Vágólapra másolva!
Interlagos öreg, hepehupás és ijesztően keskeny, mégis a versenyzők egyik kedvence, ami legalább annyira köszönhető a Sennán nevelkedett közönség lelkesedésének, mint magának a pályának.

Az emelkedőn egy Forma-1-es autó dönget felfelé, a fotó félig elmosódott hátterében, alig néhány méterrel a betonkerítés mögött pasztellszínű egyenházak támasztják egymást kényelmetlenül közelről. Naná, hogy Interlagosban vagyunk, Ayrton Senna szülővárosa, Sao Paulo egyik déli, jómódú negyedében, ahol a hepehupás aszfalt szinte él, s a pálya bőrének pórusaiból, ha megsüti a nap, a legendák illata párolog a mindig zsivajgó lelátók felé.

Kereken húsz évvel ezelőtt, útban harmadik világbajnoki címe felé itt aratta várva-várt első brazíliai győzelmét Senna, a sebességváltó hibája miatt hatodik fokozatban teljesítve az utolsó néhány kört, s közben annyira kimerülve a hazai szurkolói előtt elszenvedett lelki és fizikai megpróbáltatásoktól, hogy a pilótafülkéből már nem maradt ereje kiszállni. 1975-ben itt állhatott először és utoljára a dobogó tetején a pálya névadója, a két évvel később repülőgép-balesetben életét vesztő José Carlos Pace. És három esztendővel ezelőtt itt játszódott le a sport elmúlt évtizedének talán legmegrázóbb drámája, amikor Felipe Massa hiába nyerte meg egy hősies erőfeszítéssel a versenyt, csak néhány másodpercig érezhette magáénak a vb-címet, mert másodpercekkel azután, hogy leintették a kockás zászlóval, Lewis Hamilton végrehajtotta azt a bizonyos előzést a vizes aszfalton küszködő Timo Glock ellen.

Nem csoda, hogy Emerson Fittipaldi, Nelson Piquet és Senna hazájában az autósportnak kultusza van. Az évek során csak Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország és Németország adtak Brazíliánál több versenyzőt a Forma-1-nek, még ha az olyanok, mint Tarso Marques vagy Enrique Bernoldi, nem is hagytak rajta maradandó nyomot. Ahogy Jenson Button megállapítja: "Interlagosban az ember mindig átérzi a múltat. A pálya felé vezető út mellett ott van Carlos Pace mellszobra, és rengeteg nagy versenyző származik innen - köztük a McLaren két világbajnoka, Emerson Fittipaldi és Ayrton Senna. A helynek különleges hangulata van; mindig izgalmas a stadionban, a tömött lelátók között versenyezni." Hasonlóan látja Daniel Ricciardo is. "Tavaly ott voltam a Brazil Nagydíjon, s bár nem vettem részt rajta, így is borzasztóan élveztem" - mondja. "A hangulat elképesztő volt, a nézők folyamatosan doboltak és fújták a kürtöket. Akár egy futballstadionban."

Forrás: Red Bull

Sao Paulo ugyanakkor nemcsak a pályán tartogat izgalmakat a verseny kedvéért Brazíliába érkező pilótáknak, csapattagoknak és újságíróknak. Szinte évről évre előfordul, hogy valakit fegyveres rablók tartóztatnak fel az utakon, de az sem ritka, hogy közvetlenül a garázsokból veszik nyoma a laptopoknak vagy egyéb eszközöknek. Az egész déli félteke legnépesebb, tizenegymillió lakosú városa híres az éles társadalmi különbségekről: miközben magánhelikopter-flottája legendásan nagy, nem kevésbé hírhedtek gettószerű szegénynegyedei, a favelák sem, ahová a külföldieknek életveszélyes betévedniük. A Forma-1 itt a hagyományok jóvoltából mégsem hat annyira idegennek, mint például a hasonló szociális problémákkal küszködő Indiában. A 2011-es szezon klasszikus helyszínen zárul le.

