrarit és Hamiltont.

15:41
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Folytatódik a program Ausztriában

Köszöntjük Olvasóinkat az Osztrák Nagydíj második szabadedzésének élő közvetítésében! Délelőtt Lewis Hamilton diktálta a tempót, az igazán érdekes etapok viszont csak most következnek. Nemsokára kezdünk!

Hamilton rögtön pályacsúccsal nyitott a Red Bull Ringenhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170707-f1-az-osztrak-nagydij-elso-szabadedzese-eloben.html
15:44
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Hagyomány lesz a műsorfüzet kiadásából

Két héttel ezelőtt hírlevél indult az F1-es szolgáltatásokra előfizetők számára, ebben szerepelt a pályákon súlyos ezrekért árult hivatalos műsorfüzet digitális változata is. Szerencsére úgy tűnik, ezzel nem csak a bakui szurkolóknak kedveskedtek, az Osztrák Nagydíj programfüzete is átlapozható itt.

15:47
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Esett az eső a helyszínen

A felhők viszont már elvonultak, így nincs akadálya, hogy zavartanul kezdődjön a második szabadedzés.

15:51
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Helmut Marko élőben szólt be Carlos Sainznak

A Sky Sports éppen mikrofonvégre kapta a spanyol pilótát, aki nemrég azt mondta, nem akar lehúzni jövőre egy negyedik szezont is a Toro Rossónál, amikor Helmut Marko megjegyezte a pilótának, hogy "szép történeteket hallok rólad."

15:53
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Kellemes az időjárás Ausztriában

Nem lehet panasz, a napsütés alaposan felmelegítette az aszfaltot is.

15:58
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Eddig a gumikról nem sokat tudtunk meg

Ultralágy, szuperlágy és lágy gumikat használhatnak a pilóták a hétvégén, de Hamilton már lággyal is pályacsúcsot futott az első edzésen, viszont az utolsó helyezett Ericsson is a sárga jelzésű abroncsot használta.

16:01
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Indul az edzés, Hülkenberg vezeti fel a mezőnyt

Ericsson és Magnussen is, kihajt a pályáról, Räikkönen lágy gumival megy Wehrlein után.

16:03
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Eltérő programon a két Ferrari

Räikkönen lágy, Vettel szuperlágy gumikkal hajtott a pályára, ezt használja Hülkenberg, Ericsson és Magnussen is. Utóbbi egyelőre a leggyorsabb 1:07.891-gyel, Hülkenberg vibrációra panaszkodik mai első mért köre után.

16:04
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas állt az élre

Szuperlágy gumival 1:06.690-et ért el, 1 másodpercet vert a lágy gumis Räikkönenre. Vettel beragadt Hülkenberg mögé, ezért elvette a gázt, csak a 7. helyezett. Hamilton is megjelent a pályán, Ericsson viszont elfékezte magát, ezért kiszélesítette azt.

16:08
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel letaszította Bottast, de ő visszatámadt

Vettel pár másodpercig az élen állt, de jött Valtteri Bottas, és visszavette az 1. helyet. Mindketten szuperlágy gumikkal mennek, a Mercedes 1:05.869-re volt képes, Vettel hátránya 0,375 másodperc. Räikkönen nemrég elfékezte magát az egyik Haas mögött a 3-as kanyarban, és kicsúszott.

16:09
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton is futott egy mért kört, elég is volt az 1. helyre, egy ideig

Nem sokkal, de 0,138 másodperccel 1:05.731-re faragta a köridőt, aztán megint jött Bottas, és kihasználta, hogy az ő autójában kevesebb üzemanyag lehet, és 1:05.700-ra javított.

16:11
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo egyelőre nem gyors az ultralággyal

1:06.513-mal az 5. helyre ért oda, ez egyelőre nem nagy tempó az ultralággyal, de bizonyára még csak tapogatózik. Több versenyző kénytelen megtörni az etapjaikat, mert lelassítanak a bokszbejáratnál, hogy szabad legyen előttük a pálya.

