Akinek az egyetlen ellensége a pályán a daruskocsi volt

A 25 évesen, péntek este elhunyt Jules Bianchi örökre a valóra nem vált tehetség megtestesítője marad, pedig a szörnyű szuzukai baleset előtt azt lehetett tudni róla, hogy szép jövő várhat rá, és előbb-utóbb szinte biztosan a Ferrarinál fog versenyezni.

Ha valaki 25 évesen hagyja itt ezt a világot, ráadásul egy olyan értelmetlen baleset után, mint amilyet Jules Bianchi szenvedett el a tavaly októberi Japán Nagydíjon, legfeljebb üres közhelyekkel lehet vigasztalódni. Túl könnyű lenne kijelenteni róla, hogy a jövő Forma-1-es világbajnokát vesztettük el, és noha ez már soha nem derülhet ki biztosan, Bianchi azzal mindenképpen kiemelkedett a fényes sportsikerekről álmodó fiatalok közül, hogy egy sereghajtó csapat versenyzőjeként is magára tudta irányítani a reflektorfényt. Ezt csak nagyon kevesen mondhatják el magukról.

"Ég veled, Jules... Te is csatlakoztál az olyanokhoz, mint Tom Pryce, Francois Cevert vagy Gilles Villeneuve, akikről már nem fogjuk megtudni, hogy mi lehetett volna belőlük, ha..." - búcsúzott tőle az indiai exversenyző, Karun Chandhok.

Jules Bianchi a Ferrari színeiben Forrás: Scuderia Ferrari

Bianchi éppen egy évvel ezelőtt volt a csúcson. 2014 májusában, a Monacói Nagydíjon elért 9. helyezésével megszerezte a Marussia történetének első pontjait, aminek óriási jelentősége lett,

e nélkül ugyanis a csapat ma már nem létezne:

csak így végezhettek az első tíz között a konstruktőri tabellán, és az ezért kapott pénzdíj volt a kulcs ahhoz, hogy egy befektető kimentse a csődből a ma már Manor néven induló istállót. Éppen ezért nem merő szentimentalizmusból hangsúlyozták többször az idén is, hogy még mindig a csapat tagjának tekintik a múlt október óta kómában fekvő Bianchit.

Aki Monacóban látványos ízelítőt adott abból, hogy miért is tartották a fiatal generáció legígéretesebb tehetségének. Egyáltalán nem pusztán a szerencsének köszönhette a pontjait: a Rascasse-nál agresszívan ment el Kamui Kobajasi mellett, és valójában a 8. helyen ért célba, csak az idejéhez 5 másodpercet hozzáadva eggyel hátrébb rangsorolták, mert egy korábbi büntetést - amelyet amiatt kapott, hogy a rajtrácson két társához hasonlóan rossz helyre állt fel - szabálytalanul, a Safety Car-fázis alatt töltötte le.

Alig két hónappal később, Silverstone-ban ismét a Ferrarival tesztelt. Még 2009 végén választották be a Scuderia akkor induló, új tehetségkutató programjába, és az évek során tíz tesztnapot töltött el az autóikban. Azon a tavalyi júliusi napon, amikor utoljára szerepelt náluk, sem okozott csalódást, hiszen

jobb idővel végzett az élen,

mint amire a Ferrari versenyzője, Kimi Raikkönen a néhány nappal korábbi Brit Nagydíj hétvégéjén képes volt.

Családi hagyomány

Szinte elkerülhetetlen volt, hogy az 1989. augusztus 3-án, a franciaországi Nizzában született Jules Bianchiból autóversenyző legyen. A nagyapja, Mauro ugyanis F3-as és GT-versenyző volt, akinek a bátyja, Lucien 19 F1-es futamon is indult, az 1968-as Monacói Nagydíjon 3. lett, és ugyanabban az évben megnyerte a Le Mans-i 24 órásat egy Ford GT40-nel, Pedro Rodriguezzel párban. A sorsa azonban már intő jel is volt arra nézve, hogy az autósport mindig magában hordja a tragédia lehetőségét, hiszen egy évvel később halálos balesetet szenvedett Le Mans-ban. Mauro ekkor hagya abba a versenyzést.

