Vágólapra másolva!
Fenntarthatósági szempontból kétcsillagos minősítést kapott a Hungaroring a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA).

A Hungaroring hétfői tájékoztatása szerint az FIA "egy, kettő vagy három csillaggal minősíti a versenypályákat annak fényében, hogy milyen szintet értek el a fenntarthatóságban", a mogyoródi pálya pedig a július végén rendezett Forma-1-es Magyar Nagydíj után megkapta a kétcsillagos FIA környezetvédelmi akkreditációt.

A Magyar Nagydíj hétvégéjén összesen 310 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre
Fotó: AFP/Isza Ferenc

Az MTI által idézett közlemény kitért rá, hogy a bírálási folyamat során a Hungaroring napi működését, a létesítményüzemeltetést, a rendezvényszervezést vették górcső alá a környezetvédelmi célok és folyamatok szempontjából, úgy mint energia, hulladék, víz, talajszennyezés, beszerzési folyamatok, levegőminőség. A Hungaroringnek pályáznia kellett a csillagokra, különböző dokumentumokat kellett online benyújtani.

A pályánk számára fontos, hogy mindenben, így a fenntarthatóságban is lépést tartson a világ összes többi helyszínével. Igyekszünk folyamatosan tenni ezért, és a fenntarthatósági szempontok a 2026-ig tartó rekonstrukció során is fontosak voltak számunkra"

 - idézte a közlemény Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!