16:13
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Ismét nagyon szoros a sorrend

A két Ferrari visszatért a bokszba, de Vettel már ismét a pályán van, és a két Mercedes is megpihent. Egyelőre 0,15 másodperc a különbség az első hármas között. Ericsson kicsúszott, és a bukótérből araszol vissza.

16:16
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen egyelőre a bokszban rostokol

Fékhiba miatt vesztegel a Red Bull a bokszban, de Christian Horner azt mondta a Sky Sportsnak, hogy remélhetőleg nem sokáig.

16:19
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

A Red Bull csak álmodozik a dobogóról

Christian Horner a Sky Sportsnak azt mondta, versenytávon nem lesznek harcban a legjobb helyekért, és álomszerűnek nevezte, ha dobogóra állnának a Red Bull hazai versenyén.

Räikkönen közben a rádióban jelezte, hogy szerinte egy fotós rossz helyen van a bokszutcában.

16:22
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Eső jön?

A hivatalos időmérés szerint lehetséges, hogy ismét égi áldás érkezik a pályára. Ez alaposan megkavarná a felkészülést.

16:25
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas tovább javította a köridőt

Ultralágy gumival faragott 1 ezredmásodpercet az eddigi legjobbján, és 1:05.699-et ért el. Ultralágy gumival ment, az 1-2-es szektorban sokat javított, de majdnem az egészet eldobta a 3-as szektorban, ahol kétszer is kiszélesítette a pályát. Vettel egyelőre nem tudja tartani vele a lépést, de meglepő módon flow-vis festék került az autójára.

16:26
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel egyelőre jobb Bottasnál, de ez csalóka

A Ferrari pilótája átvette a vezetést, de az 1-2-es szektorban lassabb volt a Mercedesnél, Bottas viszont nagyokat hibázott a 4-asban, ezért át tudta venni a vezetést.

16:27
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas elszállt a 2-es szektorban, de megúszta

Besokallt egy gyors balosban, de mindent megtett, hogy ne csússzon neki a gumifalnak, ezért megpördült a kavicságyban. Szerencséjére, talált egy aszfaltozott csíkot, és visszabotorkált a pályára.

16:29
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton megcsinálta, ami Bottasnak nem jött össze

A Mercedes pilótája ultralágy gumikkal 1:05.483-mal átvette a vezetést, 0,14 másodpercet javított Vettel eddigi legjobbján. Verstappen is felbukkant a pályán, ultralágy gumikkal kezd.

16:31
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Palmer alatt megint megállt a Renault

Egyelőre nem tudni, hogy mi a gondja, de a Sky Sports szerint dadogott a motorja, és csak gurulva ért vissza a bokszba. A Renault egyik tagja szenzorhibára gyanakszik.

16:33
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Átvették az uralmat az ultralágy gumik

Az első 10 pilóta közül csak a 2 McLarenen nem ultralágy gumik vannak. Vandoorne a 8. helyezett, Alonso a 10. a listában. Hamilton vezet Vettel, Bottas, Verstappen és Räikkönen előtt.

16:37
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso autóján nem dolgoznak, pedig kellene

A Sky Sports szerint megsérült a padlólemez a spanyol pilóta autóján. Alonso kényelmesen üldögél a bokszban, az autó közben bakon áll, és nem történik vele semmi. Elképzelhető, hogy az eddigi példányt próbálják megjavítani.

16:42
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas újra a pályán

Kitakarították az autójából a kavicsot, és ultralágy gumival újra próbálkozik. Nemrég Max Verstappen is kiszélesítette a pályát, le is szakadt a Red Bullról egy apró szárnydarab a bokszbejárat mellett.

16:47
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

A Williamsnek egyelőre nem megy

Rengeteg újítást hoztak Ausztriába, de még mindig küszködnek az autó balanszával, és csupán a 14-17. helyen állnak Massa-Stroll sorrendben. Alonso visszaült a McLarenbe.