Miután 2002 és 2006 között a kötelező gokartozással alapozta meg a pályafutását, Jules 2007-ben azonnali sikerekkel lépett tovább az autók világába: öt győzelemmel rögtön francia Formula Renault 2.0-bajnok lett, majd a következő évben Nico Hülkenberget maga mögé utasítva megnyerte a zolderi F3 Masterst, és újoncként 3. lett az F3 Euróban. 2009-ben a húsz futamból kilencet megnyerve itt is elhódította a bajnoki címet - olyanok nyomdokaiba lépve, mint Lewis Hamilton, Paul di Resta, Romain Grosjean és Hülkenberg -, decemberben pedig már az F1-es Ferrarit is tesztelhette.

Bianchi a Ferrari segítségével jutott be a Marussiához, de a teljesítményével mély nyomot hagyott Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Úgy tűnt, a pályafutása sínen van, de éppen ezután lassult le kissé. Az F1 előszobájának tekintett GP2-ben kétszer egymás után csak 3. lett Nicolas Todt csapatával, az ART Grand Prix-vel, aztán a Formula Renault 3.5-ben próbálkozott, ahol

az idényzárón összeütközött legfőbb riválisával,

Robin Frijnsszel, így újra kicsúszott a kezéből a cím.

Ám ezzel párhuzamosan 2012-ben már a Force India tesztpilótája volt, aminek köszönhetően kilenc nagydíj első szabadedzésén is pályára léphetett, vagyis bekerült a Forma-1 vérkeringésébe. Habár a silverstone-i csapathoz nem vették fel versenyzőnek, a Marussiához a Ferrari támogatásával igen, és a szerződtetése már 2013-ban is kifizetődött számukra: a második futamán, Malajziában megszerezte azt a 13. helyet, amely a Caterham előtt a konstruktőri 10. helyhez segítette a Marussiát.

"Hihetetlenül hálásak vagyunk, hogy lehetőséget adhattunk Jules-nek az egész világ előtt bebizonyítani, mire képes egy F1-es autóval" - mondta a Marussia/Manort irányító John Booth. "Az első pillanattól kezdve, amikor a 2013-as előszezonban beült az autónkba, tudtuk róla, hogy fényes tehetség. Nagy dolgokra lett volna hivatott ebben a sportban, megérdemelte volna a sikert."

A ritka egy százalék

Hogy mit érhetett volna el, az már homályban marad, Bianchi azonban emberileg mindenképpen kiemelkedett a versenyzőtársai közül azáltal, hogy kompetitív személyisége ellenére végig

szerény, alázatos és udvarias maradt.

"Hozzánk hasonlóan sokan felismerték, hogy miközben a pályán nagy lelkesedéssel harcolt, rendkívül kedves, szerény és szerethető srác volt, aki melegséget csempészett a garázsunkba" - jegyezte meg Booth, akivel Bianchi kollégái is egyetértettek.

Bianchi többször tesztelhetett a Ferrarinál is Forrás: Scuderia Ferrari

A Marussia riválisánál, a Caterhamnél tesztpilótai állást betöltő Alexander Rossi például azzal búcsúzott tőle: "Köszönjük, hogy világosságot hoztál ebbe a sportba, és olyan versenyző voltál, amilyenek mindannyian szerettünk volna lenni. Te voltál a ritka egy százalék a kormánykerék mögött."

A ma már kommentátorként dolgozó veterán, Martin Brundle azt írta, "figyelemreméltónak találom, hogy a korábbi csapattársai és ellenfelei a junior kategóriákban mind különleges érzésekkel viseltettek iránta, és nagyon kötődtek hozzá, ami rengeteget elárul. A pályán nem szerzett egyetlen ellenséget sem - csakis a tehetségét érvényesítve aratta a győzelmeit."

A végzetes vasárnap

Az egyetlen ellensége a pályán az a szuzukai daru volt, amelynek nem szabadott volna akkor és ott lennie múlt októberben. Az FIA tízfős bizottsága - olyan, elfogultsággal nehezen vádolható szaktekintélyekkel a sorában, mint Ross Brawn és Bianchi korábbi főnöke a Ferrarinál, Stefano Domenicali - majdnem 400 oldalas, múlt decemberben kiadott vizsgálati jegyzőkönyvében arra jutott, hogy a francia versenyző leginkább maga volt a felelős a balesetéért, mert a dupla sárga zászlók ellenére

nem lassított eléggé

a 7-es kanyarnál, ahol Adrian Sutil előző körben kicsúszott Sauberét mentették.

