Vágólapra másolva!
Miután az Azeri Nagydíj után vizsgálat indult a McLaren Forma-1-es csapatának hátsó szárnya miatt, Andrea Stella csapatfőnök felhívta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) figyelmét arra, hogy a rivális csapatok által használt megoldások szabályosságát is érdemes lenne szemmel tartania.

Az idei Azeri Nagydíj a bakui futamok történetének egyik legizgalmasabb versenyét, egyben a McLaren győzelmét hozta. A futam után a figyelem középpontjába került a McLaren hátsó szárnya, miután a belső kamerás felvételeken annak felső terelőeleme a DRS-rendszer zárt állásakor szemmel láthatóan felhajlott nagy tempónál. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jelezte, megvizsgálja az ügyet, a Szingapúri Nagydíjat követően pedig kiderült, a McLaren változtatott a megoldáson.

F1 Grand Prix Of Singapore
Lando Norris, a McLaren brit pilóta fölényesen nyerte a Szingapúri Nagydíjat
Fotó: NurPhoto via AFP

A wokingi istállónál azonban állítják, hogy a megoldással teljesen szabályosan jártak el, és nem azért álltak el tőle, mert az FIA felszólította volna őket erre – hiszen annak ellenére módosítottak, hogy az alkatrészt nem nyilvánították illegálisnak. Az FIA-val folytatott megbeszélésen a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella azonban felszólította a sportágat irányító testületet, hogy a rivális csapatokat is figyelje.

Ez az ügy lehetőséget adott nekünk arra, hogy emlékeztessük az FIA-t, hogy mi is végeztünk némi előzetes vizsgálatot más csapatok kapcsán”

 – mondta Stella a média képviselőinek.

F1 Grand Prix Of Singapore, mclaren, andrea stella
Andrea Stella szerint az FIA-nak más csapatok megoldásait is érdeme lenne figyelnie
Fotó: NurPhoto via AFP 

"Nem akarunk túl sok energiát és időt fordítani arra, hogy az újságírókkal együtt nagy történeteket kreáljunk. Egyszerűen csak arról van szó, hogy elmondtuk az FIA-nak, hogy szerintünk mi történik, és bízunk benne, hogy ezt követően beszélni fognak a többi csapattal, és gondoskodnak arról, hogy megoldják a saját problémáikat, amelyek talán kevésbé láthatóak, de mindenképp léteznek” – mondta

A McLaren válasza a hátsó szárny cseréjére

A McLaren Szingapúrban tehát már nem alkalmazta az említett hátsó szárnyat, viszont elképzelhető, hogy Las Vegasban ismét ezt az elemet fogják használni, kisebb módosításokkal. Arról, hogy a McLaren miért hajtott végre változtatásokat, miközben az FIA nem hozott döntést az alkatrész szabályosságát illetően, Stella kifejtette, hogy a döntés kizárólag a sportág érdekeit szolgálta, utalva a bakui futam óta kialakult feszültségre. A csapatfőnöke ugyanakkor leszögezte, szerinte a teljesítményük terén nem okoz majd hátrányt a módosítás.

"Proaktívan szeretnénk beszélni az FIA-val, mert úgy tűnik, ez a történet egyre nagyobbra nő. Számunkra a változtatások eléggé átláthatóak voltak, így megtettük. A teljesítmény szempontjából nem lesz nagy következménye" – fogalmazott a csapatfőnök.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!