Mekkora szükség van a feszültség mesterséges fokozására olyan helyzetekben, amelyek a valóságban is eléggé feszültek voltak? Mit árul el az egy dokumentumfilm-sorozatról, hogy az egyik főszereplő nem hajlandó nyilatkozni a stábnak? Szerencsés-e kitalált rivalizálásokat kreálni azt kockáztatva, hogy még több pilóta bojkottálja majd a sorozatot? Kell-e színezni valamit, ami már így is elég színes? Szándékosan maradt-e ki a sportág irányítóira nézve rendkívül kínos balhé?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések juthatnak az eszébe annak, aki már látta a Netflix F1-es sorozatának, a Drive to Survive-nak (Hajsza a túlélésért) a negyedik évadát. Azt az évadot, amely az eddigiek közül elsőként dolgozhatott fel az utolsó futamig, ráadásul annak utolsó köréig tartó világbajnoki rivalizálást, ami a legtöbb producernek csak legszebb álmaiban megjelenő munícióval látta el. A DTS készítői utóbbival sem tudtak felnőni a feladathoz, ám lehet, hogy egyéb dolgokkal ellentétben ez nem csak rajtuk múlott.
Azt el kell ismerni, hogy a Forma-1 utóbbi években – főként az Egyesült Államokban – látott népszerűség-növekedésében óriási szerepet játszott a 2019 óta minden évben megjelenő sorozat, amely a sportágat eddig nem, vagy csak nagyon felületesen ismerő nézőket képes úgy berántani az F1 világába, hogy hirtelen azon kapják magukat, újdonsült kedvencük aláírásáért küzdenek valamelyik nagydíj pénteki napjának reggelén, hogy aztán a lehető legnagyobb lelkesedéssel izgulják végig a még semmiről sem döntő szabadedzéseket.
Az ilyen nézők a negyedik szezonban sem fognak csalódni, mert ebben az évadban is megvan minden, ami képes vonzóvá tenni ezt a sportágat,
a drámát és hajmeresztő pillanatokat bemutató lélegzetelállító felvételektől és lassításoktól kezdve a dühükben szitkozódó és csapkodó, vagy éppen hitetlenkedve a fejüket csóváló csapatfőnökön át az olykor igazán emberi arcukat és sebezhetőségüket is megmutató pilótákig.
Azok viszont, akik már jártasabbak a Forma-1-ben, ne adj' isten évek, évtizedek óta rendszeresen követik annak történéseit, könnyen felbosszanthatják magukat az epizódokat nézve.
A Drive to Survive-ot készítő Box to Box Films ugyanis továbbra is előszeretettel alkalmazza azt az elvet, hogy ha valamiről éppen nincs felvétele, akkor tetszés szerint behelyettesít egy teljesen máshonnan származó snittet, mert úgy van vele, hogy akkor is kihozza a jelenetből azt, amit ő szeretne. Természetesen ugyanez igaz a hangfelvételekre.
Lando Norris a bahreini tesztelésen például maga hívta fel arra a figyelmet, hogy a negyedik évad elején az ő és újdonsült csapattársa, Daniel Ricciardo rivalizálását bemutató részben kicsit megint túllőttek a célon a készítők.
„Megnéztem az első és második részt. Nem fogom lelőni a poént, de ez az első rendes bemutatása Danielnek és nekem a McLarennél, és szerintem jó lett, jó betekintést nyújt. Az én oldalamról jól fest, de talán a másikról nem annyira, és nyilván akadnak itt-ott nem helyénvaló megjegyzések. Amikor ez rólad szól, nem értesz vele túlzottan egyet, mert úgy tűnhet, hogy mondtál valamit, ami közben térben és időben egyértelműen nem úgy volt."
Norris konkrétan a tavalyi szezonnyitó bahreini futam rajtjára gondolt, amelynél az első kanyarba Ricciardo mellett fordult be, a készítők pedig bejátszottak tőle egy rádióüzenetet, amelyben közli, hogy az ausztrál leszorította őt.
