Vágólapra másolva!
A Ferrari brazilja egy olyan pályán javított hat kanyar alatt hat helyezést, ahol ritkán vannak komoly előzések a rajtnál. A célegyenes végi manővere egyszerre zseniális és ijesztő, alaposan megleckéztette a társait. A nap lúzere Mark Webber volt.

Bár a Silverstone-i pálya a rajt szempontjából nem túl érdekes, Felipe Massa vasárnap bebizonyította, hogy kellő agresszivitással és pontossággal még egy ilyen pályán is lehet villogni. Az olyan helyszíneken, mint Silverstone, ahol a gyors célegyenes végén nem lassú kanyar van, a formaautók nem szokták előzgetni egymást. Legfeljebb annyi történik, hogy két versenyző megpróbál gyorsan elfordulni egymás mellett, de valamelyik (általában a belső)végül mindig elveszi a gázt. Ehhez képest Felipe Massa a Brit Nagydíj rajtjánál valami olyat művelt, ami többszöri visszanézés után is szenzációsnak tűnik. Lehet, hogy vannak gondok vele. Lehet, hogy gyakran hibázik. Néha talán a tempója sem összemérhető a mezőny legjobb versenyzőiével, amit azonban a piros lámpák kialvása utáni pillanatokban alkot az utóbbi két évben, az túlzás nélkül zseniális. Ebben a műfajban alighanem ő a legjobb, de ehhez persze az is hozzátartozik, hogy általában hátrébbról rajtol, mint ahonnan ideális esetben (a tempója alapján) kellene.

Mivel a célegyenes végén nincs komoly féktáv, a silverstone-i rajt általában nem túl izgalmas Forrás: AFP

Silverstone-ban az egyes kanyart követő kanyarkombinációnál szokott komolyabb helyezkedés lenni, de azért ott sem túl nagy hévvel. Ehhez képest Felipe nagyszerűen lódult meg a 11. rajtkockából, majd szemfülesen észrevette, hogy a Mark Webber miatt kialakuló zavarosban eredményesen lehet halászni. Fernando Alonso nem volt ellenfél számára, és nem is próbált kakaskodni vele. Majd jött Romain Grosjean és Jenson Button, akik belülről támadták Webbert. Ezt vette észre kiválóan Massa, aki kívülről tökéletes ütemben fordult rá a beragadó Red Bullra. Hárman kanyarodtak egymás mellett, ő negyedikként mégis oda mert tolakodni melléjük. Ha akár egy centivel szűkebbre húzza, azonnal elviszi a Red Bull első szárnyát, ha pedig szélesebbre ereszti, nem tud elfordulni. Ez éppen így volt tökéletes.

Felipe azonban ettől a sikertől annyira felbátorodott, hogy a hármas kanyar előtt, a rendes féktávon már megtámadta Daniel Ricciardót is. Ez sima előzés volt, sőt ekkor valójában már Kimi Räikkönen mellé helyezkedett, hogy a hosszú belső egyenesben még közelebb kerülhessen hozzá. A terve bevált: Kimi, félve a támadástól, a belső oldalra húzódott, csakhogy Felipének maradhatott még egy kis KERS-e, hiszen kívülről a Lotus mellé tudott zárkózni, majd a felgumizott részen fantasztikus lendülettel beszúrta az autóját a nem túl nagy elánnal védekező finn mellé. Az összesített mérlege: öt kanyar alatt hat pozíciót javított, ami egyszerűen hihetetlen. Porrá zúzott mindenkit, többek között Alonsót is. Ezek után mondja valaki azt, hogy nincs helye az F1-ben!

Míg Felipe nagyon élt a rajtnál, Mark Webber lett a nap lúzere. Az még a kisebb gond, hogy - valószínűleg a kuplung hibájából - beragadt, de utána nem is igazán védekezett. Nem egy, hanem mindjárt két autó fért be melléje az egyes kanyarban, és még kívülről is megalázták. Mark ettől annyira kiesett az ütemből, hogy utána csak az nem ment el mellette, aki nem akart. Az ötös kanyarig tíz helyet bukott, ez elég lelombozó lehetett. Mark egyetlen mentsége az lehetne, hogy a páros oldalon nem volt tapadás, hiszen előtte Nico Rosberg is beragadt, így Sebastian Vettel simán lerajtolta. Pozitív példáként azonban ott volt Adrian Sutil, aki pont Mark mögül nagyszerűen jött el, így simán megszerezte a negyedik helyet. Sőt Räikkönen is nagyon jól betapadt a nyolcadik helyről, így a Webber mellett kialakuló káoszt ős is még idejekorán át tudta ugrani, ezért időlegesen beférhetett az ötödik helyre. Daniel Ricciardo sem lehet különösen büszke az elindulására, ugyanis Vettel mögött kicsit beragadt. Szerencséjére mindenki Webber kerülgetésével volt elfoglalva, így a hatodik helyre még be tudott fordulni, de egy féktávval később Massa már leelőzte, mivel sehová nem helyezkedett a féktávon, csak simán középen maradt.


Romain Grosjean sem lehet túl büszke a rajtjára, hiszem megint azt csinálta, amit már nagyon sokszor. Nem indult jól, utána viszont mindenki ellen védekezni akart, így végül senki ellen nem sikerült. Kicsit balra, kicsit jobbra húzódott, de közben csak Alonso maradt mögötte. Utána ugyan észrevette a helyet Mark mellett, de még egy autót beengedett maga mellé, így alig fértek be a kanyarba. Ott ettől még meg is torpant egy pillanatra, ezért Alonso hátulról majdnem felöklelte. Az egyébként tehetséges franciának valamiért még mindig nem megy ez, de legalább már nem okoz hatalmas rajtbaleseteket.

Eddig nem sok szó esett róluk, de alapos dicséretet érdemel Lewis Hamilton és a Sebastian Vettel, hiszen nagyszerűen, sallangmentesen indultak el egymás mögül, a pálya tisztábbik oldaláról. Lewis számára egy pillanatig sem volt kétséges, hogy marad az első helyen, míg Seb annyival jobban indult Rosbergnél, hogy egyértelmű volt, a célegyenes végén ki fordul el majd előrébb.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!