Vágólapra másolva!
A versenypályára berohanó szurkolók miatt félmillió eurós (200 millió forint) bírságot kaptak a vasárnapi Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szervezői - adta hírül az MTI.

Az összegből 350 ezret csak akkor kell befizetniük, ha 2026 év végéig hasonló rendbontás történne bármilyen, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alá tartozó helyi rendezvényen. Ezen kívül az amerikai promóternek az idei év végéig tervet kell beadnia, amelyben részletezi, milyen új előírásokat hozott annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg a szurkolók pályára özönlése. 

A felügyelők szerint közel kétszázan jutottak be az austini pályára még akkor, amikor a pilóták a verseny leintését követően a levezető körben jártak. A fegyelmi bizottság szerint a Forma-1 legutóbbi 12 éve alatt nem volt ilyen mértékű szurkolói invázió pályán. 

Az Egyesült Államok Nagydíját Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte. Mögötte csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára a negyedik vb-címére hajtó, címvédő és éllovas holland Max Verstappen (Red Bull) állhatott fel, miután az őt négy és fél körrel a vége előtt megelőző brit Lando Norrist (McLaren) öt másodperces időbüntetéssel sújtották, mert szabálytalannak ítélték a manőverét.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!