Üdítően öreges

Noha az első Brazil Nagydíjat 1973-ban Interlagosban rendezték, a verseny később átmenetileg a Rio de Janeiró-i Jacarepaguába költözött, mielőtt 1990-ben végleg visszatért Sao Paulóba. Interlagos, a városrész nevét a svájci Interlaken ihlette, mivel két óriási víztározó, a XX. század elején létesített Guarapiranga és Billings között helyezkedik el. A pálya ma Monaco után a második legrövidebb az F1 versenynaptárában, pedig eredeti formájában csaknem kétszer ilyen hosszú, 7960 méteres volt, ugyanezen a kis területen kanyarogva. Az évek során többször átalakították, lerövidítve a hátsó egyenest, és megszabadulva a kígyóként tekergőző, hurokszerű belső szakasztól. A karakterét azonban így sem vesztette el. Az Autodromo José Carlos Pace a többszöri újraaszfaltozás ellenére is kegyetlenül hepehupás, ijesztően keskeny, és a szintkülönbség jelentős rajta - így a Yas Marinához hasonló hipermodern, de kissé művinek tűnő létesítmények mellett üdítően régivágásúnak és megnyugtatóan természetesnek hat. "Amolyan klasszikus stílusú pálya, nem a kemény féktáv / hosszú célegyenes / szűk kanyar modern receptje alapján készült" - erősíti meg Jarno Trulli. "Olyan hely, amelynek jó a ritmusa, mert lassú kanyarokba fonódó gyors kanyarok egyvelegéből áll, ami a pilótafülkében ülve remek érzés."

Forrás: Ferrari

Mark Webbert az atmoszférája miatt az angliai Brands Hatch-re emlékezteti, és úgy véli, a Brazil Nagydíj az év egyik legjobb versenye. "Habár a kör nem túl hosszú, így is az egyik legnehezebb az egész versenynaptárban, tele van csodálatos kanyarral. A 6-os számú például, egy emelkedőn lévő dupla jobbos, gyors, ráadásul vakon kell bevenni" - teszi hozzá Timo Glock. "Az autónak a kacskaringós középső részen stabilnak kell maradnia, miközben az egyenesekben is elég nagy sebességet ér el, ezért a jó balansz kulcsfontosságú. Tényleg igazán szórakoztató vezetni rajta, és azt kell mondanom, a hangulat szempontjából szintén a legjobbak egyike."

A két héttel ezelőtti Abu-Dzabi Nagydíjnak otthont adó Yas Marinához hasonlóan Interlagos is az óra járásával ellentétes forgásirányú, amiben a török, a szingapúri és a koreai pályához hasonlít. "Az elnyújtott balkanyarok megviselik a nyakizmainkat, mert ez a körüljárási irány fordítottja a megszokottnak" - mondja Sebastian Vettel. "Ezért a Sao Pauló-i verseny előtt rendszerint külön edzésprogramot teljesítek, hogy az izmaim felkészüljenek a terhelésre." Button szerint a versenyzőknek más fizikai nehézségekre is számítaniuk kell. "A kör igencsak munkás, rengeteg a kanyar és nagyok a szintkülönbségek" - magyarázza. "Csak elképzelni tudom, hogy milyen lehetett az 1970-es években versenyezni itt, amikor a pálya ugyanekkora területen volt kétszer ilyen hosszú. Habár nem ez az egyetlen, amely az óra járásával ellentétes körüljárású, a huppanók, a dőlésszögek és a kanyarsebességek együtt rendesen leterhelik a nyakunkat, mert inkább a jobb-, mint a balkanyarokhoz vagyunk hozzászokva."

Forrás: Williams

A szeszélyes időjárás további nehézséget jelent, hiszen egyik pillanatról a másikra eleredhet az eső, és ha esik, akkor többnyire nem csupán szemerkél, hanem zuhog. Sao Paulót a helyiek nem véletlenül illetik a "Cidade da Garoa", azaz a "Záporok Városa" névvel. Az idei hétvégén egyelőre csak vasárnapra ígérnek zivatarokat, ez azonban semmire nem jelent garanciát. "Amikor esik, mint például tavaly, a látási viszonyok egyszerűen borzalmasak, és hihetetlen, hogy állandóan felúszunk a víztükrökre, de azért a pálya így is elég biztonságos a versenyzéshez" - jegyzi meg Vitalij Petrov.

Interlagost a 2012-es nagydíj előtt ennek ellenére átépíthetik. "Néhány kisebb módosításra már idén is sor került, de jövőre nagyobb léptékű változtatást tervezünk: új bokszbejáratot szeretnénk építeni, az utolsó kanyarnál pedig ki akarjuk szélesíteni a bukóteret" - árulja el a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting. "Ez nagy munka lesz, mert le kell bontanunk néhány állandó tribünt is. Sao Paulótól ugyanakkor ígéretet kaptunk rá, hogy a város támogatni fogja a projektet."

