Szürreális felvételek készültek az Alesi által Monacóban összetört Ferrariról
Egészen elképesztő nézőpontból csodálhatjuk meg Niki Lauda 1974-es F1-es Ferrariját, amint Jean Alesivel a volánnál a monacói pályán száguld. A felvétel ötletgazdája elmesélte, miként alkották meg a szürreális videót és közben milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük.
A versenynaptárba visszatérő Monacói Nagydíj előtt megrendezték a tavaly a koronavírus-járvány miatt szintén törölt Grand Prix de Monaco Historique-t, azaz a történelmi Forma-1-es autók versenyét. A 12. alkalommal megtartott, Jean Alesi és Marco Werner csatájával fémjelzett eseményen pedig egy olyan, F1-es autón még soha nem látott kameraállást is kipróbáltak, amely a jövőben akár forradalmasíthatja az autóversenyek közvetítését, de már most elképesztően látványos felvételekkel ajándékozta meg az F1 kedvelőit.
A Niki Lauda 1974-es Ferrari 312 B3-jára szerelt kamera felvételei azóta bejárták az internetet és hatalmas népszerűségre tettek szert, különlegességük pedig az, hogy olyan perspektívából mutatják a Jean Alesi által a monacói pályán hajtott Ferrarit, amelyet eddig csak az autós játékokban vagy szimulátorokban szokhattunk meg, ha külső nézetbe kapcsoltunk.
Az első ránézésre számítógépes trükknek tűnő, ellenben egyáltalán nem ily módon készült felvétel titka az, hogy
olyan 360 fokos kamerát használtak hozzá, amely a technológiájának köszönhetően "eltünteti" annak tartópillérét, így az a felvételen nem látszik (az árnyéka Alesi autója mögött az aszfalton viszont igen).
Az Autosport felkutatta az ötletgazdát, a Monacóban élő, videós producer Lucas Britót, aki Virtual Reality International nevű cégével 3D-s technológiával készült videókat gyárt, és korábban a monacói autóklubbal is dolgozott együtt. Brito miután látott hasonló videókat utcai autókról, úgy gondolta, itt az ideje egy F1-es autón is kipróbálni a technológiát, majd felvetette az ötletet a monacói szervezőknek, akik először logisztikai okokra hivatkozva elutasították azt. Két héttel a történelmi autók versenye előtt azonban mégis zöld utat kapott a projekt. „Akkor azt gondoltam, »azta, ez tényleg megtörténik«. El kellett végeznem a kutatómunkát, megrendelnem minden eszközt, majd remélni, hogy időben meg is érkeznek. Eléggé stresszes volt" – nyilatkozta Brito.
A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként lehet rögzíteni a kamera tartóoszlopát a Ferrarira úgy, hogy kárt tennének az értékes autóban (amit aztán Alesi összetört a versenyen). „Hogy őszinte legyek, eléggé nagy volt a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy elég erős-e a rögzítés a hátsó szárnyhoz, de végül annak bizonyult – magyarázta az ötletgazda, aki rengeteg szigetelőszalaggal tekerte körbe a kamera tartópillérét a hátsó szárnyhoz rögzítő tapadókorongot, hogy véletlenül se jusson alá levegő menet közben. – Ezzel együtt nem tudtam letesztelni a szerkezetet 100 km/h-s sebesség felett.
Egy tesztet végeztem, amikor egy Bentley Continentalra tettem fel és kipróbáltam a franciaországi utakon. Néhány bukkanón is áthajtottam vele és bírta a terhelést."
A másik megoldandó feladatot a mikrofonok jelentették, amelyeknek túl sok volt a Ferrari 12 hengeres motorjának üvöltése, ezért külön mikrofonokat kellett elhelyezni a kipufogókhoz. A felvételeket végül néhány Alesi és René Arnoux (az ő autójára is szereltek kamerákat) részvételével zajló bemutatókör során készíthették el, de ekkor sem ment minden simán. „Nem tudtam, hogy a rögzítés biztosan ki fog-e tartani, illetve volt egy kis komplikáció, amikor volt egy kis halasztás a bemutatóköreink előtti edzésen, így a kamerák 20 extra percen át forogtak. Ráadásul a versenyzőknek ezek voltak a hétvégén az első körei, amelyek során ha hibáznak, a kamerák jó eséllyel darabokra törtek volna a falon."
Végül tökéletesen alakultak a dolgok, az eredmény pedig a két korábbi F1-es pilótát is lenyűgözte. „Meglepett, hogy milyen jól nézett ki minden. Remek volt a stabilitás, miközben hatalmas volt az autó vibrációja, és a szárny dőlésszögével is szerencsém volt, mert tökéletesen elrejtette a tapadókorongos rögzítést, nem is lehet látni” – ecsetelte Brito.
Amikor az autók visszaértek, megmutattam a felvételt Jeannak és Renének, akik 15 másodpercig csak ámultak, aztán F1-es pilóta-üzemmódba kapcsoltak, és elkezdték elemezni az autó egyensúlyát és a saját teljesítményüket."
Az az ötletgazdát is meglepte, hogy a különleges perspektívából készült felvétel milyen gyorsan milyen nagy népszerűségre tett szert a YouTube-on, a Twitteren, az Instagramon és a Facebookon, azt azonban ő is tudja, hogy a mai autókat verseny közben egy ideig még biztosan nem fogjuk tudni ilyen nézőpontból szemlélni.
Amikor azonban a technológia majd lehetővé teszi, egy nap ez is eljöhet.
„Nyilván nem tehetünk egy nagy rudat és egy kamerát egy F1-es autóra verseny közben, de ha 20 éven belül jön egy varázslatos technológia, amely lehetővé teszi ezt a nézőpontot, akkor szerintem egyértelműen lenne rá érdeklődés. Sokkal többet lehet látni az autóból, valamint a sebesség érzete is nagyobb, mint a hagyományos nézőpontokból."
Más lenyűgöző felvételek is készültek Monacóban
Nem az 1974-es Ferrari hátulról megmutatása volt az egyetlen lélegzetelállító videó, amely napvilágot látott a történelmi F1-es autók monacói versenyéről. Az utóbbi években főként a Forma-2-ben versenyző, az idén már főállásban sportautózásra váltó Louis Delétraz tette közzé a közösségi médiában azt az autósportban egyre inkább elterjedt, az F1-ben valami miatt azonban a mai napig nem rendszeresített, a pályát a pilóta szemszögéből mutató kameraállásból készült felvételt, amelyen édesapja, a 90-es évek közepén három futam erejéig az F1-ben is megforduló Jean-Denis Delétraz látható, amint James Hunt 1974-es Hesketh-jével versenyez.
A később a McLarenhez igazoló brit playboy három dobogós helyezést és egy negyedik helyet szerzett az 1974-es szezonban Lord Hesketh híres, szponzorlógók nélküli versenygépében, amelyben Delétraz az 1973 és 1976 közötti F1-es autók kategóriájában a hetedik helyről rajtolva a hatodik pozícióban végzett.