16:49
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Féltávnál megint Hamilton vezet

16:53
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Kisebb dugó alakult ki a Ferrarinál

Most már mindketten a pályán vannak, közben Hamilton hatalmasakat csúszkált a pályán, mielőtt visszatért a bokszba.

16:59
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Mi folyik az FIA sajtótájékoztatójával?

Délelőtt meglepetésre kikerült a meghívottak közül Maurizio Arrivabene és Mario Isola, a Pirelli képviselője. A Sky Sports szerint Arrivabenét hivatalosan nem hívták meg, csak bekerült a neve a listába, ő viszont rászervezett egy rendezvényt, ez azonban nem magyarázza meg, hogy miért kellett Isolát is lecserélni. Helyettük Eric Boullier és Haszegava Juszuke vesz részt a sajtótájékoztatón, ők pont Toto Wolff mellett foglalnak majd helyet. A sajtótájékoztatón az Origo GPHírek is ott lesz.

17:01
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Sainz nagyokat ugratott a pálya szélén

Kicsúszott a fűre, de vissza tudott térni a bokszba, ahol éppen javítják és takarítják az autóját. Ericsson is megjárta ismét a kavicságyat.

17:04
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen csapattársa nyomába eredt

Az élen a helyzet egyelőre változatlan, de  Max Verstappen ultralágy gumikon 1:05.916-ot ért el, ez az 5. helyre elég, pont csapattársa, Daniel Ricciardo mögé. Most nagy a forgalom a pályán, sokan elkezdtek tartani az esőtől, pedig egyelőre nincs nyoma.

17:09
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

A forgalom megnehezíti a munkát

Legalábbis Verstappen számára, próbálna rendes etapot futni, de forgalomba került az egyik Haas mögött. Vettel közben majdnem megpördült a 3-as kanyarban.

17:11
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Szétszedték Sainz autóját

Nem meglepő, hogy a korábbi, rallycross-ra emlékeztető manővere után komolyabb javításra van szükség a Toro Rossón. Sainz ma már aligha ül autóba.

17:14
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Továbbra is Hamilton és Vettel áll az élen

A hosszabb etapok miatt nem meglepő, hogy nem változott a sorrend, közben egyre gyűlnek a felhők Spielberg fölött.

17:15
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Ericsson ma harmadszor is elszállt

Most a bokszbejárat mellett sokallt be, de ott nincs kavicságy, úgyhogy egy kis fűnyírással megúszta. Közben visszajátszás készült Magnussen autójáról, amelyen a T-szárny igen nagy kilengésekkel vibrál.

17:18
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardót mára elvesztettük

Délelőtt beraktak neki egy új turbót, az idei harmadikat a négyből, de Christian Horner szerint most ezzel kapcsolatos meghibásodás érte utol. Elárulta, csak reméli, hogy a turbó nem romlott el végleg. (Sky Sports)

17:21
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Kigyulladt Kvjat autója a bokszban

Sokasodnak a problémák a Toro Rossónál, Kvjat autóján kigyulladtak a hátsó fékek, mindössze egy 13 körös etap után. Nem vették rögtön észre, ezért az egyik szerelő még levegővel segítette is a lángok felerősödését, mielőtt porral oltóval megérkezett egy másik munkatárs.

17:24
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Ritka, és látványos hiba Alonsótól

A McLaren pilótája a 2-es kanyarban csúszott ki, majd a füvön megpördült, és a bukótérből jó sok kavicsot hordott fel a pályára. Tőle ritkán látni ilyet. Gumikeveréket is váltanak most.

17:29
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Így lángolt Kvjat kereke a bokszban

17:32
július 07, 2017
Vágólapra másolva!

Megúszta a mezőny, nem ért ide az eső

Hamilton a mai második szabadedzést is az élen zárta, ezúttal Vettel lett mögötte a 2. helyezett, majd Bottas, Verstappen, Ricciardo és Räikkönen alkotta az élcsoportot. Nemsokára jelentkezünk bővebb összefoglalóval és eredményekkel!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!