Még csak közel sem voltunk, a rádióüzenet pedig egy teljesen másik futamról származott
– árulta el Norris, aki nem ért egyet az efféle mesterséges feszültségkeltéssel. – Vannak dolgok, amelyek kissé túlságosan ilyenek, ezzel pedig nem igazán értek egyet. Összességében viszont a sorozat jó és izgalmas, legalábbis, amíg nem lőnek túl a célon és nem állítanak be valakit úgy, hogy csinált valamit, amit nem tett, mert ez szerintem már túl messzire megy. Amíg nem csinálják ezt, addig rendben van."
A harmadik évad után sokak nemtetszését kiváltotta, hogy a sorozat inkorrekt módon mutatta be Norris és Sainz csapaton belüli párharcát, és valami olyasmit próbáltak eladni a nézőknek, amiről valójában szó sem volt.
Az embernek a negyedik évadban is hasonló volt az érzése a McLaren brit pilótája és Ricciardo esetében.
Több helyen is kilógott a lóláb és úgy tűnt, Ricciardo problémáit a rendkívül gyors csapattársa okozza, a valóságban azonban az ausztrál pilóta nem ettől szenvedett, noha kétségtelenül nem lehetett számára kellemes még azt is elviselni, hogy Norris jóval gyorsabb nála.
De az ominózus meg nem történt, vagy legalábbis nem ott és nem ilyen helyzetben elhangzott rádiózás is arra utal, hogy többet képzeltek bele a készítők a már bizonyított, ám új csapatában csak küszködő hétszeres futamgyőztes, és a területét védeni próbáló fiatal tehetség rivalizálásába, mint amennyi valójában benne volt.
A Forma-1-et csak egy kicsit is ismerőknek a sportág szerves részét képező, a futamok élvezeti értékéhez jelentősen hozzáadó rádióbeszélgetések témaköre pedig egyébként is meglehetősen idegesítő lehetett,
mivel az alkotók egy az egyben letettek arról, hogy az üzeneteket ott és akkor vágják be, amikor valójában elhangzottak.
Persze volt, amikor sikerült nekik, de a pilótát szinte navigátorként irányító, egy-egy időmérős gyorskör alatt megállás nélkül beszélő versenymérnökök képe még az új rajongóknak is megmosolyogtató lehet, lévén ez az a néhány perc, amely során egy pisszenés sem hangzik el a rádióban, hogy semmi ne zavarja a versenyzőt a koncentrálásban.
Hasonlóan bugyuta megoldás az is, amikor ugyanezt minden egyes rajtnál végighallgathattuk.
A fedélzeti kamerás felvételek során az egyenesek közepén alákevert visszaváltások, vagy a középgyors-lassú kanyarokon áthaladás közben hallatszó maximális fordulatszám pedig szintén olyan dolgok, amelyek a sztori szempontjából nem lényegesek, de igencsak zavaróak tudnak lenni.
A fő probléma pedig az, hogy ezekre a megoldásokra semmi szükség,
mint ahogyan az is totálisan feleslegesnek és igen olcsónak hat, hogy a versenyjeleneteknél pilóták olykor többször is beveszik ugyanazt a kanyart, vagy a következő snittben a pálya egy teljesen más részén járnak, mert "oda mindenképpen kellett egy látványos kép".
Ezek a dolgok sokaknak feltűnnek, mint ahogyan Silvester Stallone-ról sem hitték el az emberek, hogy 86 sebességes CART-autót vezetett a Felpörgetve című filmben, és attól lett gyorsabb, hogy több gázt adott. Ugyanúgy Max Verstappenről sem feltételezzük, hogy azért szerezte meg a pole pozíciót bármelyik versenyen, mert a mérnöke a gyorsköre alatt néhányszor a fülére szólt, hogy ne felejtse el keményen nyomni neki.