Játék a szárnyakkal

Ahogy a Williams technikai igazgatója, Mark Gillan megjegyzi, "Interlagos klasszikus 'kettő az egyben' pálya, vagyis a beállításoknál muszáj kompromisszumot kötni a 12-es kanyartól a célvonalig tartó emelkedő szakasz és a második szektor lassú-közepes sebességű kanyarjai között." Ez konkrétan abban áll, fejti ki Gillan sauberes kollégája, James Key, hogy "Sao Paulóban nincs egyértelműen optimális szárnyállás. Kétféle stratégia létezik. Vagy nagy leszorítóerőre hangoljuk be az autót, hogy a kör közepén legyen hatékonyabb, vagy kicsire, hogy a hosszú, emelkedő célegyenesben, majd az első kanyaron át a hátsó egyenesen menjen jobban. Ezért lesz vele munkánk, hogy beállítsuk a szárny szögét, az elérhető köridő mellett figyelembe véve a stratégiai szempontokat is."

Forrás: FIA

Az utóbbiak közé tartozik, hogy a hátsó szárnyat az előzések megkönnyítését elősegítendő konfigurációban használják. Az FIA Interlagosban csak egyetlen DRS-zónát jelölt ki, mégpedig nem a célegyenesben, hanem a hátsóban, a 3-as és a 4-es kanyar - a Curva do Sol és a Subida do Lago - között. "Úgy véljük, ez elegendő lesz, mert a célegyenes általában úgyis jó lehetőséget kínál az előzéshez, és nem akarjuk a kelleténél is könnyebbé tenni a versenyzők dolgát" - indokolja a döntést Whiting. Vettel egyetért ezzel, mondván "az előzéshez az első sikán, a Senna-S az egyik legjobb hely. Kifékezéshez tökéletes, mert a hozzá vezető szakaszon be lehet bújni az elöl haladó autó szélárnyékába."

Az első és harmadik szektorban szükség van az erős motorra is, csakhogy a durván ezerméteres tengerszint feletti magasság miatt ritka levegő teljesítménycsökkenést okoz. Egyébként a fogyasztás Interlagosban viszonylag alacsony, és a magasabb üzemanyagszinttel járó súlytöbblet is kevesebb veszteséget okoz a köridőben az átlagosnál. A stratégáknak ugyanakkor érdemes számolniuk azzal, hogy az utóbbi tíz Brazil Nagydíj közül hétben szerepet játszott a Safety Car is, így a középmezőny tagjai esetleg megkockáztathatják a rajtot a keményebb keverékű gumikon, hátha az első etap rövid lesz. Erre van esély, hiszen idén rekordszámú előzés történik, és ez az incidensek valószínűségét is növeli.

A Pirelli a szezon összes versenyén bevetett lágy mellé a közepes keveréket viszi el Sao Paulóba, így ez utóbbit az év folyamán ugyanannyiszor - hétszer - használják majd a csapatok, mint a keményet. A lágy azonban nem ugyanolyan specifikációjú lesz, mint eddig, mert a Pirelli azt a gumit választotta, amivel előzőleg csak a Német Nagydíj pénteki edzésnapján és a múlt heti teszten, Abu-Dzabiban kísérleteztek. Emellett péntekre mindenki kap két extra szett új, kemény keverékű slicket - ezt a Pirelli tesztpilótája, Lucas di Grassi zárt ajtók mögött már Jerezben és Barcelonában is kipróbálta.

Forrás: Williams

"Ezek a megnevezések azonban ne tévesszenek meg senkit: amit most 'lágynak' hívunk, az jövőre akár a közepes is lehet, hiszen erre szolgál a tesztelés" - mondja a Pirelli sportprogramját irányító Paul Hembery. "A következő szezonban kevésbé konzervatív szemlélettel választjuk majd a gumikat, mert az idény második felére a csapatok alaposan kiismerték a gumijaink viselkedését, ezért már Koreában is agresszíven választhattuk ki a szuperlágy-lágy kombinációt."

A Pirelli számára egyébként Brazília különösen fontos piac, 2008 óta ugyanis 300 millió dollárt fektettek az országban létesített gyáregységekbe, és több mint tízezer embert foglalkoztatnak.

