French former racing driver Jean Alesi (top R) waves the chequered flag as Ferrari's Monegasque driver Charles Leclerc celebrates after crossing the finish line to win the Italian Formula One Grand Prix at the Autodromo Nazionale circuit in Monza on September 8, 2019. (Photo by Luca Bruno / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Rengeteg fiatal pilótának az az álma, hogy egyszer a Ferrari Forma-1-es csapatát erősítse. Az egyik legnagyobb hagyománnyal és szurkolótáborral rendelkező Scuderia összesen 242 futamgyőzelmet szerzett, ebből pedig Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Charles Leclerc is jó néhányhoz hozzájárult – ők mondták el, milyen érzés az olasz istálló színeiben versenyezni Monzában.
Fernando Alonso már 2007-ben is a dobogó tetejére állhatott az Olasz Nagydíjon, a 2010-es sikerét azonban már az első ferraris évében aratta a spanyol, úgyhogy számára a lehető legkorábban megtörtént az áttörés, amire a legtöbb Ferrari-pilóta hiába vár hosszú évekig.
„Ez inkább extra motiváció, és semmiképp sem teher. Nem befolyásolja a teljesítményt, és inkább egy
pluszt ad hozzá, úgyhogy szerintem ez az év egyik legjobb pillanata"
– nyilatkozta Alonso az idei monzai versenyhétvége előtt.
Charles Leclerc is hasonló tapasztalatokkal rendelkezik, mint a kétszeres világbajnok, a monacói ugyanis szintén a legelső ferraris szezonjában nyerte meg a monzai futamot, ráadásul úgy, hogy egy héttel korábban élete első győzelmét szerezte meg.
„Számomra ez színtiszta öröm. Persze lehet érezni az elvárásokat: amikor Milánóban sétálunk, a városban mindenfelé szurkolókat látni, ami magasra teszi a lécet, de ez természetes is. Én ezt inkább motivációként fogom fel, mint plusz nyomásnak, de az biztos, hogy hihetetlen [érzés] – értett egyet Alonsóval Leclerc. – Még
a szállodából is nehéz az utcára lépni, ami ugyan minden pilótára igaz, de ferrarisként még inkább.
Ám ez nagyon-nagyon jó érzés."
Sebastian Vettel a Red Bull pilótájaként többször is elszomorította a tifosit, a Ferrari versenyzőjeként azonban már nem sikerült futamot nyernie Monzában – három dobogós helyezést azonban így is szerzett.
„Nekem soha nem volt gondom azzal, hogy kijöjjek a szállodából, de talán az is az oka, hogy Charles jóképűsége plusz népszerűséget ad neki – reagált nevetve Leclerc válaszára Vettel, majd ő is elmondta a véleményét. – Ez számomra is rendkívüli öröm és megtiszteltetés, és a sokéves tapasztalatom alapján [a szurkolók] mindig örülnek neked és olyan, mintha segítenének tolni a szép piros autót. Voltak [jó] és rossz versenyeim is, ám az izgatottság mindig ugyanakkora volt. Nyilván sokkal jobb volt a dobogón ünnepelni, de
akkor is szeretet és támogatás övezett az utálat helyett, amikor nem teljesítettem jól.