Ennél komolyabb probléma az, amikor arra derül fény, hogy – miként azt Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke állítja – „olyan jeleneteket vágnak össze, amelyek nem történtek meg."Az osztrák üzletember a negyedik szezon hivatalos megjelenése előtt azt mondta, látva néhány részt, „ijesztő", hogy mekkora betekintést engedtek a stábnak, és „utálom magam ott látni." Ezután kifejtette, hogy a készítők „csavartak a narratíván", azaz olykor a saját igényeik szerint tálalták az eseményeket, majd hozzátette, hogy mindez szerinte nem baj, mert legalább szórakoztatnak, és mindezt eddig nem látott módon teszik. Hogy miért lehet gond ez a hozzáállás a nézőknek, arra még később visszatérünk.
Az egyik legnagyobb hiányossága a negyedik évadnak, hogy nincs benne Max Verstappen. Természetesen nem maradt ki teljesen a sorozatból a holland pilóta, lévén a Netflixnek széleskörű hozzáférése volt az F1 által készített felvételekhez és interjúkhoz, de a stábnak tavaly már nem nyilatkozott, mint ahogyan a kulisszák mögé sem engedte be őket, mondván a korábbiakban többször torz képet festettek a történtekről.
Így Verstappent nem láthattuk olyan, privát környezetben, mint a motorhome belseje, avagy monacói otthona, illetve a csapat mérnöki eligazításai. Utóbbira a Mercedes például még a szezon hajrájában is beengedte a stábot, így hallhattuk, amint Katarban Lewis Hamilton Verstappen büntetéséről érdeklődik, mire Andrew Shovlin mérnökigazgató közli vele, hogy úgysem fogják megbüntetni a riválisát, mert az F1 érdeke, hogy az első sorból rajtoljon (aztán mégis megbüntették).
„Nem fogom meggondolni magam – mondta Verstappen arról, hogy a jövőben sem kíván szerepelni a sorozatban. – Ezt már az első szezon után elszúrták. Két lábbal a földön járó típus vagyok, tényeket akarok és azt, hogy ne kerítsenek nagy feneket a dolgoknak. Persze megértem, hogy a Netflixnek ez kell, az emberek szeretik ezt. Ezért csinálják ezt minden dokumentumfilm-sorozattal, de ez nem az én világom. Valószínűleg megnézem és látni fogom, hogy mennyire túl van tolva, utána pedig élem tovább az életemet, és valószínűleg megnézek más dokumentumfilm-sorozatokat a Netflixen."
Verstappennek természetesen minden joga megvan ahhoz, hogy így döntsön, ám ahelyett, hogy egy kézlegyintéssel elintéznénk a szavait, inkább komolyan kell vennünk (vagy ha nem is nekünk, a Drive to Survive készítőinek) azokat. Mert a Netflix azt semmiképp sem teheti ki az ablakba, hogy a mezőny egyik legjobbja, és nem mellesleg aktuális világbajnoka nem hajlandó szóba állni vele.
És mint azt fentebb taglaltuk, az érvei igenis helytállóak.
Jelenleg azonban nem úgy tűnik, hogy a producerek meghallanák a kritikákat. „Kitaláltak néhány olyan rivalizálást, amelyek nem léteztek. Ezét döntöttem úgy, hogy nem leszek részese a sorozatnak és többé nem nyilatkozom nekik, mert így az ember semmit nem tud mutatni. Nem szeretem a drámát, tényeket és valós dolgokat akarok látni. A gond az, hogy mindig a nekik tetsző módon fognak pozícionálni, úgyhogy bármit is mondasz, meggondolatlannak, vagy éppen olyannak próbálnak beállítani, ami illik a történethez. Ez soha nem tetszett, inkább szeretek szemtől szemben leülni azzal az emberrel, aki meg akar ismerni" – fejtette ki korábban a döntését a holland pilóta.
Erre a szalagcímre mindenki ugrott, de szerintem ez nagyon nehezen megfogható dolog. Senki nem tud rámutatni semmilyen ferdítésre vagy pontatlanságra a sorozatban."