"Ha a versenyzők betartották volna a dupla sárga zászlókra vonatkozó előírásokat, ahogy azt a (Nemzetközi Sportkódex) H-függelékének 2.4.5.1/b) cikkelye kiköti, egyikük sem sodorta volna veszélybe sem magát, sem a sportbírókat" - mutattak rá, amiben természetesen lehet igazság. Bianchi valóban gyorsan, 213 km/ó-s sebességgel haladt a vizes pályaszakaszon, és miután megcsúszott, 126-tal csapódott a 6,5 tonnás, éppen tolató munkagépbe, fel is emelve azt. Habár a sisakja nem roncsolódott, a fejét ért 92 G-s erőhatástól súlyos agysérülést, diffúz axonális károsodást szenvedett, amely miatt kilenc hónapja kómában volt.

Erősödni kezdett az eső, mielőtt Bianchi kicsúszott Japánban Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A vizsgálat felvetette a Marussia brake-by-wire fékrendszerének rendellenes működését is, Bianchi családja azonban perrel kezdett fenyegetőzni, amiért az FIA a fiúkat hibáztatta. Sokan éppen a versenyirányítást tették felelőssé a történtek miatt, mert a futamot a várt mostoha időjárás ellenére sem rajtoltatták el korábban, és a rossz látási viszonyok közepette sem küldték be elég hamar a Safety Cart, a daruskocsi pedig egy potenciálisan veszélyes helyen tolatott.

Egy biztos: akárcsak Ayrton Senna húsz évvel korábbi baleseténél - a legutóbbi alkalommal, amikor egy Forma-1-es pilóta a versenypályán szenvedett sérüléseibe halt bele -, a körülmények hihetetlenül balszerencsés összejátszására volt szükség a tragédiához. Ez nem mentség, de bármilyen fájdalmas, az autósportban az ilyeneket a legalaposabb biztonsági intézkedések mellett sem lehet száz százalékosan kizárni.

Halálesetek a Forma-1-ben

Jules Bianchi a Forma-1 1950-es kezdete óta a 38. - az Indianapolis 500-akat nem számítva a 31. - versenyző, aki közvetlenül egy világbajnoki futamon vagy egy teszten szerzett sérüléseibe halt bele. Az első áldozat, Cameron Earl 1952. június 18-án, egy teszt során szenvedett balesetet - ő arról vált híressé, hogy a brit titkosszolgálat a II. Világháború után átdobta Németországba az 1930-as évekbeli Mercedes és Auto Union versenyautók technikáját tanulmányozni. Az 1950-es években az F1-es összetettbe is beleszámító Indy 500 volt a legveszélyesebb verseny, amelyen akkoriban heten vesztették életüket.

A hagyományos nagydíjak közül az 1954-es Német GP-n történt az első haláleset, az argentin Onofre Marimón volt az áldozat. A leghíresebbek minden bizonnyal Gilles Villeneuve és Ayrton Senna; az 1960-as évek sztárja, a kétszeres világbajnok Jim Clark egy F2-es autóban vesztette életét. A Forma-1 mára nagyságrendekkel biztonságosabb lett, mint régebben volt, hiszen Roland Ratzenberger és Senna halála óta, vagyis húsz éve nem történt végzetes baleset a pályán, bár Maria de Villota tavalyelőtti halálában közvetve szerepet játszhattak a Marussiával lebonyolított teszten szerzett súlyos sérülései. A sport legveszélyesebb időszakának az 1960-as évtized tekinthető, amikor tizenegy év alatt tízen vesztek oda a vílágbajnoki nagydíjakon.

Ám Sennával ellentétben Bianchi még az igazán nagy sikerei előtt volt. Egyesek úgy tudták, éppen a balesetét megelőző órákban írt alá a Sauberhez 2015-re, a Ferrarinál pedig kétségkívül a jövőbeli versenyzőjükként tekintettek rá. Ki tudja? A szuzukai baleset nélkül most talán nem Valtteri Bottast, hanem Jules Bianchit tartanánk a legfőbb esélyesnek Kimi Raikkönen pilótaülésére.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!