Nem lehet abbahagyni az év egyik legjobb sorozatát, A balesetet

A baleset
A baleset
Vágólapra másolva!
Nem véletlen, hogy a Netflix legjobb sorozatai közül is már jó ideje az első helyen van A baleset, ugyanis az év egyik leginkább figyelemre méltó alkotásáról van szó. Három gyerek tragikus baleset miatti halála után mutatja be, hogyan dolgozzák fel a családok a felfoghatatlan haláleseteket. A mélyen megrázó dráma újabb és újabb tragédiákat szül egészen addig, míg a kizökkent idő kerekét képes lesz a főhős visszatolni.
Vágólapra másolva!

Az ókori drámák dramaturgiáját követi egy mexikói sorozat, A baleset a Netflixen. Az in medias res, vagyis a közepébe vágó kezdéskor egy szerencsétlen baleset körülményeit látjuk, azt, amint egy kisebb hurrikánszerű szél felkap és elrepít egy felfújt ugrálóvárat. A tragédia az, hogy három gyerek a mélybe zuhan és meghal, egy kislányt pedig elrepít a szél az ugráló várral együtt, neki sikerül megkapaszkodnia, az viszont, hogy képes lesz-e életben maradni, sok részen keresztül nem derül ki, temérdek ember azon dolgozik, hogy megtalálják a kislányt.

A baleset
A baleset
Fotó: Netflix

A baleset egy igazán megrázó sorozat, amely a klasszikus drámák felépítését követi

Amint az ókori drámákban, ebben a filmben is van egy drámai vétség, egy gondatlanságból elkövetett emberölés, ám a történetben aki valójában elkövette, sokáig nem vállalja fel, a látszat alapján elítélt és meglincselt szerencsétlen házi alkalmazottat tartják bűnösnek. Ahogy azt Shakespeare Hamletjében is láthatjuk, kizökken az idő szekere, és tragédia követ tragédiát, amíg vissza nem tolja a főhős, amíg ki nem derül az igazság. Ahogy a filmben is elhangzik: “az igazság szabaddá tesz”. Ahogy sok részen át láthatják a nézők, az elindított hazugságspirál viszont mindenkit tönkretesz, lehúz, aki csak érintett benne.

Az alkotók nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy bemutassák a gyászolás folyamatát, a stációit, és közben azt is, hogyan vívódik a főhős, akinek el kell jutnia a felismerésig: nem élhet hazugságban. 

Mint egy igazán jól felépített drámában, itt is megvannak a főhős segítői, barátai, és vannak olyanok is, akik akadályozzák őt vagy ellene vannak. Elsősorban a felső középosztály problémáit látjuk, akiknek a viselkedése ráadásul kihat arra, hogy megkapják-e a vidámpark felépítésének milliárdos üzletét vagy sem. Arról már nem is beszélve, hogy az alkotók úgy alakítják a történetet, hogyha az igazság kiderül, nemhogy elvesztik a főhősök az üzletet, de még rengeteg kötbért is fizetniük kell, annyit, hogy mindannyian az utcára kerülnek.

A baleset
A baleset
Fotó: Netflix

A történet egy adott pillanatában elhangzik, hogy mindenki a saját börtönébe van bezárva. A pozitív főhőst a saját lelkiismeret-furdalása emészti, a negatív főhőst pedig a mindent elpusztítani akaró bosszúvágy. A nézők pedig nem azt látják, amit megszoktak korunk akciófilmjeiben, hogy a bosszúvágy igazságot tesz, hanem azt – és ez kétségkívül közelebb áll a valósághoz – újabb ártatlan emberek halált okozza.

 Mintha egy Shakespeare királydrámát látnánk, ahol Rosencrantz és Guildenstern, a két szinte ismeretlen mellékszereplő is meghal. Egy másik Shakespeare-drámára konkrét utalás is van, ez pedig a Rómeó és Júlia, ki is mondják a filmben – persze cinikusan –, hogy keressétek meg Rómeót és Júliát és hozzátok vissza, bár nem baj, ha Júliát valami baleset éri.

A baleset című mexikói sorozat tehát túlmutat a felszínes melodrámákon, bár vannak pillanatok, amikor az ember úgy gondolja, hogy lírai melodrámát lát, de ezeket a pillanatokat hamar elfeledteti a feszes és izgalmas történetvezetés, a szereplők jellemének árnyalt bemutatása, néhány karakter jellemfejlődése, és (ha nem is minden jelenetben, de az esetek döntő többségében) a remek színészi játék. 

A rendező ráadásul hagy teret és időt a színészeinek, hogy meg tudják mutatni a sokszor változó érzelmeiket, az operatőr pedig látszik, hogy tudatosan használja a közeli, az arc finom rezdüléseit megmutató beállításokat, mert a filmben a legnagyobb dráma a lelkekben zajlik, sokszor egy-egy tekintet többet mond el a szereplő pillanatnyi lelkiállapotáról, mintha egy nagymonológot mondott volna.

 A baleset ráadásul olyan erkölcsi kérdésekre keresi a választ, amely a modernkori embernek is a legfontosabb dilemmái közé tartozik. Ebből a legfontosabb a felelősségvállalás, és az, hogy nemcsak tetteinkhez, de tetteink következményeihez is van közünk. Nem is kevés.

Sommásan: 8/10

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!