Ez volt James Gay-Rees, a sorozat egyik producerének reakciója Verstappen szavaira a BBC Sportnak, míg Paul Martin, az egyik készítő kijelentette: „A négy évad során a Drive to Survive nem szerkesztett túl semmit."
Mivel számtalan példát lehetne felhozni mindkét állítás ellenkezőjére, a reakciók leginkább a "nézettségi adatok minket igazolnak, és amíg ez így van, azt csinálunk, amit akarunk" hozzáállásra vezethetőek vissza. És könnyen lehet, hogy amíg csak Verstappen bojkottálja ezt a fajta szerkesztés módot, addig ez nem fog megváltozni.
Szembetűnő volt a Drive to Survive első évadában, hogy a cselekmény a világbajnoki címért folyó párharc helyett leginkább a középmezőny történéseire fókuszált. Ennek oka természetesen az volt, hogy amint bejelentették a sorozat készítését, a Ferrari és a Mercedes azonnal elzárkózott a Netflix stábjának kulisszák mögé engedéséről. Az első évad viszont nélkülük is elsöprő sikernek bizonyult, mégpedig leginkább amiatt, hogy a korábban nagyon keveset látott szereplőket is megismerhettük általa. Remek példa erre Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, aki nyers humorával és őszinteségével egy csapásra az F1 egyik sztárja lett.
A második szezonra aztán már változott a nagyok hozzáállása, és legalább egy versenyhétvégére kötélnek álltak. Így született parádés epizód a Mercedes 2019-es hockenheimi vesszőfutásáról, hiszen pechükre pont a kettős kieséssel végződő Német Nagydíjon engedték magukhoz közel a Netflix kameráit.
Azóta ez pedig soha nem látott méreteket öltött, és mint ahogy Toto Wolff is elmondta, tavaly már az ő szemszögéből nézve "ijesztően nagy" betekintést engedtek.
Akárcsak a tulajdonképpen Verstappen-helyettesként is felfogható Christian Horner, a Mercedes csapatfőnöke is rengeteget szerepel a negyedik évadban.
Közös reggelizőasztalhoz asztalhoz ülhetünk vele, feleségével és gyermekével, majd a pályára is velük tarthatunk egy kis kocsikázásra, de monacói és a Mercedes motorhome-jában levő irodájában is ott lehetünk.
És nemcsak egy-egy versenyhétvégén, hanem szinte a teljes szezon során, még akkor is, amikor a világbajnoki csata kiéleződésével és közelgő fináléjával már akár azt is mondhatták volna, hogy "köszönjük, de ennyi elég lesz."
A helyzet pedig a Red Bull részéről is ugyanez. Christian Horner vidéki farmja, felesége és gyerekei is többször feltűnnek, mint ahogy a kulisszák mögé is rendre az energiaitalosok csapatfőnökével tarthatunk. Mondhatni ő és Wolff viszik a hátukon a 2021-es szezon legfőbb rivalizálásáról szóló részeket, és mint azt utóbbi nyilatkozata is mutatja, annak ellenére teszik ezt, hogy ők is tisztában vannak vele: a sorozat készítői nem mindig ragaszkodnak a valóság pontos bemutatásához, csak legyen minél nagyobb a feszültség.
Kérdés, hogy ez a jó út-e?
Mert nagyon úgy tűnik, hogy ami négy évvel ezelőtt mindenkinek új volt, azt mostanra megszokták a szereplők, egyes csapatok pedig ahelyett, hogy gyanakvással figyelnék a Netflix stábját, de így legalább a különböző sziutációkban látott reakcióik sokkal őszintébbnek tűnénnek, elkezdték használni és a maguk javára fordítani a helyzetet.
Nem egyszer az az ember érzése, hogy Wolff és Horner is tudatosan szerepel, amikor a Netflix kamerája a közelben van, míg például Steiner ugyanúgy magát adja ilyenkor is.
