Vágólapra másolva!
Forma-1-es üzleti részesedést kínál Bernie Ecclestone és néhány bankár a külön világbajnokságot tervező autógyártóknak, ha felhagynak az elszakadási törekvésekkel. A Forma-1 irányítói figyelmeztetnek: a megosztottság elriasztja a szponzorokat, és mindenki hoppon marad.

A német Kirch médiacsoport összeomlása, ahogy az várható volt, a Forma-1-ben is megváltoztat bizonyos folyamatokat, most például úgy tűnik, hogy esély van a világbajnoki rendszer egyben tartására. A Kirch ugyanis, amíg létezett, fagypontra hűtötte a kapcsolatát a csapatokkal, mert fizetős kábeltévékre akarta vinni a futamok közvetítését. Az istállók tudták, hogy az ingyenes tévékénél kisebb nézettség komoly kárt okozna a reklámszerződéseiknek, és mivel amúgy is egyre több nézeteltérésük támadt a kereskedelmi jogokat kezelő SLEC nevű társaságban 75 százalékkal rendelkező Kirchhel, elhatározták, hogy külön útra térnek.

Novemberben a Fiat - a világbajnok Ferrari tulajdonosa - bejelentette, hogy négy autókonszern, a BMW, a Daimler Chrysler, a Ford és a Renault társaságában 2008-ig kivonul a jelenlegi Forma-1-ből, és New Series néven új versenysorozatot indít, amelyen szívesen látják a többi Forma-1-es csapatot is. Az új világbajnokság beindítására, működtetésére létrehozták a Grand Prix World Championship Holdingot, a Nemzetközi Autószövetség pedig elfogadta a New Series tervét, tehát elvileg nincs akadálya az újfajta műsornak.

A helyzet egyébként hasonlít a labdarúgás egyik vitatott ügyére. A koncentráltabb tévés bevételekért küzdő nagy futballklubok évek óta tervezik, hogy egy európai szuperligát indítanak, kizárva kisebbeket, de a Bajnokok Ligája jogdíjaival rendelkező UEFA - érthetően - határozottan ellenzi az elképzelést, így aztán az egészből eddig még semmi sem lett, és nem is tűnik nagyon komolynak a palotaforradalom.

A Forma-1-ben annál inkább ajánlatos számításba venni az elszakadási törekvéseket, illetve ajánlatos volt, merthogy a Kirch bukásával megváltozhat a helyzet. A The Guardian értesülései szerint Ecclestone - aki a SLEC alapítója és jelenleg is 25 százalékban tulajdonosa -, valamint a Kirchhez közel álló bankárok a SLEC 30 százalékos érdekeltségét kínálják fel a csapatoknak 1,4 milliárd font értékben. Cserébe azt kívánják, hogy a cégek hagyjanak fel a New Series tervezgetésével, és támogassák anyagilag a Forma-1 infrastruktúrájának fejlesztését.

A gyártók viszont jóval nagyobb, 80 százalék körüli részesedést akarnak, mert úgy érzik, hogy már most is túl sokat fizetnek be a Forma-1-be ahhoz képest, hogy milyen jogok illetik meg őket. Szóval folytatódik a huzavona, csak most a jelek szerint a csapatokkal szemben már egy szelídebb ellenfél ül. Egy megszűnt médiacégnek mégse legyenek hosszú lejáratú tervei az autós gyorsasági világbajnoksággal kapcsolatban. Ám a külön utat tervező csapatok is kapnak mostanában kritikát a többi istállótól: Ecclestone korábbi baljóslatait felelevenítve sokan úgy vélik, hogy a GPWC Holding megalakítói veszélyes játékot űznek, mert a bizonytalan helyzet elriasztja a befektetőket és a szponzorokat. A végén az lesz, hogy meggyengül a régi, a jelenlegi világbajnokság, az új pedig el sem tud indulni.

Kósa Tamás

Ajánlat:

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!