Vágólapra másolva!
A nemzetközi sajtó főként azt taglalja a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíj másnapján, hogy Lando Norris (McLaren) fölényes győzelme ellenére keveset faragott hátrányából a címvédő Max Verstappennel (Red Bull) szemben.

Anglia:
Daily Mail:
"Lando Norris egy ilyen este után tovább álmodhat a világbajnoki címről. Magabiztosan nyert Szingapúrban és 52 pontra csökkentette hátrányát összetettben a most második Max Verstappennel szemben. A hátralévő hat futamon és három sprintversenyen még 180 pontot lehet szerezni, így minden elképzelhető" - írja az MTI. 

F1 Grand Prix Of Singapore, Max Verstappen
Max Verstappen továbbra is őrzi az előnyét
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Morgan Hancock/NurPhoto

Mirror:
"Norris az első helyről rajtolt és az elejétől a végéig uralta a versenyt. Amikor meglátta a kockás zászlót, már húsz másodperc volt az előnye a címvédő Max Verstappennel szemben."

Franciaország:
Le Parisien:
"Norris harmadik sikere és egyre közelebb Verstappenhez. Hat futam van hátra, így nyílt a versenyfutás a világbajnoki címért."

L'Équipe:
"Szingapúr 2008 óta szerepel a versenynaptárban és először nem kellett bevetni a biztonsági autót. Ezen a pályán kevés az előzési lehetőség, egyedül a falak "közelsége" jelent izgalmat."

Spanyolország:
Marca:
"Norris folytatta Verstappen üldözését, akinek a második hely most aranyat ért, mert így még mindig megnyugtató az előnye a pontversenyben."

Mundo Deportivo:
"Verstappen úgy ment fel arra a pályára, amely egyáltalán nem feküdt neki, hogy kihozza autójából a legjobbat és minimalizálja a veszteséget. A címvédő nagyszerű munkát végzett és továbbra is vezeti a pontversenyt a most győztes Norris előtt."

As:
"Norris keményen odacsapott Verstappennek Szingapúrban, végig kézben tartotta a versenyt és több mint húsz másodperccel nyert. A holland azonban csak hét pontot veszített összetettben."

Olaszország:
La Repubblica:
"A narancssárga autó volt a fény a szingapúri éjszakában. Norrisnak nem akadt ellenfele, harmadik diadalát aratta idén és pályafutása során."

La Gazzetta dello Sport:
"Lando Norris fölényesen megnyerte a Szingapúri Nagydíjat, de izgalom bőven maradt a hátralévő versenyekre, mert Verstappen még biztosan vezet összetettben."

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!