Ami döntő fontosságú a sajtóközleményben, az a megfogalmazás, mivel nem ad időkorlátot az új utód megtalálására, csupán nagyságrendileg lehet következteti arra, hogy mikor számíthatunk a bejelentésre:
Folyamatban van az új csapatfőnök keresése, és várhatóan az új évben véglegesítik majd a személyt.
Ezek alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy bár Binotto elhagyta a csapatot, az utódját még nem sikerült megtalálni.
Akárhogy is, nem kétséges, hogy az új csapatfőnök megtalálása lényegesen nagyobb kihívás lesz a Ferrari számára, mint lenne az bármelyik másik istállónak a mezőnyből.
Kezdjük azzal, hogy kevés - vagy egyáltalán nincs - nyilvánvalóan megfelelő jelölt áll rendelkezésre, különben Vigna már régen leváltotta volna Binottót, tekintve, hogy mindenképp a "régi gárda" egyik tagját szeretné ezen a poszton látni, függetlenül attól, hogy megvannak-e a képességei hozzá vagy sem.
A következő kérdés: melyik jelenlegi csapatfőnök áldozná fel a karrierjét a Ferrariért? A Red Bull főnökét,
Christian Hornert már kapcsolatba hozták a szereppel
- állítólag egy szemet gyönyörködtető fizetésért -, de miért cserélné el mindezt egy olyan pozícióért, amelynek átlagos élettartama három év? És miért váltana országot és kultúrát egy olyan csapatfőnöki posztért, amelyben szinte biztos a bukás?
A Sauber főnöke, Frederic Vasseur is felmerült már jelöltként, többnyire a pilótához, Charles Leclerc-hez fűződő szoros kötelék miatt - a monacói a Vasseur által irányított csapatokkal nyert az F3/F2-ben, és a Sauberrel debütált az F1-ben -, de akinek a szerződése egyébként 2024 végén jár le. Aztán vegyük figyelembe, hogy a franciának megromlott a viszonya Nicolas Todttal - Leclerc menedzserével -, akivel korábban üzlettársak voltak, majd később összevesztek.
A másik, akit már említettek, Antonello Coletta, aki a Ferrari sport- és GT-üzletágát vezeti, és akinek a közelmúltban a Ferrari 499P Le Mans-i hiperautó-projektje került a figyelem középpontjába, amely jelenleg az utolsó előkészítési fázisban van a 2023-as debütálás előtt.
Megfelelhet-e egyáltalán bárki a Ferrari elvárásainak?
Gondoljunk csak az ideális jelöltre: igazi versenyző, aki folyékonyan beszél olaszul, és Olaszországban él, vagy szívesen költözik ki a családjával együtt; tapasztalt az olasz családpolitikában, valamint kész arra, hogy kéthetente nyilvánosan megkövezze a fanatikus tifosi tábor, ha nem az elvártaknak megfelelően teljesít a csapat. Továbbá alkalmasnak kell lennie, hogy 1200 különböző emberből álló csapatot irányítson, amely nagy teljesítményű prototípusokat gyárt - beleértve a teljes hajtásláncot is - az előírt szabályok szerint, nagy nyomás alatt.
Ehhez jön még legalább 20 hét távol az otthonától, a felülről jövő utasítások, egy egész nemzet elvárásainak súlya, amely a hivatalban lévő vezető vállán nyugszik, jelentős nyomás a részvényesek oldaláról is, és egy olyan vállalati kultúra, amely szerint
ha a Ferrari győz, az csapatmunka, de a kudarcért egyedül a csapatfőnök a felelős.
Csoda, hogy Binotto lemondott, amikor arra kérték, magyarázza meg, miért lett második a Ferrari mindkét 2022-es bajnokságban?
Az a tény, hogy a Ferrari 15 év alatt az ötödik csapatfőnökét keresi, inkább rendszerszintű hibákra utal, mint személyi problémákra.
A közös nevező mindenhol John Elkann elnök, akit nagyapja, Gianni Agnelli (aki 2003-ban hunyt el) választott ki, hogy irányítsa a család különböző érdekeltségeit, köztük a Fiatot, a Ferrarit és a Juventus labdarúgóklubot.
A Ferrarinak nem is annyira csapatfőnökre, hanem egy teljes jogú vezetőre van szüksége, aki az F1-es csapatot önálló egységként, nem pedig pusztán versenycsapatként vezeti; egy olyan vezérigazgatóra, aki egyenrangú az autóipari részleg vezérigazgatójával, és nem egy olyan személynek tartozik beszámolási kötelezettséggel, akit csak az érdekel, hogy elég fémet mozdítson el a részvényárfolyam (NYSE ticker: RACE) növeléséhez, és bármilyen rövidlátó döntést meghozzon a cél eléréséhez.
Nyersen szólva, a Ferrari már nem rendelkezik azzal a misztikummal az F1-es körökben, mint egykor, és a költségvetési korlátok tovább bonyolítják a helyzetet.
A személyzetet és a szakembereket már nem tudják a jóval magasabb fizetés ígéretével elcsábítani a versenytársaktól. A felülről számolva három legjobban fizetett ember kivételével ugyanis minden fizetés beleszámít a limitbe, így egy új csapatfőnöknek a meglévő munkaerővel kell boldogulnia.
A brit székhelyű csapatoknak nincsenek ilyen problémáik, mivel egymáshoz közel helyezkednek el, így nagyobb a mozgásterük.
A hanyatlás akkor kezdődött, amikor a Ferrari 2014-ben tőzsdére ment, és minden egyes bajnoki kudarc hatással volt a részvények árfolyamára.
A Mercedesnek nincs ilyen problémája: F1-es tevékenységét a) kiváltották, és b) az autóipari részlegéhez képest elenyésző.
Egyetlen személy sem remélheti, hogy a Ferrari összes elvárásainak meg fog felelni.
De egy ember viszont közel áll ehhez, nevezetesen egy ex-versenyző, aki jól ért az F1-hez, jól ismeri az olasz (családi és tágabb értelemben vett) politikát, folyékonyan beszél olaszul, és sok évig is élt Olaszországban. Minden fontos szereplő ismeri, tökéletesen érti az F1 politikáját, hatalmas fizetéseket kezel, és ami a legfontosabb, hogy azonnal rendelkezésre áll.
Ahhoz azonban, hogy a Ferrari elcsábítson egy nemzetközi szinten is bizonyított vezetői képességekkel rendelkező diplomás mérnököt, az istállónak szabadságot és autonómiát kellene biztosítania ahhoz, hogy teljesen átstrukturálja a Scuderiát a saját elképzelései szerint. Paul Hembery-t lenne az egyetlen ésszerű döntés az olaszok számára, a kérdés már csak az, hogy John Elkann elnök fel fogja-e keresni Hembery-t.