Cikkünk folyamatosan frissül
A szabadedzések alapján a Mercedes és a Ferrari is reális esélyekkel pályázik a pole pozícióra Monzában. A Williams is pozitív meglepetéseket okozhat, miközben az elmúlt futamokon remeklő McLarennek és Red Bullnak komoly javulásra van szüksége, hogy az élen zárja a Forma-1-es Olasz Nagydíj időmérőjét.

Kövesse velünk az F1-es Olasz Nagydíj időmérő edzésének eseményeit!

 

15:31
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A szezon utolsó európai időmérője következik

Köszöntjük Olvasóinkat az F1-es Olasz Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! 

15:33
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Megúszta Leclerc és Piastri is

A harmadik szabadedzésen egymást és Ricciardót is feltartották, de nem kaptak érte büntetést.

15:35
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A Mercedes a középpontban

A délelőtt a jövő évi pilótapárosát bejelentő Mercedes nagyszerűen teljesített a gyakorlásokon, és a Ferrari és a Williams is bizakodhat. A McLaren nem magaslik ki, a Red Bull pedig egyenesen szenved eddig a monzai versenyhétvégén.

15:38
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Öten ismerik, milyen monzai időmérőt nyerni

A jelenlegi mezőnyből Hamilton 7, Alonso és Leclerc 2-2, Verstappen és a tavalyi időmérőt megnyerő Sainz 1-1 pole pozíciót szerzett Monzában.

15:43
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Nem biztos, hogy az első hely a legjobb

Az elmúlt 4 évben nem a pole-ból induló nyert Monzában, ahogyan a szezon elmúlt futamain sem garantálta az első rajthely a futamgyőzelmet. Zandvoortban Norris egy hosszú negatív sorozatot szakított meg ebből a szempontból.

15:47
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Esély az ausztrál történelemírásra

Hamilton a tavalyi Magyar Nagydíj óta, Sainz a tavalyi Szingapúri Nagydíj óta, Piastri pedig még sosem szerzett pole pozíciót a Forma-1-ben. Verstappen, Leclerc, Russell és Norris ugyanakkor már idén is rajtolt az élről.

15:52
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Ilyenek a körülmények

Továbbra is napos, meleg idő van Monzában: a levegő 33, az aszfalt 50 Celsius-fokos.

16:00
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Elindult az időmérő

Elrajtolt a 18 perces Q1.

16:02
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Heten nem vártak

Csou mellett a két-két Alpine, Haas és Ferrari a pályán az első két perc után.

16:05
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Felemás Ferrari-kezdés

Sainz elrontotta az első gyors körét, Leclerc viszont kiváló, 1:20,074 perces idővel vezet.

16:07
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Hamiltonék magabiztosnak tűnnek

Bottas mellett a Mercedesek még a bokszutcában.

Verstappen másfél tizedre Leclerc-től, Norris viszont átvette a vezetést.

16:11
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Norris a határon belül

Sainz után Piastri és Russell is elrontotta az első gyors körét, megcsúsztak az autóik. Norris az egyedüli, aki 1:20-on belüli idővel rendelkezik. Nyolc perc van még hátra a Q1-ből.

16:15
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Kieshet egy Red Bull

Pérez mindössze a 19., igaz, csupán 51 ezredre van a jelenleg továbbjutó helyen álló Ricciardótól. Jönnek az utolsó Q1-es körök.

16:18
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Piastri újabb veszélyes pillanata, Colapinto és Magnussen hibája

Az ausztrált ráengedték Verstappenre a bokszban, az argentin és a dán pedig a kavicságyból hozta vissza az autóját.

16:19
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Megvannak a Q1 kiesői

Cunoda, Stroll, Colapinto, Bottas és Csou búcsúzott végül. Verstappen sokat javított volna a szektoridők alapján, de a kör végén elvette a gázt, így Norrisé a Q1.

16:22
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A 70. búcsú

Stroll 70. alkalommal esett ki a Q1-ben. A rangsorban előtte Magnussen (74) és Ericsson (71) áll.

16:25
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Csúszik a Q2 kezdete

Rengeteg kavicsot felhordtak a kicsúszó autók, azokat kell eltakarítani.

16:29
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Elindult a Q2

Tiszta a pálya, elkezdődött a 15 perces második szakasz.

16:32
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Hamiltonék a garázsban

A Mercedesek ismét kivárnak, Albon és Alonso is még a bokszban.

16:35
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

147 ezreden belül az első három

1:19,874 Verstappen ideje, Piastri és Norris viszont ennél is gyorsabb volt. Mindhárman új gumikon próbálkoztak, a Ferrari használtakon körözött elsőre.

16:37
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Érik a Hamilton-pole?

A két Mercedes is újakon teljesítette a gyors körét: Hamilton az első, Russell az ötödik helyre lépett.

16:40
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Javítottak a Ferrarik, de...

A Ferrarik javítottak az új gumikon, Sainz a harmadik, Leclerc a hetedik pozícióban áll. A spanyol így sem elégedett, méghozzá az autó kanyarodásával.

Alonso, Magnussen, Gasly, Ocon és Ricciardo áll a kieső helyeken az utolsó Q2-es körök előtt.

16:46
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Ők öten nem folytatják

Alonso, Ricciardo, Magnussen, Gasly és Ocon esett ki a Q2-ben, Hamilton nyerte a szakaszt.

16:54
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Már zajlik a Q3

12 perc múlva eldől a rajtsorrend.

16:58
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Állás az első gyors körök után

Norris, Piastri, Russell, Hamilton, Sainz, Leclerc, Pérez, Verstappen, Hülkenberg és Albon a sorrend, rosszul kezdtek a Red Bullok.

17:02
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Nem szabad, nem is kockáztat a Red Bull

Bő három perccel a vége előtt ismét a pályán Pérez és Verstappen, nem akarják a véletlenre, az utolsó pillanatokra bízni a sorsukat.

17:04
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Verstappen javít, de alig

Csak Pérezt előzte meg, így a hetedik lesz a holland.

17:08
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Norris sem hiszi el

Hibázott, elnézést kért az elrontott köréért, ám így is övé a pole pozíció, amin meglepődött.

17:08
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Íme, a sorrend

Norris 109 ezreddel nyerte az időmérőt Oscar Piastri előtt, mögöttük George Russell, Charles Leclerc és Carlos Sainz lett a sorrend. Hamilton nem javított, így a hetedik, majd Verstappen, Pérez, Albon és Hülkenberg végzett.

17:12
2024. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Sokat faraghat a hátrányán Norris

A Forma-1-es Olasz Nagydíj hétvégéje az 53 körös monzai futammal vasárnap 15 órától zárul. Norris hat hellyel rajtol Verstappen elől. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk! 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!