Silverstone rengeteget köszönhet a második világháborúnak. Brooklands pályája – ahol az 1920-as években rendeztek futamokat – ugyanis a háború alatt javíthatatlan károkat szenvedett, így szükség volt új versenypályára. A választás pedig egy, a Királyi Légierő használaton kívüli repülőterére esett Silverstone-ban, amihez néhány méter hozzáépítésével meg is kaptuk azt az aszfaltcsíkot, ami közel négy évizedig szinte változatlanul szolgálta a Forma-1-et.
Arról, hogy ki a futamok rendezője, vita volt: a Királyi Autóklubtól (RAC) végül a Silverstone Circuit bérleti joga a Brit Királyi Autóversenyzői Klubhoz (BRDC) került, 1952 óta így utóbbié a szervezés joga. Ekkorra már a történelem első Forma-1-es nagydíján két éve túl volt a mezőny: Giuseppe Farina nyerte 1950. május 13-án, II. Erzsébet pedig az édesapja és a húga oldalán tekintette meg az eseményeket –
a királynő az egyetlen, ma is élő szemtanúja a futamnak, aki azóta sem látogatott el egyetlen versenyhétvégére sem.
1951-ben José Froilán González az F1 első Ferrari-győzelmét (egyben nem Alfa Romeo-sikerét) érte el Angliában. A britek egy másik kedvenc sportágukkal, a lovaglással is ötvözték a Forma-1-et: 1955 és 1962 között
öt alkalommal a Liverpoolhoz közeli Aintree-ben, a Grand National lóverseny helyszínén rendezték meg a Brit Nagydíjat.
Ez a pálya nagyobb szerencsét hozott a házigazdáknak, hiszen 1955-ben Stirling Moss óriási csatában győzte le Juan Manuel Fangiót, majd 1957-ben a Vanwall-lal ismét Moss nyert, Tony Brooksszal megosztozva a sikeren.
Az utolsó aintree-i futam Jim Clarké volt, a lendületét pedig átvitte Silverstone-ra, és Brand Hatch-re is – 1964-től 1986-ig ugyanis minden páros évben utóbbi pálya rendezte meg (Silverstone-nal felváltva) a Brit Nagydíjat, Aintree-re így már nem volt szükség. A pilóták és a nézők is örültek a kenti helyszínnek, hiszen a korábbi sík pályák helyett ez egy sok szintkülönbséget tartalmazó, néhol döntött kanyarokkal megépített pálya volt. Emlékezetes volt 1968-ban Jo Siffert és Chris Amon párharca itt, amiből végül a svájci került ki győztesen – három évvel később ugyanitt Siffert egy ütközést követően életét vesztette.
Világbajnoki versenyhétvégén senki nem halt meg Nagy-Britanniában, ám Sifferttel együtt Brands Hatchben három-, Silverstone-ban négy ember szenvedett halálos balesetet.
A páros években láthatták a nézők, ahogy
Jack Brabham élen haladó autójából az utolsó kanyarban fogy ki az üzemanyag, és ahogy Niki Lauda az első pozícióból kap defektet a hajrában.
Szintén Brand Hatchben történt, hogy James Hunt első körös balesete után piros zászlót lengettek, a sérült McLarenjével pedig Hunt szabálytalanul gurult vissza a bokszba, így nem állhatott volna a rajrácsra az újraindításkor. Végül a hazai közönség nyomására mégis engedték neki a szervezők, Hunt pedig megnyerte a futamot – a felháborodott rivális csapatok tiltakozása viszont eredményre vezetett, ugyanis két hónappal később kizárták a britet a versenyből.
A hatvanas-hetvenes években azonban a silverstone-i futamok sem okoztak csalódást. Jackie Stewart és Jochen Rindt parádés csatái,
az Andrea de Adamich karrierzáró sérülését eredményező, tizenegy autót érintő rajtbaleset,
valamint a karambolokkal tarkított 1975-ös nagydíj a jégesőben csak néhány az emlékezetes pillanatok közül.
