Enzo Ferrari nem szeretett olasz versenyzőket szerződtetni.
A Commendatore úgy tartotta:
az olasz fiúkat olasz anyák szülték, és ő nem tud egy olasz anya szemébe nézni, amikor a gyermeke halálhírét kell közölnie vele.
Amikor Michele Alboreto 44 éves korában életét vesztette az Audi Le Mans-i versenygépének tesztelése közben, Enzo Ferrari már rég nem volt az élők sorában. De tény, hogy a népszerű volt F1-es pilóta halálhíre nemcsak Olaszországot, hanem az egész sportvilágot megrázta.
Michele Alboreto karácsonyi gyerek volt, 1956. december 23-án született Milánóban. Mai szemmel nézve későn, húszévesen kezdett komolyan versenyezni az olasz F3-ban, 1979-ben második lett a bajnokságban. A következő évben Formula–2-re váltott, Giancarlo Minardi csapatával aratta első kontinentális sikereit. Ezzel párhuzamosan a Lancia Euroracing csapatnál is versenyzett, Riccardo Patrese váltótársaként indult a hosszú távú világbajnokság futamain.
Az F1 egyik híres tehetségvadásza, Ken Tyrrell ajánlott neki szerződést 1981-re, amit a kis növésű, mélyhangú olasz örömmel aláírt. A Tyrrell istálló – a Williamsszel, a McLarennel és a Lotusszal együtt – ekkoriban még a hagyományos Cosworth DFV szívómotorral igyekezett felvenni a harcot a turbómotoros csapatok ellen. Ha valaki kellően gyors és kitartó volt,
a turbók gyakori meghibásodása miatt a '80-as évek elején még ki lehetett tűnni egy-egy jó eredménnyel. Hősünket pedig mindkét tulajdonság jellemezte.
Alboreto állhatatosságának köszönhette első F1-es diadalát az 1982-es Las Vegas-i idényzárón, ahogyan az 1983-as detroiti sikerét is. Utóbbi volt egyúttal a Tyrrell csapat és a klasszikus Cosworth DFV V8-as erőforrás utolsó győzelme.
Egy visszautasíthatatlan ajánlat: a ferraris évek
Rátermettségét látva Enzo Ferrari nem teketóriázott sokat: 1984-re szerződtette csapatához, amivel valóra vált „Michelino" gyerekkori álma. Tizenkét évesen látta Jackie Stewartot és Mario Andrettit versenyezni Monzában, de a kedvence Ronnie Peterson lett, az ő tiszteletére hordott a svéd zászló kék-sárga színeiben pompázó bukósisakot. Lorenzo Bandini után tizenhét évvel a csendes milánói lett az első olasz pilóta a Ferrarinál, aki teljes idényre maradt.
Alboreto egy győzelmet aratott első ferraris szezonjában: a Belga Nagydíjon, Zolderban,
miközben a két évvel korábban, ugyanott életét vesztett Gilles Villeneuve legendás 27-es rajtszámát viselte.
A Scuderia még ütőképesebb autóval rukkolt elő 1985-re, ami Alboreto legjobb F1-es idényéhez vezetett. A pole pozícióból rajtolva második lett a szezonnyitó Brazil GP-n; újfent második a szakadó esőben, Portugáliában és a leggyorsabb kört futva vezetett Imolában, amikor kifogyott a benzin, ezért kiesett. Következett a Monacói Nagydíj, ahol a szakemberek nem sok esélyt adtak a Ferrarinak Alain Prost könnyebben vezethető McLarenjével szemben.
Alboreto azonban fittyet hányt az elvárásokra. Remek rajt után megelőzte Mansell Williamsét és Ayrton Senna nyomába eredt, majd amikor a Lotus-Renault motorhiba miatt félreállt, az olasz átvette a vezetést. Pechjére három fordulóval később Patrese és Nelson Piquet összeütközött a célegyenesben, olaj és törmelék került a pályára. A Ferrari lassú defektet kapott, az olasznak ki kellett állnia kerékcserére.
Alboreto reménytelennek tűnő helyzetben, ötödikként tért vissza a pályára, de nem adta fel! Rohamot indított a győzelemért,
futószalagon szállította a leggyorsabb köröket. Végül másodikként intették le 7,5 másodperccel Prost mögött, de aki látta, tudta: ez volt Alboreto F1-es pályafutásának legjobb versenye. Később nyerni tudott Montrealban, majd a Nürburgringen is, de a Ferrari sorozatos turbóhibái miatt végül elbukta az 1985-ös világbajnoki címet.
Későbbi csapattársa, Gerhard Berger így emlékezik rá:
Amikor 1987-ben a Ferrarihoz érkeztem, Michele volt ott a szupersztár.
Mindent megtettem, hogy megnehezítsem az életét, ami végül sikerült, de ő végig úriemberként viselkedett, nem panaszkodott. Azt hiszem, egyszerűen imádott versenyautót vezetni."
Amikor Alboretónak 1988 végén – főleg Berger gyorsasága miatt – távoznia kellett a Scuderiától, már sejteni lehetett, hogy az olasz pilóta karrierje innen csak lefelé ívelhet.
Szóbeli megállapodása volt ugyan Frank Williamsszel 1989-re, ám a Renault ragaszkodott egy frankofon pilótához
Thierry Boutsenhez (noha Alboreto is kiválóan beszélt franciául). Az olasz így visszakerült felfedezője, Ken Tyrrell szárnyai alá, akit hiába örvendeztetett meg egy bravúros 3. hellyel a Mexikói Nagydíjon, hamarosan vennie kellett a kalapját. Banális ok miatt:
Alboretót a „piros" cigarettagyár szponzorálta, míg a Tyrrell a „sárga" cigarettamárkával állt szerződésben,
ami feloldhatatlan érdekellentétet okozott, végül szerződésbontáshoz vezetett.
Alboreto F1-es eredményei
Első GP: San Marinó-i Nagydíj, Imola, 1981.Pályafutása innentől csak „futottak még" kategóriás csapatokhoz vezetett. Sokak szerint a kelleténél tovább, 1994 végéig maradt az F1-ben, pedig a Scuderia Italia vagy a Minardi színeiben szinte esélye sem volt már a pontszerzésre. Hogy mégis miért? Mert magát az autóversenyzést imádta.
„Bár Ronnie [Peterson] volt a kedvencem, számomra Mario Andretti testesíti meg az ideális autóversenyzőt" – mesélte Alboreto húsz évvel ezelőtt, egy MotorSport Magazine-nak adott interjúban.
„Sok pilóta számára az F1 minden, más nem is létezik, de Mario nem ilyen volt, ahogy én sem. Pályafutásom során vezettem a Ferrarinak, néhány évvel később pedig a Minardinál és nem zavart, mit gondolnak erről az emberek.
Nem érdekelt sem a pénz, sem a csillogás. Persze, szeretek nyerni, de nekem a versenyzés a kedvenc hobbim, ezért vagyok még mindig itt.
Hősünk karrierje végül nem a Formula–1-ben, hanem a Le Mans-ban teljesedett ki. 1997-ben egykori ferraris csapattársával, Stefan Johanssonnal és Tom Kristensennel együtt, egy Porschéval megnyerték a világ talán legnagyobb autóversenyét, a 24 Le Mans-i órásat. Bár az F1-ben a bajnoki cím elkerülte, egy másik kategóriában feljutott a csúcsra, emiatt szerencsés embernek tartotta magát.
Arcán a rá jellemző, elégedett mosollyal szállt be Audijába azon a szürke napon is, 2001 áprilisában a Lausitzringen, ahonnan többé nem tért vissza.