A Drive to Survive többé nem egy olyan sorozat, amely az F1 kulisszái mögé kalauzolva, külső szemlélőként mutatja be a történteket, hanem egy olyan sorozat, amely a szereplőkkel összejátszva minél nagyobb és eladhatóbb show-t akar gyártani, mert mindenkinek ez az érdeke.
A negyedik évad pedig ebből a szempontból is csalódás, mert sokszor az az ember érzése, hogy akár a helyszínen, akár a televíziók előtt átélve a 2021-es szezon jóval nagyobbat szólt, mint a mesterségesen felturbózott epizódokban, különösen, ami a finálét illeti.
A tízből legalább két, de inkább három olyan rész azért így is akad, ami felidéz valamit az első szezon nyersességéből. A Haas és Nyikita Mazepin, illetve apja, Dmitrij kapcsolatát remekül mutatták be, noha az Orosz Nagydíjjal itt is igencsak túllőttek a célon, miután sikerként igyekeztek láttatni, hogy Mazepin legyőzte a versenyt egyébként technikai hiba miatt feladó Schumachert és a hat körrel a vége előtt kicsúszó Latifit, valamint úgy állították be a még időben köztes esőgumira váltó oroszt, mint valami taktikai zsenit, aki ezzel a húzásával a toppilótákat meghazudtoló képességeit csillogtatta meg. Apró szépséghiba, hogy a valóságban Mazepin a célba érők közül utolsó lett, és egyedüliként két körös hátrányban ért be.
A másik, a sokat látott rajongók számára is komoly betekintést nyújtó epizód a harmadik szezonból a csapat tulajdonosváltása ellenére kihagyott Williamsről szól. A kezdés itt is erősre sikeredett (Claire Williams a sírás határán mesél arról, hogy muszáj volt hátralépnie és elengednie a család szeme fényét, mert a vezetése alatt soha nem látott mélységekbe zuhant a csapat), és a folytatásban is látunk olyan jeleneteket, amelyeket eddig nem, de azért bőven maradhatott hiányérzet is.
Mint ahogyan a mezőny egyik tavalyi újoncát, a minden szempontból különc Cunoda Jukit bemutató részben is, amelyet az edzeni gyűlölő, Honda NSX-ébe a szakadó esőben papucsban bepakoló, a mosógépet hírből sem ismerő japán pilóta a hátán visz, miközben kissé érthetetlen módon helyet kapott a részben Esteban Ocon és az ő hungaroringi meglepetésgyőzelme is, amelyet nagyon nem sikerült érzelemdúsan és részletgazdagon bemutatni. Fernando Alonsóról és az Ocon győzelmének kulcsát jelentő Hamilton elleni védekezéséről például szó sem esik.
A gondokat az évad fináléja csak tetézi. Verstappen és Hamilton párharca több epizódban is megjelenik, nem utolsó sorban az évad is ezzel indul, ám a katarzist kétségtelenül a 9. és 10. rész jelenti, amelyekben a monzai ütközésre, majd a katari–szaúdi–abu-dzabi futamokra, azaz a világbajnokság utolsó három versenyére koncentráltak a készítők.
Mint tudjuk, a szezonzáróra pontegyenlőséggel érkeztek meg a felek, majd amikor már úgy tűnt, hogy Hamilton simán nyer és világbajnok lesz, Nicholas Latifi biztonsági autót előcsalogató balesete mindent átírt, és Michael Masi versenyigazgató hathatós közreműködésével végül az utolsó körben lágy gumikon Hamiltont megelőző Verstappené lett a cím.
Azok viszont, akik korábban nem látott felvételekre, párbeszédekre és interjúkra számítottak, amelyekkel még nagyobb betekintést kaphatnak a finálé alatti és utáni eseményekbe, bizonyára nagyot csalódtak.