1981-ben John Watson a futam elején érintett volt egy balesetben, ám végül meg tudta nyerni a versenyt a McLarennel – az első alkalom volt, hogy valaki ezt egy szénszálas karosszériájú autóval volt képes megtenni. Az 1984-as nagydíj két botrányt is hozott: egyrészt a Nemzetközi Automobil Szövetség (akkoriban FISA) a brit hétvégén
kizárta a Tyrrell csapatát a bajnokságból szabálytalan üzemanyag-használat miatt, másrészt a futamon Alain Prostnak és Niki Laudának kétszer is meg kellett előznie Nelson Piquet-t,
miután egy baleset miatt visszarendelték az autókat az eredeti sorrendbe – ezt pedig Prost felháborodottan szóvá is tette a futamot követően.
Azok után, hogy 1983-ban és 1985-ben is beugró helyszínként rendezhetett Európai Nagydíjat, Brands Hatch számára az 1986-os esztendő jelentette a végállomást az F1-ben, hiszen a FISA hosszú távú szerződéseket akart kötni a helyszínekkel, és
az öreg kenti erdő közepén nem láttak terjeszkedési lehetőséget, és nem láttak jövőt sem.
A hazaiak számára szépen búcsúzott a pálya, hiszen Nigel Mansell először nyert odahaza, Jacques Laffite karrierzáró balesete azonban beárnyékolta a futamot.
Mansell egy évvel később Silverstone-ban is meg tudta ismételni a sikert a szurkolói nagy örömére, a további hétéves szerződést kapó pálya ekkorra azonban már kissé át lett építve, miután
Keke Rosberg 259 kilométer per órás átlagsebességű körét túl gyorsnak találták a szervezők 1985-ben.
A következő Brit Nagydíjak is (Alain Prost mellett) a hazaiak „Oroszlánjáról" szóltak: 1988-ban Mansell a nagy zárkózása ellenére nem tudta utolérni Ayrton Sennát az esőben, két évre rá pedig szintén a győzelemért küzdve elromlott a váltója, a kiesése után pedig elkeseredettségében mindenét kidobálta a nézőtérre, majd bejelentette a visszavonulását.
A teljesen átépített pályára végül visszatért, ráadásul a következő két év ismét Mansell-győzelmet hozott.
Noha Mansell még három évig volt a száguldó cirkusz tagja, a vb-címért küzdő brit szerepét Damon Hill vette át, aki 1993-ban az élről, 1995-ben a második helyről esett ki (utóbbi évben Michael Schumacher közreműködésének köszönhetően), 1994-ben viszont nyerni tudott Silverstone-ban, ami édesapjának sosem sikerült. Schumacherrel is bőven történtek események a Hill elleni csatája mellett is:
1998-ban a (tévesen) rászabott 10 másodperces stop&go büntetést az utolsó körére hagyta, így elsőként hajtott át a célvonalon, mire a Ferrari-bokszhoz ért
(ezenkívül "csak" kétszer tudott nyerni a német Angliában); 1999-ben pedig egy fékhiba miatt az első körben a gumifalnak csapódott, a balesetben a lábát is eltörte.
A századfordulóhoz érve szó volt arról, hogy a Brit Nagydíj visszakerül Brands Hatchbe vagy az 1993-as Európai Nagydíjnak otthont adó Donington Parkba, végül mégis maradt Silverstone a helyszín. Ez komoly veszélybe került 2003-ban, amikor
Cornelius Horan ír pap egyedi módszerekkel ösztönözte a Biblia olvasására a közönséget. (Ezt egyébként 2004 nyarán ugyanő megismételte az athéni nyári olimpián, amikor a férfi maraton élén haladó Vanderlei de Limát akadályozta a futásban, meggátolva a brazilt a sikerben.)
Végül Silverstone maradhatott, ám jelentős biztonsági intézkedésekre kötelezték a BRDC-t. 2005-ben aztán megint közel állt a nagydíj az áthelyezéshez, a szervezők az utolsó pillanatban azonban kifizették a kért összeget Bernie Ecclestone-éknak. Ha már itt tartunk, 2010-től a Donington Park vette volna át a Brit Nagydíj helyét, ám pénzügyi gondok miatt mégis 17(!) éves szerződéshosszabbítást kapott Silverstone – a BRDC azóta lealkudta, és most 2024-ig garantált a helyszín.
