Sok érdekes történetszál felbukkant már az idei, rendkívül izgalmas Forma-1-es szezon során, de Charles Leclerc monacói drámájától eltekintve egyik sem szólt igazán a mezőny leghíresebb csapatáról, a Ferrariról. A Scuderiát idén a középszerűség jellemzi, nem olyan megdöbbentően rossz, mint tavaly volt, de a két pole pozíción kívül nem sok fellángolása van.
Ez persze részben magyarázható a tavalyi motorbotrány utórengéseivel, és elképzelhető, hogy az olaszok 2022-re összekapják magukat az új autóval, de intő jel lehet, hogy Mattia Binotto csapatfőnök a napokban kénytelen volt beismerni, két év alatt sem jöttek rá, hogy miért bizonyultak teljesen esélytelennek a Paul Ricardon.
Az, hogy Binotto és közvetlen környezete az elmúlt két és lassan fél szezon mélyrepülése ellenére még mindig hivatalában van, rámutat a lényeges különbségre a Ferrari mostani aszályos időszaka és a korábbi eredménytelen korszakok között.
Sergio Marchionne 2018-as haláláig a mindenkori vezérigazgató a Ferrarinál minden követ megmozgatott azért, hogy az F1-es csapatnak jól menjen, most viszont a stabilitásra hivatkozva a vezetés tétlenül nézi az agóniát.
Az közismert, hogy Enzo Ferrarinak az élete volt a versenyzés, utcai sportautókat is csak azért gyártott, hogy előteremtse a szükséges pénzt, utódja, Luca di Montezemolo befolyásos olasz üzletember lett azáltal, hogy nemzeti kinccsé fejlesztette a Ferrari elsősorban a versenysportra épült kultuszát, és Marchionne is koronaékszerként kezelte a Ferrarit a FIAT-Chrysler megmentése mellett.
Az erős kezű néhai válságmenedzser viszont 2018 nyarán meghalt, a helyére az Agnelli-család leszármazottja, az amerikai John Elkann került az elnöki székbe, a vezérigazgatói posztra pedig az üzleti körökben nagyra tartott, de az F1-ben és az autóiparban semmilyen tekintéllyel nem rendelkező egykori dohányguru, Louis Camilleri került.
Őket, de főleg Elkannt azóta is alig lehet a Forma-1 közelében látni, a Getty Images fotósai legutóbb a tavalyi Emilia Romagna Nagydíjon látták az elnököt Imolában, pedig Camilleri váratlan lemondása után átmenetileg a vezérigazgatói feladatokat is magához vette. Az interregnumként is értékelhető időszaknak hamarosan vége, 2021. szeptember 1-től új vezérigazgatója lesz a Ferrarinak, Benedetto Vigna személyében.
Ismerős, nem? Nem. Az 52 éves Vigna az STMicroelectronics nevű vállalat rendkívül sikeres csúcsvezetőjeként érkezik a Ferrarihoz,
több, mint 200 szabadalommal, számos szakmai kitüntetéssel, EU-s programok igazgatótanácsi pozícióival az önéletrajzában. Nem mellesleg a félvezetőgyártás, valamint az ipari és lakossági környezetben egyaránt használt MEMS és szenzortechnológiák szakértője is. Beszállítóként van autóipari tapasztalata elsősorban a gyártás terén, a pályafutásában viszont nyoma sincs annak, hogy bármi köze lenne az autósporthoz vagy a luxusiparhoz.
Ez a két kulcsszó régóta meghatározza a Ferrarit és a márka jövőjét is irányba fogja állítani. Camilleri kiválásával meggyengült az olasz gyártó és a jellegzetes életstílust is népszerűsítő dohányipari partnerük közötti kapocs, amelyet korábban Marchionne és az általa kinevezett, majd Elkann hivatalba lépése után leváltott Maurizio Arrivabene is erősített.
Binotto ugyan nemrég arról beszélt, egyeztetnek a szerződéshosszabbításról, de felmerültek olyan pletykák is, hogy véget ér az 1973 óta meglévő együttműködés. Ez a személycserék mellett szimbolikus jelentőséggel bír, de a Ferrari ettől még nem távolodik el a luxustól és az imázs fenntartásától, épp ellenkezőleg.
A Ferrari üzletileg a koronavírus közepette is rendkívül sikeres, 3,4 milliárd dolláros forgalmat generált, elsősorban természetesen az átlagosan 300 ezer eurós sportkocsiknak köszönhetően, de látványos lépéseket tesznek afelé, hogy a Ferrari az ajándéktárgyak és a márkaboltok után valódi luxusmárkává váljon, az autókon túlmutatva.
Ennek egyértelmű megnyilvánulása a Rocco Iannone irányítása alatt létrejött első divatkollekció, ami az olasz márka nevéhez fűződik. Beszédes, hogy az utcai autós gyártósorhoz szervezett bemutató sajtóanyagában a Ferrarit „a kollektív képzelőerő” részeként jellemzik, „egy mítosz, ami a teljesítmény, az innováció, az esztétika és a kézművesség értékein alapul.”