A készítőknek ugyanis még azt sem sikerült belepréselniük az utolsó epizódba, amihez volt hozzáférésük, így például kimaradt Jonathan Wheatley, a Red Bull csapatmenedzserének hírhedt rádióüzenete, amelyben gyakorlatilag lediktálta Masinak, hogy mit kell tennie: „Nem kell megvárni, hogy azok a lekörözött autók utolérjék a mezőny végét. Csak el kell engedni őket, és akkor máris autóversenyre van kilátás" – hangzott az ukáz, mire a versenyigazgató csak annyit felelt: „értettem".
Anélkül, hogy bármiféle összeesküvést sugallnánk, egy ilyen rádiózás mindenképpen lényeges eleme volt a kibontakozó drámának, amelyet ezúttal csak a maga valójában kellett volna bemutatni szükségtelen tupírozás helyett.
Talán még ennél is nagyobb hiányosság viszont az, hogy miután történt, ami történt, gyakorlatilag semmit nem tudtunk meg abból, ami a színfalak mögött zajlott. Verstappen nyert, Horner sírt, Wolff csapkodott (ezek mind benne voltak a közvetítésben is, legfeljebb nem ebből a szemszögből), majd a Red Bull még ünnepelt egy kicsit Milton Keynes-ben, hogy végül a Mercedes csapatfőnöke Sith-lordokat meghazudtoló megjelenéssel megfenyegesse a teljes mezőnyt, mondván 2022-ben mindenkinek célkereszt lesz a hátára rajzolva.
De arról egyetlen képkocka sem szerepelt az utolsó epizódban, hogy Verstappen világbajnoki címe még napokig a levegőben lógott, mert a Mercedes előbb duplán óvott, majd kilátásba helyezte a fellebbezés lehetőségét, amit aztán a Wolff és Hamilton által is kihagyott FIA-díjátadó előtt ejtett.
Pedig az osztrák üzletember elmondásából is tudjuk, hogy hatalmas tanácskozás zajlott az abu-dzabi paddockban, miközben a Mercedes még egy ügyvédet is bevetett az igazának bizonyítására, a két csapat képviselői pedig egymásnak adták a kilincset a versenyigazgatói szobában.
De nemcsak róluk nem mutattak semmit, hanem a vb-címet a vitatható húzásaival eldöntő Michael Masiról sem, aki nem mellesleg azóta sem nyilatkozott sehol a történtekről.
Az természetesen védhető, hogy a megjelenési határidők miatt a készítők nem várták meg a botrányt követő több hónapos, Hamilton hallgatásával és esetleges visszavonulásával tarkított, majd Michael Masi kirúgásával végződő huzavonát, de az nem igazán, hogy a szezon fináléjának drámáját csak félig mutatták be.
Mint ahogy nem esett szó a Sao Pauló-i Nagydíj alatt a Hamiltont leszorító Verstappen érthetetlen meg nem büntetéséről és a a Szaúd-arábiai Nagydíjon hasonló esetben már szankcionáló sportfelügyelők következetlenségéről sem.
Lehet, hogy a Netflix túlságosan "jóban van már az F1-gyel", és ahelyett, hogy a saját szemüvegén keresztül prezentálná a történteket, a sportág érdekeit helyezi előtérbe?
A csapatokon belüli vagy csapatok közötti konfliktus esetében nincs filter, és sok esetben még abból is feszültséget csinálnak, ami a valóságban nem szült azt. Akkor az FIA esetében ez miért nincs így? Miután bizonyította, hogy emberek millióival képes megszerettetni a sportágat, nemcsak a csapatok, hanem az F1 is elkezdte a saját céljaira használni a Netflix sorozatát?
Amennyiben így van, az mindenképpen szomorú az olyan nézőknek, akik csak mélyebb betekintést akarnak nyerni szeretett sportágukba. Mert ha minden résztvevő érdeke azt kívánja, hogy a Drive to Survive főként eszköz legyen a Forma-1 népszerűségének növelésére az azt hűen bemutató dokumentumfilm-sorozat helyett, akkor az ötödik évad sem lesz másmilyen.