A rekordot jelentő nyolc hazai győzelméből az elsőt 2008-ban szerezte meg Lewis Hamilton, az a futam mégis Rubens Barrichello szárnyalásáról maradt emlékezetes, aki az extrém esőgumikon szinte repült előre a pályán, és a Honda-sikerre csak az üzemanyag-rendszer problémái miatt nem volt esély – a harmadik hely viszont így is a brazilé lett. Honfitársának, Felipe Massának kevésbé eredményes napja volt, miután önhibájából csúszott ki többször is, és végül nem szerzett pontokat, amik a világbajnokság végeredménye ismeretében nagyon hiányoztak neki.
2010-ben egy új pályacsíkon vágott vissza a Red Bullnak Mark Webber, aki azok után tudta megnyerni a futamot, hogy a csapata másodpilótának nevezte ki Sebastian Vettel mögött – 2012-ben pedig megismételte ezt a sikert.
A 2014-es verseny Kimi Räikkönen első körös balesetéről maradt emlékezetes: a finn egy kicsúszás után visszatért volna a pályára, ám a fű megdobta, ő pedig már nem tudta irányítani a Ferrarit – a komoly becsapódás utáni visszapattanásánál ráadásul Massát is magával rántotta a kiesésbe.
Ezután a hajrábeli bal első defektek évei következtek. 2017-ben Räikkönen és Vettel Ferrariján szinte egyszerre adták fel a küzdelmet a Pirellik: a finn csak egy helyet, a német viszont hat pozíciót csúszott vissza miatta. 2018-ban Brendon Hartleynál nemcsak a gumi, hanem a teljes felfüggesztés megadta magát a szabadedzésen, az új-zélandi végül könnyen megúszta az óriási erejű becsapódást.
2020-ban egy körön belül kapott defektet Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Lewis Hamilton.
Max Verstappen, miután megelőzte a pont nélkül záró Bottast, kiállt kerékcserére, hogy a második hely mellett övé legyen a plusz pont is, így azonban Hamiltonnak volt elég ideje célba érni három kerékkel is, és megnyerte a futamot.
Ugyanebben az évben, egy héttel később aztán volt lehetősége visszavágni Verstappennek, hiszen a koronavírus-járvány által befolyásolt esztendőben egy 70. Évforduló Nagydíjat is rendeztek Silverstone-ban, és ezúttal a gumijaival ismét szenvedő Mercedes eszén túl tudott járni a Red Bull. Tavaly aztán ismét nagy kérdés volt, hogy ki ér célba elsőként a két vb-aspiráns közül, ez azonban már az első körben eldőlt. A sprintkvalifikációt megnyerő Verstappent folyamatosan üldözte Hamilton az első kanyarokban, míg
a Copse-kanyarban a brit bebújt a rivális mellé, összeért a két pilóta, majd a holland 51 G-erővel csapódott a gumifalba.
A piros zászlós fázis alatt a Mercedes első emberei kritizálták a kórházba szállított Verstappent, a Red Bull vezetősége pedig szidalmazta Hamiltont, akinek az autóját helyreállították, és végül meg is nyerte a futamot.
Az utóbbi nyolc Brit Nagydíj hét Hamilton-siker mellett egy Vettel-győzelmet hozott, a jelenlegi mezőnyből rajtuk kívül csak Fernando Alonso tudott ezen a versenyen győzni. Idén várhatóan új győztest hoz a Ferrari-Red Bull párharc,
Charles Leclerc-nek számára ígéretes, hogy a legutóbbi három szezonban dobogóra tudott állni Silverstone-ban
– erre most is nagy szüksége van, ha életben akarja tartani világbajnoki esélyeit. Az időmérőre jósolt zápor és a vasárnap sem elképzelhetetlen eső bizonyosan nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy újabb izgalmas hétvégének lehessünk szemtanúi a Forma-1 őshazájában.