Otthon, édes otthon

Az első három Brazil Nagydíjat hazai versenyzők - az 1973/74-eset Fittipaldi, a 75-öset Pace - nyerték meg, aztán később Piquet, Senna és Massa is arattak győzelmeket hazai közönségük előtt. Idén azonban kicsi az esélye, hogy a nézők egy helyi kedvencet ünnepelhessenek, mert Massa egész évben nem állt a dobogón, Bruno Sennának és Rubens Barrichellónak pedig nem adottak a technikai lehetőségei sem. Barrichellónak ráadásul - bár reméli, hogy nem így alakul, és gőzerővel igyekszik szponzorokat felhajtani - ez lehet az utolsó nagydíja.

A legutóbbi két Brazil Nagydíj végén a Red Bull örülhetett: tavalyelőtt Webber, majd tavaly Vettel, aki ezzel alapozta meg két héttel későbbi világbajnoki győzelmét. Abu-Dzabiban elszenvedett, idei egyetlen kiesése után Vettel minden bizonnyal különösen eltökélt lesz, hogy pozitív eredménnyel zárja a szezont. Ha idén tizenötödik alkalommal is megkaparintja a pole pozíciót, azzal új rekordot állít fel, letaszítva az élről az eddigi csúcsot tartó Nigel Mansellt. Webbenek már régóta égető szüksége lenne egy szépségtapaszt jelentő győzelemre, de két héttel ezelőtt sem tudott élni a lehetőséggel.

A Brazil Nagydíj programja

Péntek:
13.00-14.30 - 1. szabadedzés
17.00-18.30 - 2. szabadedzés

Szombat:
14.00-15.00 - 3. szabadedzés
17.00-18.00 - Időmérő

Vasárnap:
17.00 - Verseny



A McLaren a szezon második felében feltámadt, és egyre keményebb ellenállást tanúsított a Red Bull-lal szemben, amire Lewis Hamilton Yas Marina-i győzelme a legújabb bizonyíték. Sao Paulo benne és csapattársában, Jenson Buttonban is kellemes emlékeket idéz, hiszen annak idején mindketten itt biztosították be maguknak a világbajnoki címet. A McLarennek most már nincs kifejezetten gyenge pontja, úgyhogy simán versenyben lehetnek a győzelemért a hétvégén. Eddig Buttonnak és Hamiltonnak is három-három győzelme van ebben a szezonban, a párharcuk tehát még nem dőlt el.

A Ferrarinak viszont kevesebb rá a sansza, hogy labdába rúgjon a két élcsapat mellett. Fernando Alonso hiába teljesít egész évben az autója erején felül - Abu-Dzabiban is sokáig tartotta a lépést Hamiltonnal -, a Ferrari korlátait nem küzdheti le. A csapat már egyébként is látványosan 2012-re koncentrál, amint az Massa első szárnyának állandó, állítólag a mérnökök által sem értett csapkodásából is látszik. Alonso még versenyben van Buttonnal (és Webberrel) az összetett 2. helyéért, de Interlagosban 11 ponttal kellene többet szereznie McLaren-es vetélytársánál, hogy megszerezze magának, erre pedig nincs sok esélye.

A Mercedes biztonságban érezheti magát a konstruktőri 5. helyen, ám a Renault-t papíron még fenyegeti a történetének legerősebb szezonját teljesítő Force India. Adrian Sutil szeretne kilencedik lenni az egyéniben, amihez csupán 3 pontot kellene vernie Vitalij Petrovra - azért ez nagy bravúr lenne. Ellene szól, hogy még sohasem végzett a pontszerzők között Brazíliában.

Forrás: Force India

A Team Lotus a jelenlegi inkarnációjában búcsúra készül a hétvégén, hiszen jövőre átvedlik Caterhammé, hivatalosan december közepén adva át a Lotus nevet a Renault-nak. A kis csapat idén látványosan fejlődött, és azzal is igyekszik biztosítani a státuszát a mezőny teljes jogú tagjai között, hogy még a szezon végén sem állt le a fejlesztésekkel: Sao Paulóban egy új hátsó szárnyat vet be. "A versenytempónk egész évben erős volt, de az időmérőn nem tudtuk hozni ugyanazt a szintet. Az új szárny azt a célt szolgálja, hogy a DRS hatékonyságának javítása révén segítsen orvosolni ezt a problémát" - magyarázza a Lotus technikai igazgatója, Mike Gascoyne. "Tavaly már a szezon felénél abbahagytuk a T127 fejlesztését, idén viszont egészen a legutolsó versenyig készítettünk új alkatrészeket. Remélhetőleg még sok évig ebben a szellemben dolgozunk majd tovább."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!