Aston Martin's German driver Sebastian Vettel arrives for the second practice session at the Autodromo Jose Carlos Pace racetrack, also known as Interlagos, in Sao Paulo, Brazil, on November 12, 2022, ahead of the Formula One Brazil Grand Prix. (Photo by MAURO PIMENTEL / AFP)
Vágólapra másolva!
Mike Krack sajnálja, hogy Sebastian Vettel idén már nem versenyez a csapatában, és reméli, hogy megbánja majd a döntését.
Az Aston Martin luxemburgi csapatfőnöke idén nem az elmúlt két évben megszokott párost fogja irányítani, ugyanis Lance Stroll mellett Fernando Alonso lesz a csapat tagja. Krack mégis úgy érzi, hogy nagyon fog hiányozni neki Vettel, de reméli, az istállója egy jó szerepléssel a németnek is megmutatja, hogy rossz döntést hozott.
Az év utolsó versenyein topformában volt, mintha vért ivott volna.
Szingapúrban és Szuzukában is látszott rajta, hogy élvezi a versenyzést, ezt a rádióban is megosztotta. Éles volt és nagyon lendületbe jött. Az utolsó néhány futamon látszott rajta a motiváció a versenyképes autóban, úgyhogy azt kell mondanom, hogy le a kalappal előtte – nyilatkozta Krack. – Nehéz időszakon ment át, sokszor az időmérő első szakaszában kiesett, de
sosem búsult, hanem folyton példaértékűen támogatta a csapatot és Lance-t."
Mike Krack Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki
A csapatfőnök éppen ezek miatt volt elkeseredve, amiért idén már nem számíthat a négyszeres világbajnokra, ezt pedig nem is titkolta. „Örülök, hogy ott van, ahol, de egyben
nagy kár, hogy úgy döntött, távozik. Remélem, meg fogja bánni!"
A Vettel helyére érkezett Alonsót teljesen más személyiségként írta le
Krack, így komoly feladat és rugalmasság vár rá, hogy egyben tudja tartani a csapatot és a lehető legjobb teljesítményt elérni az újdonsült párosával.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.