Az Armani modelljeként is alkalmazott Charles Leclerc ugyan megjelent a bemutatón, de a versenyzésről egy szó sem esett, ahogy a Maranellóban nemrég átadott, teljesen felújított új márkakereskedés leírásában is a belsőépítészeti megoldások kapják a legnagyobb hangsúlyt. Ezek között alig akad olyan motívum, ami konkrétan a Ferrari versenypályákon kialakult legendájára utal.
Ez a gyárkapuval szemben lévő, június 15-én szintén újra megnyitott Il Cavallino vendéglő esetében már nehezen megkerülhető, hiszen maga a Commendatore is ide járt egyeztetni a munkatársaival és üzletfeleivel, itt nézte a versenyeket, és a legenda szerint 1987-ben itt hangzott el Bernie Ecclestone és Jean-Marie Balestre részéről, hogy „Uram, Ön írja a szabályokat”, miután Enzo Ferrari visszautasította a turbómotorok kivezetését a sportágból.
Mégis, a három Michelin-csillagos Massimo Bottura modenai éttermével együttműködésben újranyitó vendéglő „olyan emberek helye lesz, akik osztoznak a Ferrari és az Osteria Francescana iránti szenvedélyükben: márkaimádók, Ferrari ügyfelek, ínyencek, valamint a helyi vendégek.” Enzo Ferrari szobája ugyan megmaradt, de azt is modern vendéglátóhellyé alakították.
Nem ördögtől való, hogy a Ferrari sokat tesz azért, hogy az autóik vagyonos vásárlói minőségi kiszolgálást kapjanak,
ha kapcsolatba kerülnek a márkával, de talán nem véletlen, hogy az autósport terén híresen hagyománytisztelő Sebastian Vettel nem tudta megállni, hogy kifogásolja volt főnökei dizájnorientáltságát, miután a Ferrari egyik versenytársához, az Aston Martinhoz szerződött.
A Ferrari marketing gépezete jelenleg nem a márka igazi gyökereiből, a versenypályákon elért sikerekből merít, és ez akkor sem kedvező a Scuderiára nézve, ha hozzátesszük, az elmúlt években nem sok oldalt írtak a dicső múlt fejezeteihez.
Ha a márkaépítés kapcsán kevésbé is, a technológia-transzfer terén a versenyzés továbbra is hasznos a Ferrarinak, legalábbis egyelőre. Épp a napokban jelentették be az új 296 GTB típusú sportautót, amiben V6-os hibrid erőforrás működik, az első vezetőszárnyhoz hasonló spoilert helyeztek el rajta és a padlólemeze is szívóhatást generál a versenyautók mintájára.
Itt még tetten érhető a viszonylag közvetlen összefüggés az F1-es technológia és az utcai sportautózás között, de elkerülhetetlennek tűnik, hogy a Ferrari is SUV-t gyártson (már tesztelik a nevében is ironikus Purosangue koncepcióautót) és Elkann a részvényeseknek azt is bejelentette, hogy 2025-től tisztán elektromos autót is piacra dobnak.
Látható tehát egy határozott elmozdulás a luxusipar felé a versenysportra való utalás nélkül, érkezik egy autóiparban nem, de a technológiák terén igencsak jártas ügyvezető, és az utcai sportautók is kezdenek a kényelem, valamint az e-mobilitás felé tartani, ami jelenleg szöges ellentétben áll az F1 koncepciójával, az ugyanis a szintetikus üzemanyagokkal hajtott belsőégésű motorokra épít.
Ebből jelenleg az a kép áll össze, hogy a Scuderia boldogulása közel sem olyan központi kérdés a Ferrarinál, mint például Montezemolo idején volt, mert vele ellentétben a jelenlegi menedzsment nem a sportsikereket használja érdekérvényesítés céljára, hanem a luxusiparban rejlő potenciált igyekeznek készpénzre váltani.
Ezt egyelőre a tőzsde is díjazza. A részvényárfolyamra a sporteredményeknek nincs érdemi hatása, a sikerek elmaradása ellenére a bevezetés óta a papírok ára megnégyszereződött, így racionális érvekkel még vitatkozni is nehéz a vezetés hozzáállásával. A Ferrari jelenleg sokkal több a Forma-1-nél, de pont ebből adódóan lehetséges, hogy továbbra is hiányozni fog a valódi akarat ahhoz, hogy legyőzhessék a sportágra specializálódó és egyre profibbá váló ellenfeleket, például a saját motorgyárat építő Red Bullt.
Érdekes lesz látni, hogy a szeptember elején, tehát pont az Olasz Nagydíj előtt megérkező Vigna terveiben hol szerepel a Scuderia. Elsőre akár jó jel is lehet, hogy megjelentek az AWS logói autón és a pletykák szerint az egész Amazon is felbukkanhat náluk, ez arra utalhat, hogy a versenyistállónak továbbra is megvan a Raison d'être, ami talán a múlt helyett már a jövőbe mutat.